Az általános sztrájk megtörte a kommunisták hatalmát

1989. november 27-én pontosan délben megállt az élet Csehszlovákiában. Ekkor kezdődött a kétórás általános sztrájk, melyet pár nappal korábban hirdetett meg az ellenzéki cseh Polgári Fórum (OF) és a szlovák Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN). Tiltakozó jellegű munkabeszüntetésre a kommunisták 1948-as hatalomátvétele óta nem volt példa a köztársaságban. „Kockázatos volt tíz nappal november 17-e utánra meghirdetni, ám abszolút sikeres volt. A lakosság 75 százaléka részt vett benne, ettől pedig megijedtek a kommunisták” – mutatott rá Patrik Dubovský történész. „Az általános sztrájk volt a kulcsfontosságú esemény. Addig nem lehetett tudni, ki nyeri a játszmát” – véli Jiří Suk cseh történész. Megvolt a kritikus tömegA munkabeszüntetés több szempontból is a bársonyos forradalom vízválasztó eseménye volt. Addig csak az egyetemisták és a színészek sztrájkoltak, a tüntetésekre több tízezres tömegek mentek el (Prágában százezrek), de nem lehetett pontosan látni, milyen a támogatottsága a forradalomnak, mit gondolnak azok, akik nem mentek ki az utcára. A kommunisták pedig abban bíztak, az emberek nagy része, ha nem támogatja is a fennálló rendszert, de közömbös a forradalommal szemben, vagy legalább fél véleményt nyilvánítani. Éppen ezért is volt sokkoló a pártvezetés számára, hogy a gyárak, intézmények és hivatalok többségében beszüntették a munkát, s minden jelentősebb városban tízezrek vonultak az utcára. Manapság egy öt-tízezres tüntetés is jelentősnek mondható, akkor például a csehszlovákiai viszonylatban nagyvárosnak nem mondható Nyitrán 30 ezren gyűltek össze. Belátták, hogy végeA kommunistákat nemcsak a tömeg nagysága sokkolhatta, hanem az is, hogy be kellett látniuk: az emberek már nem félemlíthetők meg, és félrevezetni sem lehet őket. A sztrájk egyben rámutatott, hogy nemcsak a diákok vagy az értelmiség egy része akar rendszerváltást, de a munkások többsége is.Ezzel alapvetően megbillent a rezsim legitimitása, hiszen négy évtizeden keresztül azt hangoztatták, hogy a proletariátus van hatalmon az országban. November 27-én láthatták, hogy a proletariátus sem kér már belőlük. Korábban a közép-európai kommunista rezsimek ilyen helyzetekben a végső megoldáshoz nyúltak: erőszakot vetettek be. Ennek egyik alapfeltétele viszont az volt, hogy maguk mögött tudhatták Moszkva támogatását, sőt, nemegy esetben a szovjetek kezdeményezték az erőszakos beavatkozást. Most hiába fordult Prága Moszkvához, a szovjetek hallgattak, vagyis nem adták áldásukat a durva megoldásokra. Százezrek a LetnánA november 17-i diáktüntetés utáni napokban megkezdődtek az utcai megmozdulások, ám az igazán nagy tömegrendezvényekre a második héten került sor. A prágai Letnán két egymást követő napon is több mint félmillió ember gyűlt össze. Szombaton, november 25-én 700–800 ezer ember vonult ki a főváros legnagyobb nyílt terére, egy nappal később pedig félmillióan gyűltek össze – a nagy hideg ellenére. A tüntetéseken Václav Havel mellett felszólaltak a forradalom vezéralakjai is, többségüket – mint ahogy az elhallgattatott művészeket is – a nagy nyilvánosság ekkor láthatta, hallhatta először. (MSz)