A Napnak is vannak foltjai...

MIKLÓSI PÉTER

Így hát pár osztállyal feljebb fenntartásokkal fogadtam, amikor egy fizikaórán, életemben először, a Nap felszínén látható sötétebb, heves örvénylések uralta napfoltokról hallottam.

2013 a hit éve. A katolikus egyházban egyben ötvenedik évfordulója annak is, hogy az 1963 júniusában elhunyt XXIII. János pápát VI. Pál váltotta az egyházfői trónon; s aki sikerrel tudta a megoldásig vinni a II. vatikáni zsinat második ülésszakának az ökumenikus nyitásról és a 20. századi társadalommal való párbeszédről szóló bonyolult vitáit. Egy faggatódzó beszélgetés fölvezetéseképpen mindezt azért is érdemes szóba hozni, mert kereken fél évszázaddal később a katolikus egyház szlovákiai berkeiben, jelesül a Nagyszombati Egyházmegyében – Róbert Bezák érsek ködösen rejtélyes leváltása révén – a széles körű nyilvánosság érdeklődését kiérdemlő „napfoltok” örvénylései tapasztalhatók. Herdics György címzetes apát Dunaszerdahelyen, az esperesi hivatalban fogadja a riportert.

Apát úr, ön hogyan győzi ezt a 2012 nyara óta nagy port kavaró helyzetet?

A keresztény ember a hitét földi keretek között, a mindennapokban éli meg. Abban pedig vannak jó meg kevésbé jó dolgok. Ebben az értelemben a Nagyszombati Egyházmegye most nyilván a kevésbé jó, illetve ebben a konkrét esetben akár azt mondhatom, hogy rossz időszakát éli. E történés ugyanis nemcsak a katolikusságot, hanem a közvéleményt szintén megosztotta. És bár meggyőződésem, hogy Jézusnak igaz azon szava, miszerint Isten szabad ege alatt azoknak, akik az Urat szeretik, minden a javukat szolgálja – nehéz ezt a mindennapi életben elfogadni.

Merthogy mi okból, illetve miért így történt?

Azt gondolom, hogy az életben mindenütt akadnak problémák. Így az egyházakban is. De ez a történés föl is vetett valamit. Aki járatos az egyháztörténelemben, láthatja, hogy az egyház szent, mert szent az alapító, ugyanakkor bűnös, mert vétkes emberek alkotják. Ez utóbbi, úgymond, néha felülkerekedik. Ellenkező esetben tavaly nem történik meg mindaz, ami végül is megesett. És erről most lehet vitákat indítani, hogy a dolgok miért így, vagy miért úgy alakultak.

Ám ha e dilemmát nem papként, hanem a válasz iránt érdeklődő világiak szemszögéből vizsgálom, akkor azt kell firtatnom: eszerint Bezák érsek bűnös volt?

Nem. Azt akartam ezzel mondani, hogy az emberi dolgok egyben emberi hiányosságokkal járnak.

Visszakérdezek: az érsek – vagy mások emberi hiányosságairól, bűneiről, netán gyarlóságairól beszélünk?

Erről az egyik fél emígy, a másik fél amúgy vélekedik. De hogy ez egy ekkora kázussá kerekedjen, ahhoz, bármelyik oldalon, a rossznak, a bűnnek kell megjelennie. Amit viszont okvetlenül látni lehet, hogy ez az ügy a társadalomban is hullámverést okozott. Ugyanis az emberek számára rokonszenves az a keresztényi és papi hozzáállás, amit Bezák érsek úr képviselt. Ezt az ellenzőinek is el kell ismerniük. Mert nem igaz, hogy ő egy, az egyháztól távolodó liberális személyiség. A kérdés lényege inkább az, hogy valaki hogyan közelíti meg az evangéliumot, és a mai világban miképpen tudja továbbadni.

Ön, apát úr, mit gondol: a hazai egyházon belüli örvénylések láttán a Szentatya eleget tesz Ivan Gašparovič meghívásának, és a Cirill és Metód-évforduló kapcsán ellátogat 2013 nyarán Szlovákiába? A Bezák-ügy fényében nemcsak szimpatizánsok hada, hanem tiltakozók serege is fogadhatná őt!...

Bonyolult kérdés. És sokak szemében egyúttal összefügg azzal a helytelen fölfogással, hogy akik a nemtetszésüknek adtak hangot az érsek úr visszahívásának dolgában, azok egyúttal a pápa ellenségei. Pedig a Róbert Bezák iránti civil rokonszenv vagy a mellette szóló papi kiállás nem egyéb az egyszerű véleménynyilvánításnál, hiszen az egyház hierarchikus rendjének kívánalmai szerint elfogadjuk a szóban forgó pápai döntést. Ez így van rendjén, noha a miértek továbbra is ott lebegnek előttünk. A társadalom szintén a miértekre kíváncsi. Ezért ha megvalósulna a Szentatya szlovákiai útja, bizonyosan fölvetődne, hogy mi áll a leváltás hátterében.

