Aki rizikós helyen marad, csak magára számíthat

<p>Egyiptomban egyre válságosabb a helyzet, a szlovákiai biztosítók tegnap közölték: mindent elkövetnek, hogy ügyfeleiket biztonságosan hazaszállítsák. Tény, hogy Egyiptomot nem kötelező elhagyni, de aki ott marad, az vészhelyzetben nem számíthat a biztosítók segítségére, illetve a hazautazással összefüggő költségek térítésére.</p>

 „A legbiztonságosabb az lenne, ha az Egyiptomban nyaralók mielőbb kapcsolatba lépnénk asszisztens szolgálatunkkal, s érdeklődnének, mennyire biztonságos még az ott-tartózkodás, s hogy komplex biztosításuk van-e, amely még fedezné a korai hazautazás kiadásait” – mondta lapunknak Lucia Makayová, a Generali biztosító szóvivője.

Aki a figyelmeztetések ellenére is olyan helyen marad, amelyet a külügyminisztérium kockázatosnak jelölt meg, akkor sem számíthat költségtérítésre, ha kötött biztosítást. „Ebben az esetben saját felelősségükre maradnak az országban, s ettől a perctől mi nem vagyunk kötelesek gondoskodni róluk” – mondta Makayová. Az ország legnagyobb biztosítója, az Allianz más stratégiát választott. Lucia Muthová, a biztosító szóvivője érdeklődésünkre elmondta: az Egyiptomban rekedt ügyfeleiknek ingyen meghosszabbítják komplex utasbiztosításukat.

„Ezzel akarunk segíteni klienseiknek, akik veszélyes helyzetbe kerültek. Folyamatosan figyeljük a történéseket, s ha szükséges, olyan intézkedéseket hozunk, hogy a nyaraláson levő vagy nyaralásra induló klienseink ne érezzék meg a kellemetlenségeket” – mondta Muthová. Kérdésekkel vagy problémákkal szintén a biztosító asszisztensszolgálatát kell hívni, melynek telefonszámait, e-mail címét a biztosítóval kötött szerződésen vagy a biztosítási kártyán találják meg

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?