Az itteni felhasználási modell a leghatásosabb

Pered. „Az elmúlt időszak egyik legnagyobb eredménye, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen sikerült létrehozni a Pázmány Péter Alapítványt, és azon keresztül a mi diákjaink is részesülhettek az oktatási-nevelési támogatásban.”

Egyebek mellett ezt is tartalmazza az a zárónyilatkozat, amelyet a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének (SzMSzSz) mintegy kétszáz küldötte fogadott el hétvégén, a Pereden tartott IV. országos közgyűlésen. Az elkövetkező időszak legfontosabb feladataként az önkormányzatokkal való szorosabb együttműködést jelölték meg. A zárónyilatkozat megemlíti a kettős állampolgárságról szóló, december eleji magyarországi népszavazást, amelynek kapcsán a küldöttek kifejtették, természetesnek tartják, hogy az egyik ország állampolgárai állampolgárságot kapjanak egy másik országban. Mézes Rudolf, a szövetség elnöke a legutóbbi közgyűlés óta eltelt négy évet értékelve elmondta, azóta az SzMSzSz alapszervezeteinek száma a háromszorosára, mintegy ötszázra nőtt. Ezen időszak legfontosabb eseményének a Szövetség a Közös Célokért szervezet, a Pázmány Péter Alapítvány és a Coménus Pedagógiai Intézet létrehozását nevezte.

Várady Lajos, a Határon Túli Magyarok Hivatala Felvidéki Főosztályának vezetője elmondta, az oktatási-nevelési támogatás odaítélésének formái közül az egész Kárpát-medencében a szlovákiai modell a leghatásosabb. A magyar kormány eddig mintegy 1,3 milliárd forintot juttatott a Felvidékre, és Várady ígéretet tett arra, hogy hasonló támogatásra a jövőben is számíthatunk. A közgyűlés megválasztotta a szövetség országos tanácsának elnökségét, a 13 tagú testület pedig ismét Mézes Rudolfot választotta elnökévé. A nyugati régió alelnöke Sátor Zoltán, a közép-szlovákiaié Csenger Tibor, a keleti régióé Tankó Albert lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?