A vasgyúró lurkók

November 18-án, kedden, 10.30-kor a Megyeháza Dísztermében Egészségfejlesztési Konferenciát tartottak. A találkozó az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata, Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Tanügy Irodája, valamint az Esztergomi Óvodavezetők Munkaközössége jóvoltából jött létre. A program első részeként prof. Dr.

November 18-án, kedden, 10.30-kor a Megyeháza Dísztermében Egészségfejlesztési Konferenciát tartottak. A találkozó az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata, Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Tanügy Irodája, valamint az Esztergomi Óvodavezetők Munkaközössége jóvoltából jött létre. A program első részeként prof. Dr. Székely Lajos, az EGON elnöke tartott előadást, Egészségfejlesztési minőségbiztosítás az óvodában címmel, nemrégiben megjelent könyve kapcsán. A továbbiakban Bukovicsné Nagy Judit, a fent említett hálózat titkára, és egyúttal az egyik, egészségnevelést hangsúlyozó fővárosi óvoda vezetője, gyakorlati tanácsokkal látta el a megjelenteket. Mint elhangzott, az egyesület célja, hogy az óvodáskorú gyermekeket és szüleiket olyan hasznos és a mindennapokba beépíthető ismeretekkel lássák el, amelyek mintegy megalapozzák és egyfajta belső igénnyé formálják az egészséges életmód, mint életforma alkalmazását. A tevékenység sokrétű, hisz felöleli a test és a lélek védelmére irányuló valamennyi óvintézkedést. Mozgás, táplálkozás, közlekedésbiztonság, agresszió elleni mozgalom, dohányzást megelőző program és a felsorolás meszsze nem teljes. Az egyesület emellett feladatának tekinti az óvodapedagógusok és dajkák ilyen irányú szemléletének bővítését, szakmai felkészítését. Jó hír, hogy az EGON napjainkban számos tagóvodát számlál, és nem szűkölködnek újabb jelentkezőkben sem. Az egyesülethez korábban már csatlakozott az esztergomi Honvéd utcai óvoda is, amelynek vezetője, Müllner Vilmosné, lapunknak elmondta, hogy ajtajuk nyitva áll a program iránt érdeklődők előtt, és a már megszerzett tapasztalat birtokában, lelkesen nyújtanak segítséget a programban együttműködni kívánó óvodák számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?