Az írásszakértő és a grafológus

Az írásszakértő azonosságot állapít meg, azaz a kézeredetet vizsgálja, például végrendeleteknél, hogy saját kezével írta-e a végrendelkező, vagy hamisított-e a végakarata, továbbá szerződéseknél, számláknál, hogy kitől származik az aláírás. Ezzel szemben a grafológus a személyiséggel foglalkozik; személyiségvonásokat, képességeket, fizikai és pszichés állapotokat vizsgál.

Módszereiben mindkét vizsgálat elemző, értékelő és összehasonlító elemekkel dolgozik, és ugyanazon írásjellemzőket vizsgálja, de a levont következtetések iránya eltérő, és mindegyik más jellegű véleményt ad.

Az írásszakértői szakvélemény kriminológiai jellege miatt körülhatárolt és kötött bizonyítási eszközt szolgáltat, így több előre meghatározó tényezője van. Sablonosabb, tömörebb, rövidebb, mint a grafológiai szakvélemény, mert a jog által meghatározott követelményeknek benne kell lennie. Mindig a megbízó, illetve a kirendelő határozza meg, hogy mire kell kiterjednie a szakértői vizsgálatoknak

Bizonyos esetekben, tehát elengedhetetlenné válhat a két tudomány együttműködése, hiszen mindkét irányban olyan kiegészítő vizsgálatok merülhetnek fel, melyek egyértelműen elősegíthetik az eredményességet, ezáltal nagy segítséget nyújthatnak a kirendelő hatóságnak, vagy a megbízónak.

Például névtelen levelek esetében, ha a kézeredet nem állapítható meg írásszakértői módszerekkel (az inkriminált kézírás tulajdonosa nem azonos a rendelkezésre álló írásminták készítőivel, és a még szóba jöhető személyektől felvett írásminták vizsgálatával sem állapítható meg a névtelen levelek készítője), akkor grafológiai módszerekkel, a kézírás készítőjéről összeállított személyiségképből kiemelhetőek olyan domináns személyiségvonások, melyek alapján esetleg vélelmezhető, illetve beazonosítható az elkövető személye. ĺgy újabb tettesek kerülhetnek a látómezőbe, s egy újabb írásszakértői vizsgálattal már célzottan vizsgálható a kézeredet.

Ellenkező esetben, ha például, a munkaügyi grafológiai vizsgálat során, az írásminta és a más időben keletkezett hozzájárulás között észrevehető a különbség, vagy a személyiségkép elkészítése és a személyes interjú során ellentmondások tapasztalhatóak, érdemes, írásszakértői vizsgálattal kiegészíteni a munkát. Ennek során a kézeredet egyértelműsége vizsgálható, és így értékes időt, pénzt takaríthatunk meg önmagunk és megbízónk számára is a felesleges vizsgálatok kiküszöbölésével (pl. ha a pályázó helyett más írta meg az önéletrajzot, stb.).

AZ ĺRÁSSZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG FEJLŐDÉSE

Magyarországon már az Árpád házi királyok, azt követően pedig Zsigmond, Mátyás király, és más uralkodók törvényei is büntetni rendelték az okirat-hamisításokat. A személyes királyság korában a Hármaskönyv, a közhitel elleni bűncselekmények közé sorolta a pénzhamisítás, az oklevél-, és pecséthamisítás tettét, illetve azt is büntette, aki a hamisításról tudva, efféle oklevelet, vagy pecsétet használt fel (aki a szabad menlevelet megsértette). A Hármaskönyv rendelkezése szerint „tüzes pecsét bélyegét” nyomták ama káptalan és konventbelieknek, vagyis egyházi emberek homlokára és arcára is, akik „...hamis oklevelek készítésénél és pecsételésénél jelen voltak, és abban részt vettek...” Külön vizsgálatokat rendeltek el az eset körülményeit illetően, de hogy kik és hogyan végezték el ezeket a vizsgálatokat, arról nincsenek adataink.

Tehát, az első írásszakértői vizsgálatokkal foglalkozó irodalmi művek megjelenéséig (1600-as évek), nincsenek hiteles történelmi adatok az írásvizsgálatok körülményeire. A műveltség, az írás-olvasás terjedésével egyre inkább szükségszerűvé vált az írásvizsgálat tudományának elterjedése, és a kézírásvizsgálatok történetében is kialakultak az írásszakértés különböző irányzatai: a kalligrafikus, a grafológiai, az ismérvleíró, a grafometriai és a szocialista irányzat. Mindegyiknek megvoltak az előnyei, a hátrányai, de az újabb és újabb kutatási eredmények mind hozzátettek és tökéletesítették a vizsgálati eredményeket. A mai írásszakértői módszerekben már egyre inkább megfigyelhető a grafológia és a kézírásszakértői tudomány kutatási eredményeinek összefonódása, mely természetesen nem ötvöződést, hanem kiegészítést jelent.

A kriminalisztikai kézírásvizsgálat nagyon sokat alapoz a pszichológia, a fiziológia, a pszichiátria, a pedagógia, és a nyelvtudományok megállapításaira, továbbá a saját kutatási eredményei mellett még sok más tudomány eredményeit is hasznosítja.

A kézírásszakértői tevékenység komplex tudomány, mely csak akkor tud valóban működni, ha minden oldalról meg van alapozva. Itt nem elég egy részterület maximális ismerete. A mai világban, a tudományok „piacképessé” tétele érdekében egyre szélesebb körű ismeretanyaggal és rálátással kell rendelkeznünk más kapcsolódó tudományok területéről is. Ahhoz, hogy az írásszakértő megalapozott, tudományos szakvéleményt készítsen – a jogi ismereteken túl – nélkülözhetetlen, hogy tisztában legyen az írás történetével, az írás pszichológiai, fiziológiai alapjaival, a kézírás sajátosságainak változásaival az életkor függvényében, a kézírás egyéni jellegét befolyásoló körülményekkel. Ismernie kell a kézírás torzításának és hamisításának módjait, és a jogi alapfogalmakat.

A jogrendszer minden területén keletkezhetnek olyan okmányok, iratok, melyek szükségessé tehetik a szakszerű írásszakértői tevékenységet. A gazdasági műveleteket, gazdasági tevékenységeket jogok, vagy kötelezettségek létrejöttét, meg-szűnését okmányok rögzítik. Ebből adódóan a jogtalan haszon, vagy előny szerzése, illetve más számára okozott hátrány eléréséhez valamilyen okirati bizonyítás szükséges. A bizonyításnál tehát jelentős feladat ezen okirati tárgyi bizonyítékok felkutatása és dokumentálása. Ehhez elengedhetetlen, hogy az írásszakértő megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a jogrendszer tagozódásáról, a jogforrási hierarchiáról, a polgári jogról, a szerződések közös szabályairól, a gazdasági élet gyakori szerződésfajtáiról, a büntetőeljárásról, és a saját kompetenciahatárain belül el tudjon igazodni ezek útvesztőiben.