Adakozik a világ

London/Párizs. Rendkívül magas, egymilliárd eurót megközelítő összeg gyűlt össze két hét alatt magánadományokból az európai országokban a délkelet-ázsiai szökőár károsultjainak javára rendezett gyűjtések révén.

London/Párizs. Rendkívül magas, egymilliárd eurót megközelítő összeg gyűlt össze két hét alatt magánadományokból az európai országokban a délkelet-ázsiai szökőár károsultjainak javára rendezett gyűjtések révén. Az adományok teljes összege közel azonos az állami felajánlásokéval, s számos országban meghaladja az állami forrásokból felajánlott segély összegét.

A legnagyobb összegű felajánlást Európában Németország tette: kormánya 660 millió dollár segélyt ígért, ehhez 330 millió dollár magánadomány járul (egy lakosra átlagosan több mint öt dollár magánadomány jut).

Hollandiában a magánszemélyek a kormány felajánlásának több mint négyszeresét adományozták. Nagy-Britanniában az eddig felajánlott állami segély kétszerese folyt be magánadakozásból. Svédországban a magánadományok mértéke egyenlő a kormány által ígért 80 millió dolláros összeggel. A lakosságszámra vetítve arányában legnagyobb mértékű Svájcban, Norvégiában, Svédországban, és Hollandiában volt a magánadakozás. (MTI, Reuters)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?