Ami a világot mozgatja: szex, pénz és hatalom

Szvetelszky Zsuzsanna, aki a pletykálók által szőtt kusza hálók szövevényét bogozgatjaSomogyi Tibor felvételeA pletyka terjedését, alakulását nagyon nehéz követni, hiszen a lényege pontosan az, hogy képlékeny és kiszámíthatatlan. Szvetelszky Zsuzsanna szociológus mégis erre a lehetetlen feladatra vállalkozott, amikor a pletyka áramlásának jellemzőit, a pletykálók által szőtt hálók kibogozhatatlan szövevényét kezdte kutatni.

Hogyan jutott egyáltalán eszébe, hogy ezzel a témával foglalkozzon?

Először az internet szociálpszichológiájával kezdtem foglalkozni így akadtam rá az internetpletykára, és arra gondoltam, mennyivel érdekesebb ennél az igazi pletyka. Hiszen ahhoz, hogy igazán jól kibeszéljünk valakit, szükség van a személyes kapcsolatra. Ez egyszerűen élőszavas műfaj, és az is marad. Szakirodalmat alig találtam róla, és rá kellett jönnöm, hogy talán épp azért, mert a pletyka mindenhol jelen van, és teljesen ellenőrizhetetlen. Néhány tanulmány ugyan született róla, de soha nem határozták meg a mibenlétét, gyakran összekeverték pl. a csevegéssel, ami egészen más, sokkal ártatlanabb műfaj. A másik nagyon fontos dolog, amire rájöttem, hogy mivel társas emberi tevékenységről van szó, jól meg kell figyelni. Csakhogy a pletyka nem olyan, hogy kívülállóként lehetne tanulmányozni. Alaposan el kell merülni benne, hallgatni kell a pletykákat, továbbadni, cáfolni, egy igazi csoport elismert pletykafészkévé válni. A monográfiámban vállaltam is, hogy mintegy húsz évig voltam tudatos részese ennek a játéknak.

A hallottak és megfigyeltek alapján milyen következtetésre jutott, mi a pletyka definíciója?

Ismerhető szereplőkről szóló, nem publikus információ, aminek a legfőbb jellegzetessége a terjedés. Az ismerhető azt jelenti, hogy nem hollywoodi sztárokról, politikusokról, közszereplőkről szól, hanem olyan emberekről, akik a mi ismeretségi köreinkbe tartoznak. Nem publikus, tehát nyilvánosan már nem mernénk elmondani, legfeljebb két-három emberrel beszéljük meg, és a bizalmunkért cserébe ők is megosztanak velünk néhány új pletykát. Amit nyilvánosan vállalunk, az már nem pletyka – legyen szó akármekkora szenzációról – hanem botrány. A terjedés pedig alapfeltétele és lételeme a pletykának, attól az, ami, hogy egyre több ember adja tovább, hálókat tart egyben, és minden továbbmondásnál változik.

Eleve rosszmájúságot feltételez a pletykálás?

Ha rosszmájú, akkor már rágalom. A pletyka soha nem jó vagy rossz, hanem értékváltó jelenség. Olyan, mint a tűz – a kemencében jó, a ház tetején rossz. Akkor jó, amikor valakiről idejében elterjed egy csoportban, hogy nem érdemes neki kölcsönadni, mert nem adja vissza, és akkor rossz, amikor ferdít, túloz, zavart okoz az emberi kapcsolatokban. A pletykafészkekről ugyan közismert, hogy csak azt nem adják tovább, amit nem tudnak, de azért még egyetlen közösség sem közösítette ki a saját pletykafészkét. Szükségük van rá, hogy jól informáltak legyenek, úgy érezzék, részesei a világ folyásának, és olykor használják is, ha valamit el akarnak terjeszteni. A pletyka az egyetlen dolog, ami biztosítja egy csoporton belül a kiegyenlített információáramlást, mert nem felülről jön, és nem a hatalom által befolyásolt kommunikáció. Még a besúgásnál is erősebb, mert nincs megfizetve, és olyan sokan csináljuk, hogy végül úgyis mindig kiderül az igazság. Hiába terjesztem el valakiről, hogy nem a férjével láttam ölelkezni a moziban, ha ezt soha senki nem látja majd rajtam kívül, akkor a pletyka el fog sorvadni, mert nem nyer megerősítést.

Vagyis a közös tapasztalat az, ami megerősíti, a tények rangjára emeli a pletykát?

Igen, mert amit többen tudnak, az már tény, és nem csak szóbeszéd. A közösség morális ítélőszékként működik, és mindig az általánosan elfogadott erkölcsi normákat védelmezi.Kívül lehet maradni ezen a hálón? Aki maga nem pletykál, azt annyira ki se kezdik?

