A zöldtárca szigorítaná a PET-palackok és a műanyag evőeszközök használatát

műanyag
Pozsony |

 A kormány két törvénymódosító javaslatot is elfogadott a környezetvédelmi minisztériumtól, amelyekkel jelentősen korlátoznák az egyszer használatos tányérok, evőeszközök és poharak, valamint a PET-palackok és a fémdobozok használati lehetőségeit.

Az egyik törvényjavaslat az üdítők csomagolására használatos pléhdobozok és PET-palackok visszaváltását érinti. Még az előző kormány idejében fogadták el azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében 2022. január 1-től bevezetik az említett csomagolóeszközök visszaváltását. 

A rendszert hasonlóan kell elképzelni, mint a sörös- és borosüvegeknél: ha a vásárló visszaviszi a boltba a palackot vagy a fémdobozt, és leadja az erre a célra kialakított tárolóba, akkor visszakapja a betéti díjat, amelynek összege 12 cent flakononként, és 10 cent dobozonként. A visszaváltási rendszer bevezetése egyelőre csak a 300 négyzetméternél nagyobb üzletekre vonatkozik, de a zöldtárca azt reméli, hogy a idővel a kisebb boltok is becsatlakoznak majd a környezetkímélő folyamatba.

Kapcsolódó cikkünk

Szigorúbb célkitűzés

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter tulajdonképpen most szigorítana ezen a törvényen, egész pontosan a határidőkön. A jelenleg érvényes jogszabály értelmében ugyanis a flakonok 90 százalékát 2027-re, a fémdobozok 90 százalékát pedig 2029-re újra kellene hasznosítani. Budajék törvényjavaslata ezt a határidőt mindkét esetben 2025-re csökkentené. A tervek szerint 2022 végére – vagyis a rendszer bevezetése után egy évvel – már el kell érni a 60 százalékos újrahasznosítást. 2023 végére ennek az aránynak 80, 2024 végére pedig 85 százalékosnak kellene lennie.

Pénz helyett kupon

A törvényjavaslat továbbá azzal is számol, hogy a tömegközlekedési eszközökön és a vámmentes övezetekben többé nem árulhatnak ilyen csomagolású üdítőket, hiszen az itt vásárolt flakonokat és dobozokat az utazóknak nem nagyon lenne lehetősége visszaváltani.

A 300 négyzetméternél kisebb boltok esetében, ahol a tulajdonos úgy dönt, hogy önszántából száll be a visszaváltási rendszerbe, nem lenne kötelező visszafizetni a vásárlóknak a betéti díjat, ehelyett akár vásárlási utalványokat is adhatnának. A minisztérium ezzel szeretné ösztönözni a kisboltok tulajdonosait a rendszer bevezetésére.

Búcsú a műanyagtól

A kormány mindezek mellett egy másik, környezetvédelemmel kapcsolatos törvényt is elfogadott a legutóbbi ülésén. Ennek értelmében az éttermekben, a tömegrendezvényeken, illetve az állami közigazgatási intézményekben tilos lenne az egyszer használatos tányérok, poharak, evőeszközök, szívószálak és egyéb műanyagból készült termékek használata. A tárca különösen nagy problémát lát a tömegrendezvények esetében, ahol a szervezőknek az akció után be kellene biztosítania a hulladék szelektálását, de erre az esetek 90 százalékában nem kerül sor, ez pedig különösen nagy megterhelést jelent a környezetnek. Az éttermek esetében főleg a műanyag dobozok és az evőeszközök jelentenek problémát, amelyet a kiszállításnál használnak a tulajdonosok. A tárca ehelyett olyan termékek beszerzését javasolja, amelyek nem tartalmaznak műanyagot.

A törvény továbbá részletesebb tájékoztatásra kötelezné a műanyag termékeket forgalmazó cégeket. A csomagoláson fel kellene tüntetni, hogy milyen típusú műanyagokat tartalmaz, milyen káros hatással van a környezetre, illetve arra is fel kellene hívni a vásárlók figyelmét, hogy milyen módon kell szelektálni a termékeket.

A két említett törvényt még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, így ha a képviselők el is fogadják, várhatóan csak az év végén, vagy pedig 2022 elején lépnek életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?