A szlovákiai családok harmadának csökkent a havi jövedelme

kukás
Pozsony |

A jelenlegi válság leginkább azok pénztárcáját csapolja meg, akiknek eleve nem volt sok pénze. A Focus ügynökség mBank számára készített felmérése szerint a tavalyi év elejéhez képest csaknem minden harmadik családnak csökkent a jövedelme.

Az energiaválság és az ukrajnai háború okozta gazdasági problémák különösen az alacsonyabb bevételekkel rendelkező háztartásoknak okoznak gondot. A legfeljebb 800 euró nettó havi bevételekkel rendelkező háztartások 37%-a, a 801–1100 euró közötti jövedelemmel rendelkezőknek pedig a 47%-a veszítette el jövedelme egy részét az elmúlt egy évben – derül ki a Focus felméréséből.

„A jelenlegi válság azokat a háztartásokat sújtja a legnagyobb mértékben, amelyek már korábban is súlyos problémákkal küzdöttek. Ebben a csoportban az alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörökben dolgozók dominálnak, akiknek alacsonyabb a fizetésük, így gyakrabban kerülnek olyan nehéz anyagi helyzetbe, amelyből segítség nélkül aligha tudnak kilábalni”

– mondta el Martin Slosiarik szociológus, a Focus ügynökség igazgatója. A jó hír szerinte, hogy a korábbi felmérésekhez képest a személyes havi jövedelem zsugorodása csökkenő tendenciát mutat. 2020-ban a válaszadók 40%-a számolt be jövedelemcsökkenésről, amit az elemzők akkor a koronavírus-járvány számlájára írtak. Tavaly ugyanez a megkérdezettek 32, idén pedig a 31 százalékát érintette.

Spórolt pénz

A 18 és 60 év közöttiek több mint kétharmada (69%) rendelkezik pénzügyi tartalékkal, azonban ez utóbbiak körében is látványos különbségek vannak. A megkérdezettek negyedének nagyjából egyhavi fizetésnek megfelelő tartaléka van, az ötödük pedig 2-3 havi fizetés közötti összeget tett félre. Kevesebb mint tizedük (9%) rendelkezik négy-hat fizetésnyi vésztartalékkal, a válaszadók 16%-a pedig több mint hathavi fizetést tett félre. Ezzel szemben a válaszadók közel egyharmada (31%) nem rendelkezik semmilyen pénzügyi tartalékkal, a hirtelen jövedelemkiesés vagy egyéb váratlan kiadások esetén ők így kellemetlen helyzetbe kerülhetnek. Vészhelyzet esetére a csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezők 59%-ának, az érettségi nélküli középfokú végzettségűek 47%-ának nincs félretett pénze. „Pozitív hír, hogy az előző évhez képest kissé nőtt a pénzügyi megtakarítással rendelkezők aránya. A nehezebb időkre spórolni – különösen most – ugyanis rendkívül fontos” – mondta el Robert Chrištof, az mBank Slovensko vezérigazgatója.

Pénzügyi szokások

A felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság közel kétharmada változtatott pénzügyi szokásain az elmúlt egy évben – leggyakrabban a kiadások csökkentésével. A tavaly novemberben megkérdezettek több mint harmada vallotta be, hogy az év elejéhez képest visszafogta a kiadásait. További 18%-uk kezdett el rendszeresen takarékoskodni, 12%-uk pedig kénytelen volt hozzányúlni a megtakarításaihoz. A válaszadók 8%-a kezdett el betéti alapokba fektetni. Ezzel szemben a megkérdezettek 40%-a úgy nyilatkozott, hogy nem változtatott a pénzügyi magatartásán. Érdekes módon ez utóbbiak között a legmagasabb arányban (51%) a legalacsonyabb – legfeljebb 800 eurós – havi nettó jövedelemmel rendelkező háztartások dominálnak. A 2021-es felmérés eredményeihez képest a lakosság pénzügyi magatartásában némi elmozdulás tapasztalható. Például csökkent azoknak az aránya, akik nem változtattak a pénzügyi magatartásukon (a 2021-es 50%-ról 40%-ra). Ugyanakkor nőtt azoknak a válaszadóknak az aránya, akik arról számoltak be, hogy rendszeresen takarékoskodnak (a 2021-es 13%-ról 18%-ra).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?