A nosztalgiafiú esete a jó idővel

BOROSS AMBRUS

Az első hír úgy szólt, hogy Presser Gábor Somorján koncertezik, az At Home Gallery meghívására. A hírt a nyár elején vettem észre Somorján, egy plakáton. Hol volt akkor még szeptember 19-e? Mindenesetre a nosztalgia szele már akkor felborzolta munkában megfáradt hajamat.

A második hír úgy szólt, hogy minden jegy elfogyott, sőt, várólistát vezetnek a kirekedtekből: ezeknek akkor lehet (némi elméleti) esélyük bejutni a zsinagógába, ha valaki visszaadja a jegyét. A második hírt a nyár végén jó barátom és ismerősöm, egy helyi kisebbségkutató intézet igazgatója közölte; ez volt a legrosszabb, amit eddig hallottam tőle.

A harmadik hír úgy szólt (az optimista Új Szó jelentette meg), hogy jó idő esetén a koncert nem a zsinagógában lesz, hanem a szomszédos Művészetek Háza szabadtéri színpadán. Vagyis hogy jó idő esetén nemcsak a jegyesek jutnak be, hanem a várakozólistások és a friss jegyfoglalók is.

Jegyet foglaltattam tehát a Presser-koncertre, a jó idő esetében bízva. Közvetlen a koncert előtti nap a szomszéddal utaztam a liftben; végig arról beszélt, ha szombaton sem fog esni, menthetetlenül kiszárad a kertje, s a gombázásnak is lőttek. Bizakodva nézett rám, vigaszt vagy ahhoz foghatót remélve.

Nem szóltam, nem akartam elszomorítani; tudtam, hogy jó időnek kell lennie, a száraz, napos délutánt nyugodt, csöndes kora este követi majd. Így is volt. S jó volt a Presser is, kicsiben azt hozta, amit az év elején a pesti arénában: többet válogatott a kollektív sikerekből, mint újabb önálló lemezeiről (mondjuk, nekem fordítva jobb lett volna). Így is nagyon jó volt.

Megint kiszólt, két szám közt, emelje föl a kezét, aki azzal jött, akit szeret. Úgyhogy megint fölemeltem, de nem néztem rá arra, akivel voltam, hadd döntsön ő is szabadon.

Kicsiben a somorjai pázsitos közönség is hasonlított az arénabeli tízezerhez: egy része a zeneszerzőt (ének plusz zongora plusz mümmögések és brummogások) jött hallgatni, a másik ritmizált, tapsolt, és: énekelt. Csöndesen, szárazon. Ha engem kérdeznek (nem kérdeznek), kettéválasztanám a közönséget: a hallgatók üljenek a pódiummal szemben, az éneklők hátul a zsinagógában.

Mindebben (valójában ennél jóval többen) nem lehetett volna részem – ha nincs – a fellépőn és a szervezőn túl – a jó idő. Köszönet érte.