A rendőrség még nyomoz Rusnák ügyében

DEMECS PÉTERPozsony.

DEMECS PÉTER

Pozsony. Tegnaptól két fronton vizsgálják az államfő közönségszolgálati osztályának vezetőjét, Dárius Rusnákot, amiért ő két héttel ezelőtt inzultált két magyarul beszélő nőt.

Vulgáris kijelentéséért a pozsonyi járási hivatal kezdeményezett szabálysértési eljárást, a rendőrség pedig tovább vizsgálódik garázdaság gyanúja miatt. Az első esetben 33-tól 250 euróig terjedő pénzbírság fenyegeti, az utóbbiban akár hároméves szabadságvesztés.

A rövid káromkodás nem elég

A rendőrség elejétől fogva két bűncselekmény lehetőségét vizsgálta. Rusnákot a „kiba…tt magyarok” kijelentése miatt kisebbség elleni uszítással gyanúsították, majd amiért megverte a magyar nőket védeni próbáló két szlovák férfit, a garázdaság gyanúja is felmerült.

A lapunk rendelkezésére álló határozat szerint a rendőrség csupán az első eset kapcsán állította le a vizsgálatot, az akta ezen részét szabálysértési eljárásra továbbította a járási hivatalnak. A nyomozó szerint ugyanis nem sikerült bizonyítani, hogy Rusnák gyűlöletkeltés szándékával káromkodott a magyarul beszélő nőkre; leegyszerűsítve a határozatban az áll, hogy a „kiba…tt magyarok”-nál hosszabb és összetettebb kijelentés kell ahhoz, hogy azt gyűlöletkeltésnek lehessen minősíteni.

Az Új Szónak neve elhallgatása mellett nyilatkozó rendőr elmondta, ez a forgatókönyv várható volt, s jogilag aligha támadható. „Furcsán hangzik, de egy ilyen káromkodás miatt nem lehet azonnal büntetőeljárást kezdeményezni. Ilyen eseteknél fontos a szándék bizonyítása. Ha például Rusnák megverte volna a két nőt, amiért azok magyarul beszéltek, vagy ha káromkodása terjedelmesebb lett volna, akkor természetesen szó nélkül meggyanúsíthatnák gyűlöletkeltéssel és uszítással. Maga a »kiba…tt magyarok« szókapcsolat viszont nem lenne elég a vádemelésre. Ezért tartom indokoltnak a szabálysértési eljárás megkezdését és azt, hogy garázdaság miatt, a verekedés ügyében tovább vizsgálódnak” – mondta forrásunk.

A szabálysértési eljárás titkos

Azt, hogy Rusnák milyen bírságot kap, ha egyáltalán kap, bizonyára titok marad. A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a szabálysértési eljárás titkos, nem tájékoztatnak a végeredményről – pontosabban csak akkor, ha azt a gyanúsított engedélyezi. Az újságíróknak még akkor sem szabad közzétenni a szabálysértési eljárásban kapott bírság összegét, ha ezt valamilyen forrásból megtudják.

Az inzultált nők már korábban elmondták, céljuk nem feltétlenül az volt, hogy Rusnák ellen bűnvádi eljárást induljon, hanem az, hogy valaki kimondja, így nem lehet viselkedni. „Ha ezért pénzbírságot kap, én már azzal is elégedett leszek” – mondta lapunknak az inzultált nők egyike.

A két magyar nővel, de az őket Rusnák agresszivitása ellen védeni próbáló férfiakkal múlt héten találkozott a beiktatására váró államfő, Andrej Kiska.

Az új elnök sajnálatát fejezte ki a történtekért, többször elnézésért kért tőlük, s ígéretet tett, hogy miután hivatalba lép, prioritásként fogja kezelni ezt az ügyet; nagy valószínűséggel azonnal meneszti Rusnákot a közönségszolgálati osztály éléről, ahova még Rudolf Schuster idején nevezték ki. Ivan Gašparovič államfő egyetlenegyszer sem nyilatkozott a történtekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?