A rendőrség a napokban ellenőrizni fogja a szájmaszkok viselését

rendőrség
Pozsony |

Az elkövetkező napokban a rendőrség ellenőrizni fogja a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) járványügyi intézkedéseinek a betartását, pontosabban azt, hogy viselnek-e az emberek szájmaszkot, esetleg a felső légutak védelmét szolgáló más eszközt.

A megelőzést segítő akció során főleg olyan helyeket fognak ellenőrizni, ahol egyszerre sokan tartózkodnak, mint például a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportrendezvényeket, diszkókat, állomásokat, vonatokat vagy kórházakat.

„Mindenkit figyelmeztetünk, hogy az intézkedés megsértéséért helyszíni bírságolási eljárás esetében akár 1000 euró pénzbírságot is kiszabhatnak, közigazgatási eljárás során pedig akár 1659 eurót is” – jegyezte meg Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A közigazgatási eljárást maga után vonó esetek a regionális közegészségügyi hivatalokhoz tartoznak majd. Ezek fogják megítélni az olyan eseteket is, amelyekben nem lesz egyértelmű, hogy történt-e szabálysértés, például ha valaki azt állítja, hogy egészségügyi okokból nem hord szájmaszkot.

A rendőrség március eleje óta végez hasonló ellenőrzéseket. Augusztus 27-ig 3106 esetben ellenőrizték az orvos által elrendelt karantén betartását, ezek közül 1539 esetben volt szó szabálysértésről. A vendéglők bezárása idején 843 ellenőrzést hajtottak végre, ezek közül 388 szabálysértésre derült fény. A szájmaszkviselés kötelességének megszegését 2942-ször ellenőrizték, melyek közül 1594 szabálysértés igazolódott be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?