Az államfő szerdán és csütörtökön fogadja a Sme rodina,OĽaNO és az SaS képviselőit

Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő szerdán fogadja az elnöki palotában a Sme rodina és az OĽaNO, csütörtökön pedig az SaS párt képviselőit. Erről hétfőn tájékoztatott az elnöki hivatal. 
 

Kiska vasárnap (március 4.) bejelentette, hogy tárgyalásokat fog folytatni a politikai pártokkal a Ján Kuciak újságíró és barátnőjének meggyilkolása után kialakult szlovákiai helyzetről. A megoldást a kormány széleskörű átalakításában látja, illetve az előrehozott választásokban. 

Az ellenzék előrehozott választásokat akar. A Most-Híd a kormány átalakítását szorgalmazza, és Robert Kaliňák belügyminiszter fejét követeli. A Smer-SD egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Kaliňák a funkciójában marad-e. Andrej Danko, az SNS és a parlament elnöke készen áll a rendkívüli pártgyűlés összehívására, az államfővel és a kormányfővel való egyeztetésre, illetve olyan konstruktív politikai döntések meghozására, amelyek a jelenlegi feszült helyzetet megoldanák. 

Fico nem akar előrehozott választásokat. Az államfőnek azt üzente, hogy a kormány átalakítására tett javaslata, az ehhez kapcsolódó bizalmi szavazással együtt, a demokratikus parlamenti választások eredményének a megtagadását jelenti. Fico azt állítja, hogy ha a kormányban változásokra kerül sor, akkor az a koalíciós partnerek megegyezésének az eredménye lesz, és az alkotmány szerint semmilyen szerepe nincs ebben az államelnöknek. Az előrehozott választásokhoz 90 szavazatra lenne szükség.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?