Áttételesen károkat okozhat az új államfő

Pozsony. Szlovákiában az elnöki funkció korántsem jelent olyan hatalmat, mint például az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Oroszországban, ennek dacára nem számít „gyenge” funkciónak, inkább „közepes erősségűnek”.

Pozsony. Szlovákiában az elnöki funkció korántsem jelent olyan hatalmat, mint például az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy Oroszországban, ennek dacára nem számít „gyenge” funkciónak, inkább „közepes erősségűnek”. Az államfő például rendre visszaadhatja a parlamentnek a már elfogadott törvényeket, amelyeket a képviselőknek egyszerű többséggel újra el kell fogadniuk, hogy jogerőre emelkedjen. A köztársasági elnök feloszthatja a parlamentet, ha az 6 hónap leforgása alatt harmadik nekifutásra sem fogadja el a kormányprogramot, befolyásolni tudja a külképviseletek, diplomáciai missziók személyi összetételét, végezetül nemzetközi szerződések előkészületeiben vehet részt, s azokat aláírhatja. Az utóbbi jogkört, azaz a nemzetközi szerződésekben történő aktív részvételt, az eddigi két elnök (Michal Kováč és Rudolf Schuster) beiktatása után azonnal átruházta a kormányra. Vladimír Mečiar is tett ilyen kijelentést, ugyanakkor a választás második fordulója előtt azt is mondta: nem tartja elegendőnek a jelenlegi elnöki jogköröket. Rastislav Tóth politológus még egy veszélyre hívta fel a figyelmet: az erős személyiségű államfő, márpedig Mečiar vitathatatlanul az, befolyásolhatja a közhangulatot, ami visszahathat a kormány tevékenységére. A törvények rendszeres visszaadása problémát jelenthetne a Dzurinda-kabinetnek, mivel a kormánykoalíció kisebbségben van a 150 fős törvényhozásban. Ezt a módszert az utóbbi időben Rudolf Schuster is szívesen választotta. Legutóbb április elején kellett pánikszerűen összehívni a parlament rendkívüli ülését, mivel olyan törvényt nem írt alá, ami a szlovák általános forgalmi adó európai uniós jogharmonizációjáról szólt, s amely nélkül Szlovákia május 1-től gyakorlatilag alig tudott volna kereskedni az EU tagállamaival. A kisebbségi kormányzás veszélyét mutatja, hogy e nyilvánvalóan kulcsfontosságú törvényt is csak minimális többséggel tudták ismét elfogadni. Jaroslav Hora, az OTP Banka Slovensko pénzügyi elemzője lapunk kérdésére közölte: a pénzpiacok már megbarátkoztak az elnök személyével, ezért nem számolnak a szlovák korona érdemi gyengülésével. Szerinte Szlovákia a NATO-tagsággal, majd májustól az EU-tagsággal már úgy betagolódott az euroatlanti szférába, hogy ezt egy külföldön kevésbé elfogadható államfő sem tudja érdemben befolyásolni. Emellett szerinte a köztársasági elnök hatásköre nem terjed ki a gazdasági jellegű folyamatokra. Ennek dacára Mečiar személye egyes potenciális beruházók számára annyira taszító lehet, hogy esetleg Szlovákia helyett más országot választanak letelepedési helyül. A Mečiar iránti ellenszenv áttételesen valóban okozhat gazdasági károkat. Például a Markíza televízió a napokban a Prágában tanuló szlovák diákok körében végzett felmérést, melyből kiderült: a döntően jól képzett fiatalok jelenős része addig nem akar hazajönni, amíg Mečiar az elnök. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?