A többség megtartaná a magánbiztosítókat

Pozsony |

<p>A lakosság 81 százaléka támogatja a biztosítóválasztás lehetőségének megőrzését, vagyis a több-biztosítós modellt, derül ki a TNS Slovákia szeptember második felében végzett felméréséből.</p>

Az Egészségbiztosítók Szövetsége (ZZP) által megrendelt közvélemény-kutatás eredménye szerint még az állami Általános Egészségbiztosító ügyfeleinek 75 százaléka is a biztosítóválasztás lehetőségének megőrzését támogatja. Az ezerfős minta reprezentatív volt az egyes biztosítók ügyféltörzsének nagysága szempontjából is. „Bíztunk benne, hogy a lakosság nagy része támogatja a több-biztosítós rendszert, de ilyen nagy arányú támogatásra nem számítottunk” – jelentette ki Katarína Kafková, a ZZP elnöke.

A magánbiztosítókat tömörítő szervezet továbbra is a jelenlegi biztosítási rendszer megőrzését szorgalmazza. „Az egybiztosítós rendszer bevezetésének projektje nem oldja meg az egészségügyi rendszer legsürgetőbb problémáit, és egyáltalán nem igazolja az egybiztosítós rendszer bevezetésének előnyeit” – jelentette ki Kafková. Az egészségügyi minisztérium által készített projekt legnagyobb hibájának azt tartja, hogy nem tartalmaz költség–haszon elemzést, vagyis nem derül ki belőle, hogy miért lesz ez jobb a betegnek, a szolgáltatónak és az államnak. Azt maga Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter is elismerte: nem tudják, mibe fog kerülni az új rendszer kialakítása. Habár várhatóan a kormány már heteken belül tárgyal a projekt elfogadásáról, a valós költségek csak akkor derülnek ki, ha sikerül felmérni a magánbiztosítók értékét, amit legkorábban jövő tavaszra ígér a minisztérium.

Az egybiztosítós modell megvalósítását a kórházak sem támogatják egyértelműen. „Tagságunk mintegy fele-fele arányban megosztott ebben a kérdésben” – mondta lapunknak tegnap Marián Petko, a Kórházszövetség (ANS) elnöke. Szerinte a több-biztosítós modell abban az esetben támogatható, ha a biztosítók nem képezhetnek hasznot a kötelező egészségbiztosítási járulékból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?