Állami támogatás a családi házakra

Pozsony |

A közlekedési tárca hétfőn meghirdette a közel nulla energiaigényű, A0 energiaosztályú családi házak állami támogatásának a második fordulóját, az első jelentkezéseket július 1-jétől fogadják.

„A támogatás igényléséhez szükséges elektronikus űrlapokat július elsején tesszük közzé a www.byvajteusporne.sk honlapon. A kérvényeket szeptember 30-áig fogadjuk, a benyújtást nem éri meg halogatni, mivel 200 igénylés regisztrációját követően leállítjuk ezek fogadását” – nyilatkozta Ivan Rudolf, a közlekedési tárca szóvivője.

Az A0 energiaosztályú házakra nyújtott, legfeljebb 8 ezer eurós támogatást azok igényelhetik, akiknek az új, maximum 200 négyzetméteres családi házuk használatbavételi engedélyét 2017. december 31. után adták ki. „A háznak meg kell felelnie az A0 energiaosztályú házakkal kapcsolatos normáknak” – tette hozzá Rudolf. A hatályos szabályok szerint a jövőre benyújtott építési engedélyekkel épülő házaknak már A0 energiaosztályúnak kell lenniük. Ez utóbbi nem azonos a passzívház, az aktívház vagy más hasonló fogalmakkal, csak azt rögzíti, hogy nagyon energiatakarékos épületről van szó, és az ebben felhasznált igen kis mennyiségű energia számottevően az épületben vagy annak közelében termelt megújuló energiából származik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?