Az elfelejtett tehetség

Camille Rosalie 1864-ben született második gyermekként, de elsőszülöttként nevelkedett, mert bátyja néhány nappal születése után meghalt. Az anya majd beleőrült bánatába, s további fiúgyermekre vágyott. Négy év múlva megszületett Paul (később híres író és költő), aki anyja minden szeretetét és csodálatát bírta, melyből Camille-nek viszont ezek után már semmi sem jutott.

A kislány tizenhárom éves korában agyagból kezdett formázni. Öccsének elárulta álmát, hogy híres szobrásznő akar lenni.

Három évvel később, amikor Párizsba költöztek, Alfred Boucher festőművész, a család barátja bevezette őt a művészetek világába. Kolléganőivel közösen műtermet rendeztek be. Camille életének egyik legfontosabb pillanat az volt, amikor Paul Dubois, a párizsi szépművészeti iskola igazgatója fogadta. Amikor meglátta a szobrait, azt mondta: Maga Rodinnél tanult, de tehetséges, csak legyen kitartó. Camille ekkor gondolkozni kezdett, ki lehet az a Rodin, aki ugyanolyan szobrokat készít, mint ő.

1883-ba találkoztak. Camille tizenkilenc éves volt, Rodin több, mint negyven. Rodint lenyűgözte a fiatal nő, s felajánlotta neki, hogy dolgozzanak együtt. Camille csak segített Rodinnek, s mivel szerette őt, nem bánta, hogy a híres szoborcsoportok egyes elemeit ő készítette el, és Rodin aratta le a sikert. Körülbelük két évig tartott különös, inkább munkakapcsolatuk, s csak ezután váltak szeretőkké.

Rodin házat bérelt számára, ahol hamarosan felkereste Camillet a szobrász élettársa, Rose, és számonkérte rajta kapcsolatukat. A szóváltás verekedéssel végződött, mire megérkezett Rodin és hazavezette Roset. Valószínűleg szerette Camillet, de szerette Roset, akivel együtt élt, és szerette a modelleket, akik megfordultak nála. Tehát milyen szerelem volt az övé?

Camille húga anyagilag megfelelő férjet talált, s külön háztartást vezetett, Camillet pedig ezekután édesanyja kidobta a házból, hogy ne élősködjön tovább a család nyakán.

Rodinnel újra összejöttek, s Camille teherbe esett, vidékre utazott megszülni gyermekét, de kislánya halva született. Ekkor megjelent Rodin, és visszavitte őt Párizsba. Esküvőről beszélt, és arról, hogy nem tud nélküle élni. Egy hét múlva Camille rajtakapta egy modellel. Mindig megbocsátott neki, de leginkább már csak munkájának élt. Elismerésre vágyott, de csak Rodin munkatársának, utánzójának tartották.

Kapcsolatuk 1898-ban ért véget. Camille tovább dolgozott, de munkái iránt senki sem érdeklődött. Beteg lett, kevés volt a pénze. Egyedül öccse állt mellette. Camille hisztérikus jeleneteket rendezett az estélyeken, összetörte saját szobrait. 1913-ban családja úgy döntött, hogy kényelmesebb lesz őt intézetbe zárni.

„Mindenki úgy tesz, mintha valami szörnyű gonosztett lenne teljesen egyedül élni.“ magyarázta Camille az intézet orvosának, hogy kiengedjék. „Annyira szenvedek, hogy itt kell maradnom. Már nem bírom ezeknek a lényeknek a kiabálását. Nem azért éltem és alkottam, hogy őrültekházában végezzem, valami mást érdemelnék.“ írta levelében az otthoniaknak. Feleslegesen. Bolondokházában maradt harminc évig bezárva egészen haláláig, 1943-ig. Családtagjai közül senki sem ment el a temetésére. Sírját csak sorszám és kereszt jelzi.

Életében szinte senki sem ismerte el művészetét, sokkal később tudatosították kortársai és a szakemberek, milyen kiemelkedően tehetséges szobrásznőt vesztettek el, csupán a társadalmi elvárások és előítéletek miatt. (b-l)