Az autóiparunk szárnyal, a lakosságnak elfogyott a pénze

autók
Pozsony |

A szlovák gazdaság az idei harmadik negyedévben 1,1%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből, amely szerint a növekedés elsősorban az autógyártóinknak köszönhető. A háztartások ugyanakkor egyre kevesebbet engedhetnek meg maguknak.

A szlovák gazdaság növekedéséhez továbbra is az itteni vállalatok kivitele járul hozzá a legnagyobb mértékben. „Az exportunk motorja az autóipar, amely a szlovák kivitel közel kétharmadát adja, miközben a Szlovákiában gyártott autók több mint 70%-a az uniós országokban talál gazdára” – mondta el lapunknak Marián Kočiš, a Szlovák Takarékpénztár makrogazdasági elemzője.

Míg azonban az autóiparunk szárnyal, a lakosság anyagi helyzetéről ez már korántsem mondható el, ami leginkább a háztartások fogyasztásán mérhető le. Ez utóbbi továbbra is mélyponton van, és a harmadik negyedévben is 1,8%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Bár a gazdasági növekedést tavaly még a háztartások fogyasztása hajtotta, részben a világjárvány miatti megtakarításoknak köszönhetően, az idei év eleje óta változott a helyzet, ami a gyenge kiskereskedelmi forgalmon is meglátszik. Ez utóbbi a harmadik negyedév során végig a mélyponton maradt.

„A háztartásoknak egész egyszerűen elfogytak a megtakarításaik. A megtakarítási ráta a harmadik negyedévben is jóval az átlag alatt maradt, a bevételek 3 százalékát sem érte el. A háztartásoknak emiatt továbbra is alaposan meg kell fontolniuk minden vásárlást. Az infláció ráadásul a harmadik negyedévben is gyorsabban nőtt, mint a fizetések, a reálbérek így 0,6 százalékkal estek vissza, miközben pozitív változásra e tekintetben csak jövőre számíthatunk”

– tette hozzá Kočiš.

A harmadik negyedévben nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a beruházások sem, amelyek mindössze 2,8%-kal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest, Kočiš szerint ezért az új kormánynak jóval nagyobb figyelmet kellene fordítania az uniós pénzek és az uniós helyreállítási alapból származó források hatékony lehívására.

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

„A gazdaságunk jövőbeni teljesítménye nagymértékben függ a főbb kereskedelmi partnereink, különösen Németország teljesítményétől. Az idei év egészére a bruttó hazai termék (GDP) 1,1%-os éves növekedésével számolunk. Továbbra is meghatározó tényező lesz azonban, hogy Szlovákia képes lesz-e hatékonyan és gyorsan felhasználni az uniós forrásokat”

– állítja a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint jövőre már a lakossági fogyasztás is nőhet. Kočiš szerint ennek köszönhetően a szlovák gazdaság teljesítménye jövőre már 2%-kal emelkedhet az ideihez képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?