Állampolgársági petíció – gyors döntést kér Brüsszeltől az MKP és az EMT

Pozsony |

<p>Közös állásfoglalásban kér mihamarabbi elbírálást és támogató választ az Európai Bizottságtól (EB) a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyével foglalkozó petíciós beadvány kapcsán a Magyar Közösség Pártja (MKP) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).</p>

A szlovák állampolgárságától megfosztott Gubik László és Lomnici Zoltán, az EMT elnöke által tavaly ősszel benyújtott beadványt az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága januárban befogadta, azaz "kivizsgálandónak" ítélte. A panasszal azonban csak azt követően foglalkozhat az EP, miután az EB is véleményezte.

    Lomnici Zoltán azt mondta az MTI-nek: az Európai Bizottsághoz már több mint egy hónappal megérkezett a dokumentum. Azért kérik, hogy a bizottság minél hamarabb támogató választ adjon az ügyben, mivel a magyar állampolgárságukat nyíltan felvállaló felvidéki magyarokat azóta is, mintegy másfél éve folyamatosan jogsértések érik - tette hozzá.     "Van köztük olyan, aki miután személyigazolványát is elvették, ideiglenes tartózkodási engedéllyel él pozsonyi lakásában" - mutatott rá.    A hatályos előírások nem szabják meg, hogy az Európai Bizottságnak milyen határidőn belül kell véleményeznie az EP petíciós bizottsága által befogadott beadványokat.     Berényi József, az MKP elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: annak ellenére, hogy a véleményezés szokványos időtartamára nincs szabály, szeretnék, ha az EB aktív és pozitív hozzáállást tanúsítana a szlovákiai jogfosztások ügyében, annál is inkább mert a szlovák hatóságok továbbra sem változtattak és a jelek szerint nem is kívánnak változtatni azon a gyakorlaton, hogy "zaklatják az érintetteket".     A pártelnök hozzátette: a szlovák hatóságok arra a kérésükre sem reagáltak, hogy függesszék fel a felvidéki magyar állampolgárok ellen folyó eljárást addig, amíg megszületik az alkotmánybíróság döntése a módosított szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságáról. A helyzet változatlansága azt jelzi, hogy a pozsonyi kormány továbbra is fenn kívánja tartani a felvidéki magyar állampolgárok jogfosztott helyzetét és hátrányos megkülönböztetésben részesíteni állampolgárainak egy csoportját - jelentette ki Berényi József. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?