Renault Twizy: autó is, meg nem is

A Twizy teljesen újdonságnak számít a szlovákiai utakon, pedig nagyon nem az. Már kilenc éve árusítják, s ha megfordultak az utóbbi években Párizsban, egészen biztosan találkoztak vele, a francia fővárosban ugyanis rendkívül népszerű. Hogy a Renault miért csak idén kezdte el az árusítását Szlovákiában, nem igazán tudom. Amint meghallottam, hogy egy tesztelési példány is az újságírók rendelkezésére áll majd, azonnal lefoglaltam magamnak. 

Pontosan ez volt az az eset, amikor valamire gyorsan igent mondtam, de csak később kezdtem el gondolkozni, mit is vállaltam be. Idővel ugyanis rájöttem, hogy az autón nincs ablak, hogy nem lehet bezárni, hogy a sofőrülés közepén lyuk van – ezen keresztül folyik el zuhogó esőben a víz –, és hogy csak klasszikus háztartási hálózatból tölthető, gyorstöltő állomáson nem. Tehát jogosan kezdtem aggódni. Hol fogom tölteni? Mi lesz, ha esni fog? Hol parkoljak le, hogy ne szálljanak bele vagy ne dobjanak bele valamit az emberek? Mi lesz, ha végképp nem tudom sehol feltölteni?

Az ismerkedés

Az autó ugye nincs bezárva, ezért elég benyúlni és meghúzni a kilincset, és ily módon a körülbelül félkilós ajtót felhajthatjuk. Ennek köszönhetően már a beszállás is nagyon stílusos. De nemcsak a beszállás, hanem az elindulás is más, mint a rendes autókban. Miután elfordítjuk a gyújtókulcsot, kivilágosodik a műszerfal. Következő lépésben vissza kell húzni a kéziféket, amely a volán alatt van. Nincs mit gondolkozni, az autóban csak három gomb van. Ha előre akarunk menni, megnyomjuk a D gombot, a tolatásra szolgál az R jelölésű gomb, s ha megállunk, elég megnyomni az N-t. Körülbelül ez minden, amit az autó tud. Ja, van még egy ablaktörlője, amit bekapcsolhatunk, ha útközben elkezdene esni. 

A legelső benyomásom az volt, hogy olyan, mintha egy búrával felszerelt villanyszékben ülnék. Egy 474 kilós autóban tényleg nem lett úrrá rajtam a biztonságérzet. Az oldalsó visszapillantó tükörben egy Fabia is olyan benyomást keltett, mintha a világ legnagyobb SUV-ja közelítene felém és próbálna letolni az útról. Aztán észreveszem, a sofőr kezében mobiltelefon van, mert fényképezi a Twizyt. Kielőz, és közben fülig érő mosollyal kameráz. A kezdetleges rémület pár kilométer után elmúlt. Tény, hogy hozzá kell szokni az autóhoz, de garantálom, hogy néhány kilométer után beleszeretnek. A Twizy láttán az agresszív pozsonyi sofőrök is lehiggadnak, és inkább lelassítanak, hogy közelebbről megnézzék. A parkolókban, az utcán aztán megállás nélkül fényképezik, nézegetik. Ha egy hét alatt nem szólított meg vagy ötven ember, hogy rákérdezzen, milyen a kocsi, akkor egy sem. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a Twizy nem való olyan sofőröknek, akik nem szenvednek feltűnési viszketegségben.

Milyen vezetni?

Meglepően nehéz. A volán forgatása sem megy teljesen könnyen, a pedált pedig szinte a padlóig kell taposni, hogy az autó elinduljon. Ez főleg lejtőkről való elindulásnál okozhat meglepetést, a Twizy ugyanis hajlamos visszafelé gurulni, ha nem tapossák le elég erőteljesen a „gázpedált”. Mivel a végsebessége csak 80 km/óra, nincs értelme sztrádára vagy körgyűrűre kihajtani vele, ez az autó kifejezetten városi, ezért most az egyszer csak és kizárólag városban vezettem vele. Egyébként nagyon vicces érzés, hogy sofőrként a jobb kezemet is kilógathattam az ablakon, és eldönthettem, az autó melyik oldalán akarok kiszállni. 

Nemcsak a sebessége és meghajtása, hanem elsősorban a méretei miatt is városi forgalomba illő autó. Csak valamivel hosszabb, mint 2,3 méter, szélessége pedig 1,3 méter ennek köszönhetően nincs az a hely, ahol ne tudnának leparkolni. Egyszer még két egymás után parkoló autó közé is beálltam keresztbe úgy, hogy a Twizy nem lógott ki, s az autóknak elég helyük maradt a kiparkolásra. Imádtam. 

