Az amerikai hadsereg csapatszállítói érkeznek az ország légterébe

<p>Áprilisban az USA fegyveres erőinek Hercules típusú csapatszállító repülőgépei gyakorlatoznak majd az ország légterében, tudatta a nyilvánossággal a szlovák védelmi minisztérium.</p>

A minisztérium közleménye szerint nyomon követik majd az amerikai gépek tevékenységét. A tárca szerint a hadgyakorlatot már régóta tervezték és az alacsony magasságban végrehajtott manővereket fogják gyakorolni, mondta el a minisztérium szóvivője, Matej Neumann.

Az USA fegyveres erői arra kaptak engedélyt, hogy a Hercules C-130 használják Szlovákia légterét.

"Ebből a célból a kiadtuk a szokásos diplomáciai engedélyeket a külügyminisztériumban, amelyeket egyeztettünk a szlovák fegyveres erőkkel"-mondta el a sajtónak védelmi minisztérium államtitkára, Ivan Máčovský.

Az amerikai gépek elsősorban Észak- és Közép-Szlovákia felett repülnek majd.

"A közös biztonság kulcsfoltosságú a közép-európai térségben. A folyamatok összehangolása és a terep ismerete lehetővé teszi a hatékony bevetést egy krízishelyzetben, legyen ez utóbbi akár katonai, akár nem katonai jellegű. Az ilyen kiképzési aktivitások ezért szokásosak a NATO tagállamok területén és légterében is"- tette hozzá az államtitkár.

A C–130 Hercules négy hajtóművel felszerelt, légcsavaros, közepes teherszállító repülőgép. A C–130 képes kiépítetlen repülőtereken is le- és felszállni, mert eredetileg katonai csapatszállító, sebesültszállító és teherszállító szerepkörre tervezték. Földi támadó, kommandós csapatszállító, kutató-mentő, tudományos kutató, időjárás-előrejelző, légi utántöltő repülőgépként, valamint légi őrjáratozásra és tűzoltásra is használják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?