A pártok többsége helyesli az étkeztetési támogatást, az SaS bírálja

Richard Sulík

Szinte az összes jelenlevő képviselő megszavazta az anyagi szükséghelyzetben nyújtott támogatásokról szóló törvény módosítását, amely ismét bevezeti az étkeztetés támogatását az óvodák utolsó évfolyamában és az alapiskolákon. A pártok többsége helyesli az étkeztetési támogatást, az SaS kritizálja.

„Győzött a józan ész. És ezzel főleg a gyerekek és a szülők nyernek. Nem akarom ezt is túlpolitizálni, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, ez a mi közös sikerünk itt, a parlamentben” – jelentette ki a szavazás után Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke. A módosító javaslatot Petra Krištúfková, a Sme rodina képviselője terjesztette elő.

„Rettenetesen örülök, hogy jóvá lett hagyva a gyerekek ebédjének támogatása, hogy a legmagasabb, ötödik sávban. Ez azt jelenti, hogy az alapanyagok beszerzését az állam állja, az iskolák pedig megengedhetik maguknak, hogy a lehető legjobb ebédet kínálják” – mondta a képviselő.

Kapcsolódó cikkünk

A Sme rodina végül az OĽaNO-val is megállapodott a javaslat támogatásában, a mozgalom először kritizálta az intézkedés magas költségeit, végül megállapodtak, hogy a szabályozott szubjektumok különadójából lesz fedezve.

„Ma ismét betettünk egy kulcsfontosságú téglát a családbarát ország, a családbarát Szlovákia falába. A gyerekenkénti 200 eurós támogatás mellett, amely a családi pótlékból és az adóbónuszból áll össze, itt van körülbelül 50 euró is az ingyenebédek formájában” – jelentette ki Igor Matovič, az OĽaNO elnöke.

„Az ingyenebéd, a Smer szociális kormányzásának szimbóluma, visszatér. Szégyen, hogy a jobboldali kormány megszüntette” – bírálta a kormány korábbi lépését Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke. Szerinte ezzel a jobboldal igazat adott a Smernek, amely a kormányzása alatt bevezette a támogatást.

Az SaS a szükséghelyzetben nyújtott támogatásokról szóló törvénymódosítás egészét támogatta, az étkeztetési támogatásnál tartózkodott. „Nincs értelme ilyen szociális támogatást adni azoknak is, akik erre anyagilag nincsenek rászorulva. Most ez történt. Világosan meg kell mondani, hogy ez hiba volt” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke. Hozzátette, ingyenebédet csak azoknak a gyerekeknek kellene kapniuk, akiknek a szülei nem keresnek eleget. „De ezeknek a gyerekeknek most is ingyenebéd jár” – emlékeztetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?