A posta árai is emelkedhetnek: Ennyit fizetünk majd fel egy levélért vagy csomagért!

posta

A belföldi és nemzetközi postai szolgáltatások, a pénzforgalmi szolgáltatások és a postai kifizetések árai emelkedhetnekderült ki az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal (ÚREKPS) tervezetéről szóló előzetes tájékoztatásból, amelyet a Slov-lex portálon tettek közzé.

 

A készülő intézkedésről szóló anyag szerint a Szlovák Posta új árszabályozási javaslatot nyújtott be az ÚREKPS-hez a belföldi és nemzetközi postai szolgáltatások és a pénzforgalmi szolgáltatások területén, és 2022. január 1-jétől javasolják az áremelést. A végső szót azonban az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal (ÚREKPS) mondja ki.

A Szlovák Posta közölte, a javaslatuk célja, hogy a szolgáltatások díjait a várható költségeikhez viszonyítva valósíthassák meg, figyelembe véve a csomagok és szolgáltatások kézbesítésének várható alakulását – írja a Plus 1 deň napilap. 

A posta szóvivője, Iveta Dorčáková elmondta, hogy szolgáltatásaikat az elkövetkező időszakban többek között befolyásolni fogja a minimálbér, a működési költségek, és a villamos energia árának növekedése.

Nézzük, milyen áremelkedésre számíthatunk, és mi ennek az oka! Folytatás a galériában!

Galéria
Kapcsolódó cikkünk
Kapcsolódó cikkünk

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?