Nyilván a szlovákiai magyar katolikus papságot is megosztották a történtek. Például a Pázmaneum Polgári Társulás gyorsközleményben üdvözölte, amikor a nagyszombati érseki hivatal irányításával a pápa Ján Orosch apostoli kormányzót bízta meg.

Igen, az érsek úr leváltását érintő kérdésekben tényleg nincs egység a papság soraiban. Bár azt elmondhatom, hogy a lelkészek többsége szintén azt a választ keresi, amelyet mindenki: hogy mi az igazság?

És legalább önök, az egyház fölkent szolgái megtalálják azt?

Egyelőre nem. Sőt, azt gondolom, addig még nagyon hosszú idő fog eltelni. Közben pedig alakuljon bárhogy ez az érzékeny helyzet, a jövőt okvetlenül befolyásolni fogja. Optimista pillanataimban legalább húsz évet szoktam emlegetni. De még akkor is lesznek olyanok, akik majd rákérdeznek: te hová tartoztál akkor?...

Eszerint nemhogy híd vagy csónak, de apróbb békítő ladik sincs a két parton – és párton – álló papok tábora között?

Ez azért túlzó megközelítés, mint ahogy az a föltevés is, hogy az érsek úrral rokonszenvező, illetve a többi pap között még csak beszélő viszony sincs. De éppen így igaz az is, hogy ez a kázus mára már jócskán túllépi a Nagyszombati Egyházmegye határait, ráadásul azt is mondhatjuk, hogy precedens értékű eset. Ennek révén pedig maga az egyház került az érdeklődés középpontjába. Ezért fontos tudatosítani, amire előbb is utaltam: nem az egyház „olyan”, hanem az egyházat is emberek alkotják. S ahol emberek vannak, ott akad bűn meg gyarlóság, vannak egyéni ambíciók, van irigység, van féltékenység...

... és van egyesek fején vaj, esetleg!

És az is. Rengeteg dolgot hoz az élet, mégsem mondhatni kategorikusan: ez az egyház. Ez is.

Igen ám, de a magamfajta civil épp az egyházban keresi azt a szilárd pontot, amelyben a hittel egyenrangú az igazság. Lehetőleg feketén-fehéren, kiváltképpen egy olyan kérdésben, mint Bezák érsek ügye. Vagy például az előző nagyszombati érsek, Ján Sokol sokat vitatott múltja. Ez utóbbi miért nem érdekli behatóbban az egyházat?

Biztosan érdekli. Gondolom, legalább a belső körökben bizonyosan. De nyilván az egyház is ügyel bizonyos határokra, hogy meddig lehet elmenni, hogy egyes dolgok meddig vannak hasznára az egyháznak.

Ha az igazságkeresés fogalmánál maradunk, ez akár a szőnyeg alá söprést is jelent(het)i!

Nem biztos. Talán inkább azt, hogy az egyház a saját belső berkeiben maga igyekszik eljárni. A szőnyeg alá söprés az eltussolás szándékához áll közelebb, mintha minden rendben lenne. Úgy vélem, itt nem erről, hanem az élet sokirányú összefüggéseiről van szó. Ugyanakkor tény az is, hogy manapság olyan világ a miénk, ahol az ember, helyénvalóan, tájékozott akar lenni, választ keres a kérdéseire.

Ez utóbbi gondolat tükrében mi a véleménye arról, hogy Róbert Bezák 2012 decemberében, fél esztendei hallgatás után, a sajtónyilvánosság elé lépett?

Van ennek az egész ügynek, mondjuk úgy, egy emberi arculata. Kezdettől fogva talán pont ez hiányzik a leginkább az egészből. Viszont az érsek úr épp ennek keretében éli meg az előállt helyzetet, emberileg érzi úgy, hogy a legnagyobb „bűnt”, méltánytalanságot követték el vele szemben. Az ő esetében ez a két észlelet valójában egy és ugyanaz. Lelkében az az emberi többlet szenvedett sokáig csorbát, hogy még a megnyilatkozást sem engedik neki. És mert emberként becsülete, önérzete, megszólalási joga mindenkinek van, decemberben mindez kikívánkozott belőle.

Ha a „száműzött” Róbert Bezák arra kérné, hogy az ön hivatalában, a templomában – akár hívők jelenléte nélkül –, de misézhessen, beengedné?

Erre vonatkozó utasítást Orosch kormányzó úr nem hozott. De beengedném, bárminő előírás dacára.

