A Smer miatt idén sincs részletes vagyonbevallás

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Március 31. nemcsak az adóbevallások, hanem a vagyonnyilatkozatok benyújtásának határideje is: a közszereplőknek eddig a dátumig kell elszámolniuk vagyonukkal.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Március 31. nemcsak az adóbevallások, hanem a vagyonnyilatkozatok benyújtásának határideje is: a közszereplőknek eddig a dátumig kell elszámolniuk vagyonukkal. Noha tavaly azt ígérték, 2014- ben már részletes vagyonbevallást adnak le, minden maradt a régiben, s ezúttal is csak azzal hitegetnek, hogy szigorítják a vonatkozó jogszabályt.

A hatályos összeférhetetlenségi jogszabály értelmében a közszereplőknek minden évben március 31-éig kell a parlament szakbizottságába eljuttatniuk vagyonnyilatkozatukat, melyet később az interneten is közzétesznek. A dolog lényege, hogy az emberek összehasonlíthassák, az általuk megválasztott tisztségviselők a megbízatási időszak elején és végén milyen vagyonnal rendelkeztek, közben milyen volt a bevételük, s abból szert tehettek-e a bevallott ingóságokra és ingatlanokra. A korrupcióellenes szervezetek rendszeresen figyelmeztetnek: a parlamenti összeférhetetlenségi bizottság a hatályos alkotmánytörvény szellemével ellenétes formanyomtatványokat állít össze, azokból ugyanis nem tükröződik a politikusok tényleges anyagi helyzete. A politikusok ahelyett, hogy legalább szigorúbb űrlapokat hagytak volna jóvá, nem sokkal a törvényes határidő lejárta előtt tavaly azzal hitegettek: nincs értelme csak a nyomtatványokat megváltoztatni, az egész alkotmánytörvényt kell módosítani, s ígérték: 2014-ben már szigorú feltételek lesznek érvényben. Létrehoztak hát egy bizottságot, melyben az összes parlamenti párt képviseltette magát, s megegyeztek: átláthatóbb, pontosabb, a tényleges anyagi helyzetet tükröző vagyonbevallások lesznek. A parlament összeférhetetlenségi bizottságának akkori elnöke, Miroslav Beblavý készített egy törvénytervezetet, és egy ideig úgy tűnt, lesz politikai akarat – 90 voks – az elfogadására. A Smer azonban meghátrált, a javaslat végül csak ellenzéki tervezetként került a plénum elé, melyet a kormánypárt lesöpört az asztalról, mondván: a kabinet majd saját elképzeléssel rukkol elő, amire a mai napig nem került sor.

Néhány napja – ismét a törvényes határidő közeledtével – az összeférhetetlenségi bizottság jelenlegi elnöke, Viliam Novotný (SDKÚ-DS) a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, megint munkacsoportot hoznak létre, mely új törvénytervezetet dolgoz ki. Állítólag ismét szigorúbb űrlapok bevezetésére fognak törekedni, ám részleteket nem akart elárulni. „Meg kell határozni azt a minimumot, amiben képesek vagyunk megegyezni – ha másban nem, akkor legalább egyértelművé kellene tenni a jogszabályt. A jelenlegi helyzethez képest bármilyen javítás jó lesz” – mondta Novotný. Az összeférhetetlenségi bizottság smeres alelnöke, Otto Brixi emlékeztetett: a kormány saját javaslatot akar előterjeszteni, de nincs ellenére és nem fölösleges az újabb munkacsoport kialakítása sem, mert szerinte a Smernek is érdeke az átláthatóbb vagyonnyilatkozatok bevezetése.

Az idei vagyonbevallások feltehőten ugyanolyan semmitmondóak lesznek, mint a korábbiak. A hatályos szabályok szerint ugyanis a politikusoknak csak azt kell feltüntetniük, mijük van, ám azt nem, mennyit ér. Csak azzal kell elszámolni, aminek értéke meghaladja a minimálbér 35-szörösét. A köztisztviselők házastársainak és kiskorú gyermekeiknek is kötelezően vagyonbevallást kell készíteniük, ám csak a tisztségviselőé kerül az internetre. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?