Az új Hyundai Santa Fe megnőtt, jóval több teret kínál

Hyundai
Szöul |

Kicsit hasonlít a Land Roverre, de nem az. A Hyundai múlt héten bemutatta a nagy Santa Fe SUV legújabb, ötödik generációját, s ahogy a sajtóhírből is kiderül, a márka elsősorban az utastérben rendelkezésre álló hatalmas térrel akarja meggyőzni a leendő vásárlókat.

Az új Santa Fe hátsó ajtaját úgy tervezték, hogy maximalizálja a rakodónyílás szélességét, ezért is helyezkednek el a hátsó lámpák vízszintesen, és nem foglalnak sok helyet. Az autó új fényjelzéssel is rendelkezik: az első és a hátsó LED-ek H alakban világítanak.

S mivel a Santa Fe esetében elsődleges a nagyvonalú térkínálat, nem csoda, hogy az autó megnőtt. A hossza 4830 mm, ami 45 mm-es növekedést jelent, a tengelytáv pedig 2815 mm-re nőtt (+50 mm). Ezek a változások lehetővé tették, hogy a második és a harmadik sorban nagyobb lábtér álljon az utasok rendelkezésére. A csomagtartó térfogata is 725 literre nőtt, ami 91 literrel több, mint elődjénél.

hyundai

A variálhatóságot további innovatív tárolóboxok is javítják, amelyeket kívül vagy belül, az autó hátsó oldalán lehet rögzíteni. Annak érdekében, hogy ne takarják el a belső visszapillantó tükörben a sofőr kilátását, egy kamera által kivetített kép is rendelkezésre áll. Elsőként alkalmazza a Hyundai az UV-lámpával felszerelt tárolórekeszt, amely kisebb tárgyak fertőtlenítésére szolgál.

A klasszikus autókulcsról is megfeledkezhetnek, az új Santa Fe ajtaját mobil alkalmazás segítségével tudják kinyitni és bezárni, az autó elindításához is elég az alkalmazás.

Santa Fe

Míg Amerikában és Ázsiában egy 2,5 literes benzinmotor is elérhető lesz, addig Európában a Santa Fe marad az előző generáció által már kínált hibrid motoroknál. A károsanyag-kibocsátás miatt azonban megválik a 2.2 CRDi dízelmotortól. Ez azt jelenti, hogy a Santa Fe az 1,6 literes, turbófeltöltős T-GDi négyhengeres benzinmotorral lesz kapható, vagy full-hibridként (HEV) 169 kW (230 LE) rendszerteljesítménnyel, vagy plug-in hibridként (PHEV), amely 195 kW (265 LE) teljesítménnyel rendelkezik. A hibridek mindkét esetben 5500-as fordulatszámon érik el a maximális teljesítményt, a motorhoz pedig 6 sebességes automata váltó kapcsolódik. Természetesen összkerékhajtás is rendelhető.

A Santa Fe teljesen elektromos változata nincs tervben, ezt a szerepet hamarosan egy külön modell, az Ioniq 7 veszi át, amely várhatóan szintén szögletes karosszériával rendelkezik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?