Mercedes GLE: a dízel és az áram ötvözete

Merci
Pozsony |

Nem véletlenül tartozik a GLE a legnépszerűbb Mercedesek közé az országban. A nagy SUV ugyanis mindig ötvözni tudta az dizájnt a korszerű technológiákkal. A GLE egyszerűen haladt a korral, s jelenleg a negyedik generáció ráncfelvarráson átesett változatát teszteltük.

A több, rendelkezésre álló változatból a hálózatról is tölthető plug-in hibridet kaptam tesztelésre, amely a GLE 350 de jelöléssel büszkélkedhet. A Mercedes már korábban is megmutatta, hogy tud dolgozni a dízel és az alternatív meghajtás kombinációjával, ezért nem csoda, hogy ezt a modellt is dízel, illetve áram hajtja.

Nagy, de élvezhető

A GLE elég nagy autó, ezért a parkolásnál garantáltan hasznát veszik a számos korszerű parkolókamerának; ezeknek köszönhetően gyakorlatilag minden szögből figyelhetik az autót, így nagy művésznek kell lenni ahhoz, hogy valamilyen akadályon megkarcolják. A járgány hossza megközelíti az öt métert, a magassága pedig majdnem 1,8 méter, ami annyit jelent, hogy gyakorlatilag egy magasságban van velem. Ráncfelvarrásról van szó, ezért túl nagy módosítást ne várjanak. Kívülről és az utastérben is nagyon visszafogott korrekciókat hajtottak végre, elsősorban a luxusra helyezték a hangsúlyt.

Az utastérben rengeteg hely van, s bár a modell hétüléses változatban is elérhető, a plug-in hibridet csak öt üléssel tudják megrendelni, s értelemszerűen a tesztelt járgány is ilyen volt. A csomagtér egyébként 490 literes.

A méretei ellenére a GLE egyébként nagyon jól vezethető és kényelmes autó. Elsősorban a visszafogott tempót kedvelő sofőröknek felel majd meg ez a kivitel, a hálózatról tölthető autók egyszerűen nem a száguldásról híresek. A súlyáról nem is beszélve, hiszen a tesztelt változat kis híján 2,7 tonnát nyom.

GLE

Mi van a motorházban?

Ami a plug-in hibrid meghajtást illeti, a 100 kW teljesítményű elektromotor hátul található, s a 31,2 kWh kapacitással rendelkező elemből szerzi az energiát. Ha minden jól megy, akkor ez elég arra, hogy színtiszta árammeghajtással 100 kilométeres távolságot megtegyenek – legalábbis a gyári adatok szerint. A gyakorlatban viszont 80 kilométer reális, a 90 egy kis igyekezettel elérhető. Így vagy úgy, ez a kapacitás a hétköznapokon elegendő lehet, hiszen már nem egy felmérés igazolta, hogy a sofőrök jelentős része naponta átlagban csak 40–50 kilométert vezet le. S akik ebbe a kategóriába tartoznak, azok csak nagy ritkán fognak megállni benzinkúton tankolni.

A hibridrendszer DC-töltést biztosít, a 60 kW teljesítménnyel 20 percig tart, míg az elemet 10 százalékról feltöltik 80-ra. A járgány tulajdonosai viszont vélhetően otthon fogják tölteni a GLE-t, ami annyit jelent, hogy a 11 kW-os váltakozó árammal való töltés 2,5 órát vesz igénybe. Árammeghajtással egészen 140 km/órás sebességig gyorsulhatnak, ám ennek nem lesz sok értelme, autópályán inkább a dízelt fogják előnyben részesíteni.

Merci

A GLE lemerült elemmel is nagyon takarékos, hiszen országutakon 6–6,5 liter környékén marad az átlagfogyasztás, sztrádán viszont 8 literes fogyasztásra kell számítani 100 kilométeren. Nekem egy hét és 502 kilométer után 5,5 literes átlagfogyasztást mutatott, az áramfogyasztás átlagban 8,9 kWh volt 100 kilométeren.

A plug-in hibridek esetében az átlagfogyasztás egyszerűen attól függ, milyen gyakran tudják tölteni az autót, ergo mennyi kilométert tudnak megtenni tisztán árammeghajtásra. A tesztelt járgány rendkívül kedvező töltési mutatókkal rendelkezik, ezért tényleg nagy eséllyel fognak pályázni arra, hogy a dízelt csak sztrádán fogják igénybe venni, ahol sokkal hatékonyabban dolgozik, mint az árammeghajtás. S ez az a pont, ahol azt mondom, hogy a hálózatról tölthető modellnek igenis van értelme. Az autó ugyan nehéz, ám a dízel még így is kedvező fogyasztási mutatókat tud biztosítani, amire mondjuk számos benzin/áram kombinációval rendelkező autó nem képes.

De mivel prémiumkategóriás autóról van szó, képzelhetik, hogy az SUV nem lesz olcsó. A GLE alapban kicsivel több mint 80 ezer euróba kerül, ez a dízel/hibrid változat 92 160 eurónál kezdődik.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?