Az alváz rendkívül merev, és nagyon gyorsan megtapasztalják, hogy a útbuckákat és egyenetlenségeket ez a járgány nem nagyon kedveli. Hogy ne verjék be a fejüket egy útbuckán való áthaladáskor, a Twizybe négypontos biztonsági övet szereltek, amely egészen jól megtartja a sofőrt az ülésben. 

Nem úgy tűnik, de ez a járgány kétszemélyes. A sofőr ülése mögött található a másik ülés. Beszállni csak úgy lehet oda, hogy a sofőrülést előretolják, majd miután beült az utas, a szétterpesztett lábai közé visszanyomják a sofőrülést. Az amúgy lehetetlen küldetésnek tűnő beszállás a gyakorlatban egészen egyszerű, és akik hátul ültek, azt mondták, a jó oldalsó kilátásnak köszönhetően nincs is klausztrofóbiájuk, rövid, városi furikázásra teljesen korrekt helyet és kényelmet biztosít. Egyébként ha ketten ülnek az autóban, a hátsó utast kívülről alig látni, így az emberek még inkább meglepődtek, ha látták, rajtam kívül még valaki előbújik abból a kocsiból. 

A töltés, meg a többi

A Twizyt nálunk csak egyetlen, Urban 80 kivitelezésben lehet megvenni, ami annyit jelent, hogy az autóba 13 kW (17 LE) teljesítményű elektromotor került, melynek forgatónyomatéka 57 Nm. A sofőr ülése alatt 6,1 kWh kapacitású lítium-ion elem van – az összehasonlítás kedvéért a standard elektromobilok elemeinek kapacitása jelenleg 50 kWh környékén mozog. 

Mivel ugye a végsebessége csak 80 km/óra, a gyorsulását 50 km/órás sebességig adták meg. A Twizynek 7,1 másodperc kell ahhoz, míg eléri ezt a sebességet. Ebből is látni, hogy nem annyira fürge, mint más elektromobilok, s inkább a lassú és takarékosabb vezetést kedveli, ami nem is baj. Ilyen kenyérpirítóval aligha lenne kedve valakinek száguldozni. Egy esetleges ütközésnél nincs sok esély a túlélésre, a volánba rejtett légzsák inkább csak afféle marketinghúzás. 

A töltésre három stratégiai helyet szerveztem le még a tesztelés előtt. Egyszer töltöttem a kedvenc sörözőmben – felhajtottam a járdára, és a bárpult mögül kihúzott hosszabbítón keresztül csatlakoztattam a Twizyt a hálózatra. Második alkalommal egy haverom szüleinek földszintes lakásából, harmadszorra pedig a nővérem ugyancsak magasított földszintes lakásából húztam ki a hosszabbítót a töltéshez. Bizarr látvány, ahogy az ablakból három hosszabbítón keresztül töltöm az autót, de hát ez van.

Az elemek teljes feltöltése körülbelül három órát vesz igénybe, két óra után viszont már 80 százalékos feltöltést is elérhetnek, ami egészen tűrhető idő. A gyártó szerint 100 kilométert is megtehetnek egyszeri feltöltésre, amit nem igazán sikerült elérnem, de a 80–90 kilométeres hatótáv a rendkívül hatékony rekuperációnak köszönhetően teljesíthető; a teljesen feltöltött elem a fedélzeti számítógép szerint 75 kilométer megtételére elegendő. A városi furikázásra ez abszolút elegendő, csak ebben az esetben sokkal jobban meg kell fontolni, hol tudják tölteni az autót.
 

Élmény volt

A Twizy tesztelése egy élmény volt. Nem mondom, hogy teljes mértékben helyettesít egy rendes autót, azt nem, de talán egy robogó helyett már érdekes alternatíva lehet. Ugyanúgy, mint a motorkerékpárt, ezt is legfeljebb akkor lehet használni, ha nincs túl hideg és nem esik. Az ajtók ablakai is extra felszereltségnek számítanak, alapban ugyanis ablak nélkül kapják az autót, de aki akarja, annak még ajtót sem kell rendelnie a kocsihoz – ilyen esetben már sokkal megalapozottabb a négypontos biztonsági öv. Nálunk, mint említettem, egyetlen kiszerelésben lehet megvásárolni, az alapára pedig 12 800 euró. Nem igazán van értelme azon gondolkozni, milyen normális autót lehetne ennyiért megvenni, mert ez nem normális autó, hanem elektromobil, azt pedig ilyen összegért garantáltan nem fognak találni. Leginkább viszont mégis azokat győzheti meg, akik a városi furikázáshoz nem akarnak autót, egy robogón viszont nem érzik magukat biztonságban.