A rabló rendőrt menesztették, üldözőit előléptették

Nyitra |

<p>Soron kívül előléptette az országos rendőrfőkapitány azt a hat rendőrt, akik életük kockáztatása árán fogták el a szeptember 16-i benzinkúti rablás tetteseit -köztük volt kollégájukat, aki rá is lőtt az őt üldöző rendőrökre. A rablóvá vált rendőrt, František Barnášt ugyancsak tegnap menesztette a belügyminisztérium az állományból. Húsz évig dolgozott a rendőrségnél, azt, hogy más bűncselekmények is vannak-e a rovásán, még mindig vizsgálja a belügyminisztérium ellenőrzési osztálya.</p>

Az előléptetett rendőrök közül egy főhadnagyi, egy alhadnagyi rangot kapott, kettőt zászlóssá, kettőt pedig főtörzsőrmesterré léptetett elő az országos rendőrfőkapitány javaslatára a belügyminiszter. Az a két rendőr - Tomáš Krta és Radoslav Morvay - akik súlyos sérüléseket szenvedtek a bevetés során, az előléptetés mellé ötvenezer koronás pénzjutalmat is kapott. Ján Packa országos rendőrfőkapitány, aki a kórházban is meglátogatta a két sérültet, elmondta, állapotuk sokat javult, a gerincvelő-sérülést szenvedett Radoslav Morvay esetében sem kell tartani a bénulástól. Ján Packa reményét fejezte ki, hogy a rehabilitációt követően mindkét rendőr egy éven belül visszatérhet a szolgálatba. A rablás elkövetői közül a rendőrök a helyszínen három személyt tartóztattak le, a negyedik, Marián Ištokovič, még mindig szökésben van. A múlt héten egyik barátja bejelentette a rendőrségen, hogy a rablást követően Budapestre vitte Ištokovičot, de nem tudta, hogy menekül. Packa szerint egyáltalán nem biztos, hogy még Magyarországon van, ezért nemzetközi körözést adtak ki ellene. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?