Bízik Réka: „Le a kalappal a közönség előtt”

Az első mérkőzésen elszenvedett 33:18-as vereség után tét nélkül léphetett pályára Ján Packa szövetségi kapitány csapata a visszavágón. Felszabadultság helyett azonban – a sérülések miatt hiányzó alapemberek okán is – kishitűség és félsz jellemezte sokszor a szlovák válogatott nem egy játékosát. Már rögtön a legelső, egyébként szépen kijátszott akció végén Pócsiková jó szögből is inkább az emelést választotta, mivel Johanna Bundsen az odavágón a szemüket is kivédte. A helyzet pedig Karlskronától bő 1000 km-re délre is változatlan maradt...

„Ilyen meccset, ahol ennyire tehetetlen lettem volna, még nem éltem meg” – nyilatkozta Packa a meccs után. 

A kapitány már az első félidőben 10 technikai hibát számolt össze védenceinél, akik így nem egy kontrától fosztották meg saját magukat. A svédek viszont alig-alig hibáztak támadásban – egészen pontosan két (!) lövést tudott hárítani a 60 perc alatt Izabela Kondášová, az egyetlen nem sérült kapus.

„Így nem lehet meccset játszani, olyan, mintha üres lett volna a kapunk” – konstatálta felindultság nélkül Packa.

A 13. percig így is tartották magukat a hazaiak (6:8), de onnantól beindult a svéd henger. A tartalékos szlovák csapatból Krišíková az első félidőben, Trunková a másodikban kapott piros lapot, az energikusan kezdő irányító, Rajnohová pedig megsérült. Így a sok rutintalan fiatal mellett – leszámítva Rebičová időnkénti fellángolásait – Bízik Rékára maradt a feladat, hogy megmentse a válogatottat a teljes széthullástól. A 28 éves balszélső pedig igyekezett is, kilenc gólig jutott. Őt választották a hazaiak legjobb játékosának.

„Sajnos, nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk, ezért mérgesek és idegesek voltunk. Nagyon sok játékosunk kiesett, akik támadásban és védekezésben is sokat segítettek volna – mondta lapunknak a naszvadi származású kézilabdázó. – Lesérültek mellőlem a szélsők, így nem kaptam sok pihenőidőt. Ami nem baj, mert szeretem a húzóember szerepét, de szezon végén ez sok volt nekem.”

Meglepetésre a közönség viszont a 21 gólos vereség dacára nem sokallt be. Füttyszót egyáltalán nem hallottunk a félházas csarnokban, dobszót viszont a szlovák csapat támadásai során mindig. A két alkalommal pedig, amikor Kondášová védeni tudott, olyan hangzavar támadt, mintha a hálóőr épp döntetlenre mentette volna bravúrjával a meccset. „Nagyon meglepett a közönség hozzáállása. Tudták, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, egy idő után azt is, hogy elveszítjük a találkozót, de nem adták fel. Végig buzdítottak, le a kalappal előttük” – nyilatkozta Bízik, aki türelmesen állta a számtalan, vele fotózkodni vágyó gyerkőc rohamát. 

A szomorúra sikerült kora estébe két búcsúztató is csempészett némi vigaszt: a szövetség ünnepélyesen elköszönt a válogatott két visszavonuló ászától, Monika Školkovától (klubszinten még folytatja) és Tretyana Fiľková-Trehubovától. És hogy hogyan fest a jövő?

„Ha a legjobbjaink néha nem tudnak egymásnak passzolni vagy rendesen kapura lőni, az már komoly kérdéseket vet fel. El kell kezdeni rengeteget edzeni és kinevelni egy újabb jó kézilabdázó nemzedéket” – tette hozzá Packa.