A parasztságnak nincs miért és hova hátrálnia

Arra kell törekednünk, hogy közösen tudjuk meghatározni az árakatKönözsi István felvételeElnök úr, hogyan alakult ki az a kapcsolat, melynek eredményeként most a felvidéki Bottka-farmon beszélgethetünk, ahol a két ország gazdaköreinek elnökei baráti és egyeztető megbeszélést folytatnak?

Elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy ha mi 1995-ben a Magyarországon megrendezett SEL (Európai Mezőgazdasági Szövetség) kongresszuson nem futunk össze, akkor nem biztos, hogy ma a szlovákiai és a magyarországi gazdakörök vezetői ezen a szinten tárgyalnak egymással. Az akkori találkozáskor az első kézfogás és egyetlen mondat után értettük egymást és tudtuk, hogy mi a közös dolgunk. Fél év elmúltával létrehoztuk a visegrádi országok magángazda érdekképviseleteinek a szövetkezését, melynek alapvető értelmét abban látom, hogy ha nem is látványosan, de mindig tudtuk egymást segíteni, részint az információk cseréje által, nem kevésbé a felmerülő gondok, válsághelyzetek kezelésének lehetséges módjaiban, mérlegelve azokat a trükköket is, amelyeket a különböző kormányok alkalmaznak a gazdákkal szemben.

Kívülről nézve úgy tűnik, hogy a magyarországi mezőgazdászok érdekvédelmi csoportosulásai egységesebbek és célratörőbbek, mint a szlovákiaiak.Egyáltalán nem dicsekednék Magyarországot illetően, mert meggyőződésem, hogy a volt kommunista országokban az állampárt oltalma alatt létrehozott úgynevezett érdekképviseletek, akik egy gyors színeváltozással, új címet kitűzve, de a régi eszmék alapján és a régi vagyonnal folytatták működésüket, hatalmas előnnyel rendelkeztek velünk szemben. Ezt az előnyt sem a magyaroknak, sem a szlovákoknak, de a cseheknek és a lengyeleknek sem sikerült behozni. A lengyelek talán előnyösebb helyzetbe kerültek azáltal, hogy az úgynevezett „érdekképviseleti belső ellenzékkel”, a korábbi állampárt által politikailag, szakmailag és pénzügyileg felkészített apparátust nem kellett belül legyőzni. Nekünk nulláról indulva, saját pénzükkel, saját vagyonunkkal, saját életünkkel kellett ezt az embert próbáló munkát felvállalni. S meg kell mondani azt is, hogy nincs olyan hatalom a világon, amely a saját „kontrollját” szeretné felerősíteni, mint ahogy azt sem, hogy az ellenőrző, esetleg számon kérő csapat szakmailag és gazdaságilag megerősödjön.

Amiket most felvázolt nem túlságosan publikált, mégis általánosnak tekinthető történelmi és közéleti tények. Milyen a valós helyzet most Magyarországon, és a többi közép-kelet-európai országban?

Nem lehet és nem is kell véka alá rejteni azt, hogy Magyarországon komoly megmozdulásokra került sor, mert a gazdák nem hajlandók eltűrni a különböző ágazati válságokat. Az is a valós helyzet része, hogy kemény vitákat folytatunk a kormánnyal, országúti demonstrációkat is szervezetünk, amelyekre nem lehet nem odafigyelni, s bármennyire is liberális és baloldali stigmájú is a magyarországi sajtó, a világ minderről tudomást szerez. Nem titkolom, jóleső érzés volt számomra az, hogy az augusztus 16-án megtartandó rendkívüli kongresszusunk bejelentése épp a felvidéki Új Szóban történt meg, melynek üzenetértéke lehet a felvidéki és minden szlovákiai gazda számára abban az értelemben, hogy a gondokat és a válsághelyzeteket nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert meghunyászkodásunkkal lovat adunk a hatalom képviselői alá, akik visszaélve a lehetőségeikkel úgy lehetetlenítenek el bennünket, hogy a világ felé mindig a szebbik arcukat mutatják.

Ha már tényként jegyezhetjük azt, hogy a folyó gazdasági év időjárási viszontagságai katasztrófahelyzetet idéztek elő a mezőgazdaságban, ugyanakkor a felvidéki gazdák és az itteni elemzők véleménye is az, hogy a szlovákiai agrártárca érdektelennek mutatkozik a gazdák válsághelyzete irányában, sajtóbéli megnyilvánulások szintjén látszólagos tűzoltómunkára rendezkedik be. A magyarországi gazdák hasonló helyzetbe kerültek, mint a mieink. Hogyan viselkedik az Önök kormánya ebben a tarthatatlan helyzetben?

Az említett rendkívüli kongresszusunknak két témája van. Az egyik az uniós csatlakozás utolsó esztendejében a természeti katasztrófa miatt ellehetetlenülő gazdák várható létét érinti a másik felvetés pedig az, hogy felhívjuk a kormány figyelmét azon veszélyekre, amelyeket a magyar parasztságnak okozott azáltal, hogy az uniós csatlakozással kapcsolatban mit nem tett meg, mit mulasztott és mi lesz annak a következménye egy év múlva. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a természeti katasztrófák hogyan hatnak a gazdák további létére, az ellehetetlenülésükre és vagyonvesztésükre. A kérdés lényege ugyanis az, hogy a magyar kormány hiába terjeszt olyan híreket, miszerint 60 milliárd forinttal segíti a kárt szenvedett gazdákat, ha a valóság az, hogy a költségvetésből mindössze 5 milliárd forintot fordítanak a természeti katasztrófa által okozott károk enyhítésére, másik 5 milliárdot a földművelésügyi minisztériumon belüli átcsoportosításokból kívánják előteremteni, ami valójában már a gazdák pénze, mert egy korábbi költségvetési támogatásból származik. A kiálló 50 milliárd forintot pedig úgynevezett kedvezményes hitel formájában biztosítanák a gazdáknak. Ennél a tételnél viszont már kilóg a lóláb, mivel a teljes összeget a kereskedelmi bankok által megszabott feltételek mellett folyósítanák a károsultaknak. A kormány mindössze annyit tesz, hogy 60% magasságáig garanciát vállal és 70% kamattámogatást biztosít a hitel felvevőjének, jegybanki alapkamaton. Ha mindezt alaposabban szemrevételezzük, akkor azt látjuk, hogy a gazda részére biztosított állami garancia annyit jelent, hogy a gazdának a felvett hitel 120%-át kell fedezetben bebiztosítani. Ez a fedezet nem más, mint a termőföld, mert más olyan ingatlan, amire jelzálogot bejegyeznének, nincs.

