Kedden délben a szlovák parlamentben mondott beszédet Volodimir Zelenszkij. Az ukrán államfő videóhíváson keresztül vette fel a kapcsolatot az itteni képviselőkkel.
A képviselők állva tapsolták meg Zelenszkij beszédét (FOTÓK!)
A Smer több képviselője – köztük Robert Fico pártelnök – már hétfőn jelezte, a beszéd előtt kivonulnak a parlamentből. Az egykori miniszterelnök azt mondta, „nem akarja egy olyan ember beszédét hallgatni, aki naponta hazudik”. Fico állítja, az ukrán államfő kijelentései sértik Szlovákia érdekeit, hiszen az orosz gáz és olaj beszállításának leállítása komoly problémákat okozhat az országnak.
A Smer képviselőivel ellentétben a kormány tagjai megjelentek a plénumban.
Zelenszkij beszéde előtt Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke szólalt fel, aki üdvözölte az ukrán államfőt. Mint mondta, tudja, milyen nehéz helyzetben van az ország és maga Zelenszkij is, ezért még inkább értékeli, hogy az elnök beszédet mond a képviselők előtt. Kollár megismételte, Szlovákia álláspontja továbbra is az, hogy elítélik az orosz agressziót.
„Bízom benne, hogy önnek és a népének minél hamarabb sikerül kiharcolnia a békét”
– mondta a házelnök.
Zelenszkij a beszéde elején megköszönte a szlovák kormány által nyújtott segítséget, valamint azt is, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök támogatja Ukrajna európai irányultságát. Továbbá hangsúlyozta, az orosz agresszió nemcsak Ukrajna, hanem a teljes európai demokratikus berendezkedés ellen irányul.
„Ha nem állítjuk meg Oroszországot, addig fog terjeszkedni, ameddig csak tud. Ez Szlovákia területét is érintheti”
– állítja Zelenszkij.
Kiemelte, az országa számára nagyon fontos támogatást jelent a katonai segítség, valamint az unió szankciós politikája is.
„Oroszország mindent megtesz azért, hogy szétverje az ukrán gazdaságot”
– jelentette ki az ukrán államfő, hozzátéve, hogy az orosz rakéták gyakran stratégiai fontosságú intézményeket és épüteleket bombáztak. Éppen ezért is fontos Ukrajna számára, hogy minél hamarabb az EU részévé válhasson, hiszen minél hamarabb szükség van a gazdaság helyreállítására.
Zelenszkij beszéde körülbelül 15 percig tartott. A jelen lévő képviselők állva tapsolták meg az ukrán államfőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.