Mindannyian érintettek vagyunk, és azok az emberek a leggyanúsabbak, akik gyakran és fennhangon elhatárolják magukat a pletykától. Hiába állítja azt valaki, hogy őt a pletyka egyáltalán nem érdekli, még el is fordulhat tüntetően, de a pupillája kitágul, a szeme felcsillan, az arckifejezése megváltozik egy jó szaftos hír hallatán, és ez elárulja őt. Ha érintett, akkor pláne szöget üt a fejébe az információ – nincs ember, aki fel ne figyelne, ha másoktól tudja meg, hogy a testvére nyert a lottón

Lehet védekezni a pletyka ellen?

Az egyetlen hatásos ellenszere az elhallgatás. Ha az érintett egyáltalán nem próbálja magyarázni, cáfolni, megerősíteni, akkor elsorvad. Ezt a „no comment” taktikát a politikusok is jól megtanultak, ezért fullad ki a legtöbb botrány anélkül, hogy kiderülne, mi is történt valójában.

A pletykára is érvényes, amit a hazugságról szoktak mondani, ha túlságosan elterjed, és elégszer ismétlődik, az emberek igazságként fogadják el?

Ilyenformán nem, mert a pletykának négy körben terjedő ciklikus életformája van. Először még csak egy ember tudja – mondjuk, észreveszem, hogy az egyik kolléga zsebre rakja a golyóstollakat az irodában, és rajtam áll, elmondom-e a többieknek. A következő, amikor megosztom az információt másokkal, és innen kezdve már nem szabályozható, ki kinek adja tovább. Ezért sem lehet valótlant állítani, mert nem tudni, ki kit ismer, és hol ellenőrzi le az információt. A harmadik körben véletlen találkozások jönnek létre, és amikor két olyan ember találkozik, aki máshonnan hallotta, könnyen lehet az a benyomásuk, hogy ezt már mindenki tudja. Ebből kiindulva ők mindenkinek el is mondják, és rettenetesen felgyorsul a pletyka terjedése. A negyedik körben pedig, amikor már mindenki úgy tudja, hogy ezt mindenki tudja, a pletyka leföldeli önmagát, és igazsággá válik, akkor is, ha nem az.

Tehát a pletyka útjai kifürkészhetetlenek.

Csak a pletykafészek tudná nyomon követni az általa elindított információ utóéletét, de neki erre nincs ideje. A közösség pedig nagyon jól védi magát, nem adja ki az informátorokat, és arra is ügyel, hogy a körön túl ne jusson el a hír. Mindannyian ismerünk tipikus eseteket, amikor az egész falu arról beszél, hogy Kovács csalja a feleségét, csak Kovácsné nem sejt semmit. Ez azért van, mert a csoport azt a morális normát fogadja el, hogy a házasság maradjon fenn. Kovácsnét kinevetik, sajnálják, Kovácsot elítélik, de a házasság intézményét csak akkor engedik bántani, ha már menthetetlennek látják. A legális szerelmi kapcsolatoknak drukkol a közösség – ezért terjed el a tinik között szélsebességgel, kinek ki tetszik. Fiatal közösségekben, ahol még képlékenyek a kapcsolatok, minden pletyka jobban terjed, idős korban már merevek a hiedelmek, és az élet rendjét nem bolygatja fel egy új hír.

Másként pletykálnak a férfiak és másként a nők?

A férfiak általános témákról, az autókról vagy a fociról kezdenek el beszélgetni és kilyukadnak egy konkrét esetnél, a nők, a konkrét esettől jutnak el az olyan általánosításokig, hogy: tudjuk, minden férfi egyforma... De alapvetően ugyanarról beszélgetnek, és szerintem nem is pletykálnak kevesebbet a férfiak, mint a nők.

A társadalmi helyzet és az életkor befolyásolja a pletykázási szokásokat?

Azt tapasztaltam, hogy minél műveltebb valaki, annál nagyobb élvezettel pletykál kifejezetten obszcén, pikáns dolgokról, hiszen a hétköznapokban annyira kulturált, hogy ezt valahogy ellenpontozni kell. Egyébként nincs különbség a társadalmi rétegek között, mindenkit az izgat, ki kivel, hol mikor, mit csinált. Különösen izgató a pletyka, ha privát és a publikus szféra ellentmondásairól szól – például a példás családapaként tetszelgő főnök szeretőjéről. A három alaptéma, a pénz, a hatalom és a szex a nemi érés kezdetétől a haláláig mindenkit érdekel. Ezeken belül vannak közösen átélt történelmi események – 1956, rendszerváltás, csoportélmények – osztálytársak, kollégák, és életesemények, amelyek meghatározzák az aktuális pletykákat. A kamaszlányok között az a téma, ki menstruál már, az ötvenéves nők között a változókor gyötrelmei, a kismamák a szülészorvosok árairól pletykálnak, az ifjú házasok a lakáskölcsönökről, és a sort még folytathatnám.

