A pénzügyminisztérium szerint az állami költségvetés módosításának kérdése politikai egyezségek függvénye

Igor Matovič

Jelenleg nem a pénzügyminisztérium kezében van az állami költségvetés jóváhagyása, ezért reagálnia kell a parlamenti képviselők döntésére. Az, hogy a költségvetési javaslaton kell-e változtatni, politikai egyezségektől függ.

A pénzügyi tárca így reagált a TASR kérdéseire, amelyek a jövő évi államiköltségvetés-javaslat további sorsát, illetve ennek esetleges módosítását érintették. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök hétfőn (december 19.) azt mondta, hogy a költségvetést 2023. január 10-én elfogadhatja a parlament, ha addig módosítják azt.

„A releváns parlamenti pártokkal való egyeztetésből az derült ki, hogy a költségvetés csakis módosításokkal fogadható el. A módosításnak többé-kevésbé arról kell szólnia, hogy az általános igazgatási költségvetési fejezetből az egyes tárcákhoz csoportosítjuk át a forrásokat. Ebben az esetben a többi párt is el tudja képzelni a költségvetés jóváhagyását” – mondta. Így az állam átmenetileg ideiglenes költségvetéssel dolgozna.

„A pénzügyi tárca már egy ideje az ideiglenes költségvetés veszélyeire figyelmeztet. Természetesen, a mi feladatunk, hogy B tervet is készítsünk, amennyiben az állami költségvetést nem fogadják el december végéig. Most azonban még korai konkrét számokról beszélni” – tette hozzá reakciójában a pénzügyi tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?