Az emberek többsége nem ért egyet a miniszteri fizetés emelésével, Fico élethosszig tartó járadékával

Robert Fico

Az emberek többsége nem ért egyet a miniszteri és miniszterelnöki fizetés emelésével, valamint azzal, hogy Robert Fico (Smer) kormányfő élethosszig tartó járulékot kapjon – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató intézet Denník N számára készített felméréséből.

A megkérdezettek mindössze négy százaléka ért egyet határozottan azzal, hogy a Fico-kormány miniszterei idén februártól közel kétszer magasabb fizetést kapnak. Tíz százalék inkább egyetért, míg 19% inkább nem ért egyet, 59 százalék pedig határozottan ellenzi a fizetésemelést.

A kormányfő élethosszig tartó járadékát illetően a megkérdezettek 19 százalék fejezte ki egyetértését (7% határozottan, 12% inkább), míg 19% inkább nem, 49% pedig határozottan nem ért egyet az intézkedéssel.

Az emberek többsége (59% határozottan, 16% inkább) ellenzi azt is, hogy a kormánygépet futballmérkőzésre történő utazásra használják. Négy százalékuk határozottan, 12 százalékuk pedig inkább egyetért az állami tulajdonú repülőgép ilyen jellegű használatával.

A felmérés részleteit IDE kattintva találja.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?