Andrej Danko lett 2018 homofóbja

Idén már a hatodik alkalommal osztották ki Szlovákiában az Év homofóbja „díjat”, amelyet idén Andrej Danko (SNS) kapott meg. A szlovák parlament elnöke péntek délben vette át a kitüntetést a parlament épületében.Pozsony. Az Év homofóbja címet egy internetes szavazáson lehetett elnyerni.

Idén már a hatodik alkalommal osztották ki Szlovákiában az Év homofóbja „díjat”, amelyet idén Andrej Danko (SNS) kapott meg. A szlovák parlament elnöke péntek délben vette át a kitüntetést a parlament épületében.

Pozsony. Az Év homofóbja címet egy internetes szavazáson lehetett elnyerni. Danko a beérkezett szavazatok csaknem 39 százalékát szerezte meg a következő kijelentésével: „Ha valaki a szexuális orientációjával feladja az örökítés lehetőségét, egyúttal feladja azt is, amit a természettől és istentől kapott. Ha valaki a homoszexualitás mellett dönt, annak nem lehet joga gyermeket nevelni”.

A címet idén már a hatodik alkalommal osztották ki, a korábbi győztesek közé tartozik Štefan Kuffa, az OĽaNO képviselője (aki kétszeres győztes is volt), továbbá a Szlovák Püspökkari Konferencia (KBS), Anton Chromík, a Szövetség a Családért szervezet szóvivője és Marián Kotleba, a ĽSNS elnöke. A győztesek közül azonban Danko az egyetlen, aki valóban át is vette a díjat. A szervezők nagy örömmel fogadták Danko ezen döntését, a díjkiosztó során átadtak neki egy oklevelet, valamint egy útmutatót is, amelyben elmondásuk szerint az LGBTI közösség tagjaival kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat találja a házelnök. „Danko a korábbi kijelentésével arra utalt, hogy a melegek saját maguk választják ki szexuális beállítottságukat. Ma megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy ez nem így van, a homoszexuálisok eleve így születnek. Az ehhez hasonló kijelentések elősegítik a melegekről kialakult téves előítéletek terjedését” – mondta a szavazás egyik szervezője, Alena Krempaská.

„A díj átadói meg vannak győződve róla, hogy a homoszexualitás már a születéstől kezdve elkíséri az embert. A véleményüket elfogadom, de nekem mint politikusnak és jogásznak, figyelembe kell vennem más véleményeket is” – mondta a díjátadó után a házelnök.

Dankón kívül az idei jelöltek közt szerepeltek még Boris Kollár (Sme rodina) és Ľubomír Galko (SaS) parlamenti képviselők, Branislav Škripek (OĽaNO) európai parlamenti képviselő, valamint egy pap, Marián Kuffa is.

Az Év homofóbja díj rendszerint a melegek jogaiért szervezett felvonulás, a Pride előtt pár nappal kerül átadásra, idén sem volt ez másképp. A felvonulást ebben az évben július 14-én szervezik, azonban az érdeklődők már július 9-től találhatnak ezzel kapcsolatos programokat az úgynevezett Pride hét keretében. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?