Nagyobb hitelt folyósíthat a lakásalap

lakás
Pozsony |

A jövőben az eddiginél is nagyobb összeghez juthatnak az Állami Lakásfejlesztési Alap hitelei iránt érdeklődők – az erről szóló javaslatra a parlament is rábólintott. Változik a bérlakásépítés állami támogatása is.

A parlament szerdán szokatlanul nagy többséggel, a jelen levő 137 képviselőből 136 igennel szavazta meg az Állami Lakásfejlesztési Alapról szóló jogszabály módosítását, amelynek a legfontosabb eleme az alap által nyújtott hitelek összegének a növelése. „A cél ez esetben is a bérlakásépítés támogatása” – nyilatkozta a módosítást kidolgozó közlekedési és építésügyi tárca vezetője, Andrej Doležal.

Az Állami Lakásfejlesztési Alap bizonyos feltételek mellett eddig is nyújtott a beszerzési ár 100 százalékát is fedező, kedvező kamatozású, akár 40 éves futamidejű hitelt, a kölcsön esetében azonban megszabnak egy felső határt, amit nem szabad túllépni. A magánszemélyek esetében ez eddig 90 ezer euró volt, amit azonban a most elfogadott jogszabály 120 ezer euróra emel. A települési és megyei önkormányzatok, nonprofit szervezetek által finanszírozott bérlakásépítés esetében is lakásonként eddig maximum 90 ezer eurós hitelt folyósítottak, az új szabályok szerint azonban a felső határt már négyzetméterre átszámítva adják meg, a plafon így 1350 euró lesz négyzetméterenként. Megemelik a hitel felső határát a lakóház-felújítások esetében is, az ezekre folyósított kölcsön az eddigi 500 helyett legfeljebb 800 euró lehet négyzetméterenként. A lakóházak és szociális otthonok hőszigetelésére a szigetelt felület négyzetméterére átszámítva eddig legfeljebb 100 eurós hitelt nyújtottak, az új szabályok szerint azonban már ez esetben is a lakások alapterületét veszik majd alapul, négyzetméterenként 200 euróban szabva meg a felső határt.

A parlamenti ülésen jelen levő 136 képviselő mindegyike megszavazta, 2021-től változnak a bérlakások építésére nyújtott állami támogatások szabályai is. Az új szabályok szerint a bérlakások építésére nyújtott állami támogatás az 52 négyzetméternél kisebb alapterületű lakások esetében a beszerzési ár 40 százaléka, míg az 52–60 négyzetméteres lakásoknál a beszerzési ár 35 százaléka lehet. Az alacsonyabb komfortfokozatú lakások esetében a dotáció elérheti a beszerzési ár 75 százalékát is, ha a lakások átlagos alapterülete nem nagyobb 55 négyzetméternél. Doležal szerint idén és a következő két évben évi 20 millió eurót fordítanak ezen dotációkra.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?