A Szlovák Vállalkozói Szövetség elnöke szerint aggasztó a helyzet.
A vállalkozók egyharmada nem tud törvényszegés nélkül működni
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/adoivekkroslak_0.jpeg.jpg?itok=CGWwZ32T)
Ján Solík a HN portálnak adott interjújában elmondta, a helyzetért azok a kiszámíthatatlan törvénymódosítások és javaslatok a felelősek, amelyeket a parlament az elmúlt hónapokban elfogadott.
A Szlovák Vállalkozói Szövetség elnöke szerint a kormánynak elsősorban arra kellene összpontosítania, hogy miként teremtsen olyan feltételeket, amelyek vonzóak az új vállalatok létrehozásához, döntéseikkel pedig el kellene kerülniük a negatív fejlemények kialakulását.
Solík hozzátette, ha bármilyen felmérést vagy rangsort nézünk, az elmúlt években azt láttuk, hogy az üzleti környezet romlott, vagy a legjobb esetben is stagnált.
Ahelyett, hogy felzárkóztunk volna az Európai Unió fejlett országaihoz, elkezdtünk lemaradozni, és már szomszédaink is lehagytak minket
– figyelmeztetett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.