Gyakorlott pletykafészkek céltudatosan is elterjeszthetnek egy pletykát úgy, hogy bedobják a köztudatba, és az már mindenki által ismert tényként kerül vissza?

A csoport bizalmával csak egyszer lehet visszaélni, mert akit szándékos manipuláción érnek, attól megvonják a bizalmukat. Az igazi pletykafészek önzetlenül és spontán pletykál – annyira elképed, amikor megtudja, hogy Kovács kitagadta az egyetlen lányát az örökségből, hogy ezt nem bírja magában tartani. A jutalma az, hogy a többiek meglepődnek, és morálisan megerősítik őt, vagyis közösen ítélik el a felháborító jelenséget. Ha szándékosan csinálná, az már stratégia és rágalom lenne, a többiek észrevennék a spontaneitás hiányát. A pletykálás varázsa épp az, hogy az emberek őszintén, érdek nélkül űzik. A pletykafészek iránti bizalom abból fakad, hogy számítanak a jól informáltságára és tudják, hogy nem gonosz. Nagyon komoly kommunikatív készség, elfogadható megjelenés és empátia is kell ahhoz, hogy valaki jó pletykafészek legyen. A kétszínűség megengedett – mondhatja például egy lánynak, hogy megérti, ha nős férfiba szerelmes, hiszen a szívnek nem lehet parancsolni, és ugyanakkor szörnyülködhet a háta mögött, milyen hihetetlenül tisztességtelen nő az illető – mert sokszor ez az információszerzés feltétele.

Ártani tud a pletyka? Ha valakiről elterjed, hogy megbízhatatlan, vagy csapodár, akkor ez a hír megbélyegzi őt?

Teljesen alaptalan pletykáknak nem szokott bedőlni egy közösség, hiszen ismerik az illetőt, akiről szó van. Még ha igaz a hír – mondjuk, kiderül valakiről az új munkahelyén, hogy évekkel azelőtt börtönben ült –, akkor sem biztos, hogy ezt felhasználják ellene. Pontosabban, akkor használják fel, ha ez áll az érdekükben. Aki megállja a helyét és jó kolléga, arról bármit lehet terjeszteni, mert a pletykának mindig bele kell akadnia a többiek személyes tapasztalatába is. Hiába mondják nekem valakiről, hogy faragatlan, durva fráter, ha az illető hozzám mindig udvarias. De ha egy kollégámat kellemetlen szagúnak érzem, és azt mondják róla, hogy sose mosdik, ezt elhiszem, pedig lehet, hogy csak beteg. A saját tapasztalatát megmagyarázó pletykát mindenki kézséggel elfogadja, és nem kutat azután, igaz-e. A gyakorlott pletykafészkek épp a bőséges tapasztalataiknak köszönhetően mesterien ki tudják tölteni az ismert tények közötti hézagokat, és gyakran ráhibáznak a valóságra. Teljesen alaptalan dolgokat nem is szoktak terjeszteni, ennyire meg lehet bízni a közösség józan eszében. Ismerjük a mondást, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A rágalmakról nagyon hamar lerántják a leplet, mert szembesítik velük az érintettet. A mobbing, vagyis a kiközösítés, pszichoterror ellen pedig épp a pletykával lehet hatásosan védekezni. Ha az áldozat képes jól irányzott információkkal megbontani az ellene szövetkezők egységét, máris enyhül a nyomás.

Milyen tág a kör, amelyen belül még érdekes a pletyka?

Az ismerősöm ismerőse még érdekel, de annak az ismerőse már nem. Háromlépésnyi távolságra vagyunk képesek átlátni a kapcsolatainkat, azon túl már nagyon izgalmas dolgot kell mondani, hogy odafigyeljenek.

A sztárokról szóló hírek miért nem igazi pletykák?

Mert az ő életükre nincs befolyásunk, és mindannyian ugyanazt a változatot olvassuk a lapokban, semmit nem tudunk hozzátenni. A következő témám mégis a pletykalapok témaválasztása, a témák egymáshoz fűződő viszonya és struktúrája lesz, mert a pletykaéhségünket kielégíti a bulvársajtó. Addig sem pletykálunk a szomszéddal a lépcsőházban, amíg ezeket olvassuk.

Több pletykatréninget tartott. Aki részt vesz ilyen tréningen, az jobban, hatékonyabban pletykál?

Jobban tudja kezelni a pletykát, ismeri a törvényszerűségeit, tudatosítja, hogy ha egy információt továbbad, az onnan kezdve már a saját életét éli. Egyes holland cégeknél a titkárnők pletykálása ellen védekeznek úgy, hogy kineveznek egy titkárnő-délelőttöt, amikor kávé mellett beszélgetnek a hölgyek, és ennek köszönhetően sokkal kevesebbet találkoznak hét közben. Ez okos módszer: tudomásul veszi, hogy a pletykálást betiltani úgysem lehet, hát elismeri a legitimitását, és ezáltal legalább kordában tartja.