Megemelte a miniszterek fizetését a Fico-kormány

robert fico kp

Közel kétszer magasabb fizetést kapnak a tárcavezetők, mint amennyit korábban vihettek haza.

A kormánytagok egy összegben folyósított juttatása, amelyet a fizetésükön felül kapnak, új módon kerül meghatározásra. Eddig fix összegben volt megállapítva, ezután viszont az átlagbér alapján szabják majd meg, ennek eredményeképpen a korábbiakhoz képest növekedni fognak. Mindez Robert Fico (Smer) miniszterelnök javaslatából következik, amelyet kedden hagyott jóvá a kormány.

Fico ezáltal az átlagbér 4,5-szeresének megfelelő, 5 868 eurós kompenzációt kap. Ezt az összeget hozzáadják a 4 590 eurós alapfizetéséhez és a 746 eurós kormányfői pótlékhoz, így 11 204 eurót vihet majd haza havonta.

A miniszterelnök-helyettes az átlagbér 3,5-szeresét kapja, míg a miniszterek az átlagbér 3,1-szeresét tehetik zsebre pluszban, így az alapfizetésükön felül 4 042,40 eurós bónuszban részesülnek. Mindezekből kifolyólag a tárcavezetők egyenként 8 632,40 eurót vihetnek haza havonta. A miniszterelnök-helyettes fizetése 9 652 euróra emelkedik.

Az elfogadott határozatban a kormány hangsúlyozta, hogy utoljára 2001-ben határozták meg az átalány költségtérítést, amely nem felelt meg a valós gazdasági és pénzügyi helyzetnek, valamint a kormánytagok munkájával szemben támasztott, jelentősen megnövekedett követelményeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?