Szlovákiában a rendszerváltoztatás óta nem alakult meg olyan kormány, amely komolyan vette volna a mezőgazdasági érdekképviseleteket, vagy azért, mert nem rendelkeztek kellő súllyal, vagy pedig azért, mert vezetőik részét képezték annak a klientúrának, amely vádiumot kapott a kormányoktól a lojalitásért és a gondok elkendőzéséért. Önöket milyen szinten tekinti partnernek a kormány?

Ma annyit talán már kimondhatunk, hogy a jelenlegi kormány rájött arra, hogy nem érdemes valótlanságokat állítani, mert az igazság pillanata mindig eljön. Ugyanakkor mi nem kérjük azt, hogy a kormány segítse a működésünket. Azt viszont joggal elvárjuk, mert érdekképviselet vagyunk, hogy partnerének tekintsen bennünket. Amikor a kormánnyal tárgyalunk, amikor vele vitát folytatunk, akkor csupán annyit várunk el, hogy minden érdekképviselet álláspontját a maga képviseleti szintje alapján vegye figyelembe. Eddigi tapasztalatunk viszont az, hogy a jelenlegi kormány a MAGOSZ véleményét figyelmen kívül hagyta mind a földtörvény módosítása, mind a szövetkezeti törvény módosítása, mind a gazdahitelek, mind a családi vállalkozói? Hitelek programjának átalakítása esetében, vélhetően azért, mert a kormánynak más a programja és mások érdekeit tartja szem előtt. A mi programunk az, hogy az EU-ban működő agrárstruktúrához igazodóan, s az ott általánossá vált támogatási rendszer, gazdálkodási forma alapján alakult ki, melynek alapvetője az önálló gazda létének a mindenkori biztosítása, a szövetkezés szabadságának a garantálása, valamint az, hogy a kormány biztosítsa mindazon szerveződések életképességét, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a magángazdálkodók versenyképesek lehessenek. Példaként megemlíteném vagy megkérdezném, hogy hogyan versenyezhet a magyar vagy a szlovákiai sertéstenyésztő azzal a dán sertéshizlaló gazdával, aki programozott termelést folytat, és aki a saját vágóhíd-szövetkezete számára úgy értékesít, előre meghatározott időpontra, hogy ő az év végén a vágóhíd, vagy a feldolgozó nyereségéből egy bizonyos részt visszakap. Hol vagyunk mi ettől, és hol vannak a szlovákiai kollégák? Ami nagyon fontos, azt kétszer aláhúznám, mert erről tárgyaltunk ma is az itt jelenlévő gazdákkal, hogy a mi közös érdekünk az, hogy a szlovákiai gazdák érvényesítsék az érdekeiket, ne? Lehessen például Szlovákiából Magyarországra exportálni ötven forintos tejet, mert ez rossz mind a szlovákiai, mind pedig a magyar gazdáknak. Az ilyen alacsony ár méltánytalan és megalázó minden termelő részére, különös tekintettel arra, hogy a példázott esetben extra minőségű tejről van szó. Az előzőekből azt a tanulságot kell levonnunk, hogy ne engedjük meg azt, hogy a szlovákiai és a magyarországi gazdákat kijátsszák egymás ellen az abban érdekeltek, s arra kell törekednünk, hogy közösen tudjuk beállítani az árakat, s az egymás közötti kereskedői forgalomban egymás termelői piacait ne zavarjuk. Ez az érdekképviseletek kiemelkedő feladata kell, hogy legyen.

Július 4-én Visegrádnál egy hajón az uniós együttműködés jegyében 18 eurorégió képviselői keretszerződést írtak alá a csatlakozás utáni együttműködésről. Hogyan működik ez a mezőgazdasági érdekképviseletek területén?

Ritkán történik meg, de most durván kell fogalmaznom, hiszen a kormányok szégyene az, hogy az egyik érdekképviselettel sem ült le az agrárkérdéseket megvitatni, pedig ebben a térségben még nagyon sokan élnek a mezőgazdasági termelésből, és hatalmas jelentősége lenne a határokon átívelő programok megalkotásának. Szomorúnak és megrendítőnek tartom, hogy ebben a kérdésben Szlovákia és Magyarország között nem történt meg a kétoldalú egyeztetés, pedig a miniszterek esetében még különösebb nyelvi problémák sem merülnének fel. Ennek fényében egyáltalán nem véletlen az, hogy most itt vagyok, és az sem tekinthető véletlennek, hogy Bottka Pál, a Szlovákiai Földtulajdonosok elnöke két hét múlva Magyarországra látogat, mert mi nem a kormányok szája íze szerint működünk, hanem azoknak az érdekei védelmében, akik minket erre a posztra jelöltek és megválasztottak.