A volt országos rendőrfőkapitányok szerint Gašpar engedhetne a nyomásnak

Tibor Gašpar
Pozsony |

Az utcának sosem szabadna leváltania Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt, neki viszont talán le kellene mondania a rá gyakorolt komoly nyomás miatt. Tomáš Drucker belügyminiszter hétfői (április 16.) lemondása az eredménye a nyomásgyakorlásnak. Ezt Štefan Lastovka, tábornok, egykori országos rendőrfőkapitány közölte a TASR-rel, aki ezt a funkciót 1994. március 16-tól 1995. január 3-ig töltötte be.
 

A TASR a kérdéssel kapcsolatban megkérdezte Szlovákia mindegyik volt országos rendőrfőkapitányát. Ján Packa tábornok, Szlovákia történetének nyolcadik országos rendőrfőkapitánya, aki 2006. augusztus 8-tól 2010. július 17-ig töltötte be ezt a funkciót, elmondta:

„Gašpar helyében lemondanék, legalább addig, amíg Kuciak újságíró meggyilkolásának esetét kivizsgálják. Drucker belügyminiszter lemondásával pedig egyetértek. Férfiként viselkedett.” 

Ján Pipta tábornok, a sorban ötödik volt országos rendőrfőkapitány (1998. november 3. és 2001. május 31. között) azt mondta: „Gašpar egy rátermett ember, és rátermett országos rendőrfőkapitány. Kiváló nyomozó volt. Pechje volt, hogy egy ilyen politikai helyzetbe került.”
 

Anton Kulich ezredes, aki 2002. október 30. és 2006. augusztus 7. között, sorban a hetedik országos rendőrfőkapitány volt, elmondta, hogy szerinte Gašpar egy tisztességes, intelligens ember és kitűnő szakember.

„De az országos rendőrfőkapitány a belügyminiszternek van alárendelve. Nem a miniszternek kellene őt kineveznie, hanem ezt neki a kormánynak kellene továbbítania jóváhagyásra. Ez külföldön is így működik” – közölte Kulich hétfőn a TASR-rel.  

Jozef Holdoš ezredes, aki 1995. január 3-a és 1997. július 1-je között volt sorban a harmadik országos rendőrfőkapitány, azt gondolja, hogy „az országos rendőrfőkapitányt csakis a belügyminiszter váltatja le. Engem a kormányfő nevezett ki és váltott le. Azt gondolom, nem lehet szabály, hogy olyan személyek gyakoroljanak nyomást az országos rendőrfőkapitány leváltására, akik érdektelenek az ügyben. Én nem értékelhetem a munkáját, nem vagyok kompetens.”
 

František Krajča ezredes, az 1992. augusztus 18. és 1994. március 16. között hivatalban álló első országos rendőrfőkapitány szerint, „ha jogállamban élünk, akkor az országos rendőrfőkapitány leváltása a megfelelő törvények szerint kellene, hogy történjen”.

Jaroslav Spišiak ezredes, aki 2010. július 19. és 2012. május 14. között volt, sorban a kilencedik országos rendőrfőkapitány, a következő véleményt képviseli:

„A rendőrségről szóló törvénynek tartalmaznia kellene egy olyan rendelkezést, amely pontosan meghatározná az országos rendőrfőkapitány leváltásának módját és okait.”
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?