Pusztán beszélgetnének? Vagy misézhetne is?

Természetesen. Erről nem is gondolkodnék.

Az nem titok, hogy Róbert Bezákot 2009-ben a néhai besztercebányai püspök, a Ján Sokollal szintén szembenálló Rudolf Baláž segítette az érseki székbe. Ha Baláž püspök ma is élne, Bezák úr még a nagyszombati érsekség élén állna? Vagy így is, úgy is előállt volna ez a fordulat?

Lehet, hogy akkor is megtörténhetett volna, bár azt gondolom, hogy nem ebben a megalázó formában. Mert elegánsabban is el lehet mozdítani valakit a hivatalából, ahogy ezt az egyház századokon át szokta volt gyakorolni.

Nekem, külső szemlélőként, mindenhogy föltűnt, hogy a püspöktársai közül sem kereste föl őt senki!

Újra csak az eset emberi vonatkozásaihoz, illetve a pápa iránti zokszó nélküli engedelmesség értelmezésének alapkérdéséhez jutottunk. Mert érjen bárkit bármilyen büntetés az egyházban – elvégre az érsek úr számára ez okvetlenül az –, az emberiességnek mégiscsak minden körülmény ellenére meg kellene maradnia. Nézzük csak a Szentírást: Jézus elítéli a vétkes asszony bűnét, de a bűnös asszonyt nem ítéli el. Sőt, fölkarolja az embert, ha szabad így mondani, jobban, mint eddig.

Fölfigyeltem egy másik mozzanatra is: rendhagyó jelenség, hogy az érsek, vagy akár csak egy pap is, a templomban állótapsot kapjon. Viszont Róbert Bezákot a leváltását megelőző vasárnap így ünnepelték a hivők a nagyszombati székesegyháztemplomban. Ritka szimpátiatüntetés az ilyesmi!

Az ő népszerűségének egyik forrása éppen az evangélium megközelítésének, hirdetésének módja volt. Hálából ezért a taps. És ha nem Szlovákiáról társalognánk most, azt mondhatnám, hogy az efféle lelkészi „stílusban” nincs semmi különös. Ellenkezőleg, ez a természetes, hiszen az emberek között nagyon sokan vannak az úgynevezett keresők, akik számára másként, spontánabban kell előadni a hit kérdéseit. Ez még nem jelenti a hittételek felhígítását, hanem azt, hogy miképpen tudok megszólítani olyasvalakit, aki a hitben keres és remél is kapaszkodókat. Papként ne arra várjak, hogy az illető jöjjön be a templomba, hanem lelkészként én is odamehetek hozzá. Az egyháznak úgy van jövője, ha nemcsak a templomban hirdetem Isten igéjét, az evangéliumot, hanem én is odaviszem az emberek közé. Párbeszédre van szükség az egyház és a keresők között, mert rengeteg a nyitott ember. Ezt ebben a helyzetben is világosan látni.

Nem szeretném vatikáni magaslatokba emelni beszélgetésünket, de Carlo Maria Martini bíboros – XVI. Benedek pápa közeli munkatársa – a nyár végén történt halála előtt úgy vélekedett, hogy a katolikus egyház kétszáz évvel van lemaradva a társadalmi fejlődés mögött. A ferencesek rendjéből Pozsonyban kilépett Balázs Keresztelő János, civilként immár Marián Balázs – aki Bezák érseket fénynek tartotta az egyházon belül – pedig úgy nyilatkozott pár hónapja, hogy a katolikus egyház Szlovákiában az inkvizíció korszakába süllyedt...

Nyilván lehet, lehetne akár így is fogalmazni; de én inkább azt mondom: vegyük alapul Szlovákiának azt a sajátosságát, hogy a történelem folyamán mennyire szorosan kötődik az egyházhoz. Mind a katolikushoz, mind az evangélikushoz. Itt a papok számos tekintetben vállaltak vezető társadalmi szerepet. És talán épp ez a tradicionális kötődés az, ami egyszer előrevisz, másszor fékez.

Ön, apát úr, miként boldogul avval a tudattal, hogy egyházának ez a nyugtalan időszaka nem múlik, nem múlhat el nyomtalanul?

Én Bezák érsek urat nagyon rendes, tisztességes, modern embernek tartom, akinek van mondanivalója a világ számára. A történteket ezért egyfajta próbatételnek is látom. Mert ha mindent a hit szemével nézünk, akkor bátran hiszem – bárhogy is nézzen ki most ez a szituáció –, neki még van jövője. Bízom az igazságszolgáltatásban, és abban, hogy a Jóisten nem hagyja őt magára. Személyesen pedig továbbra is nagyon jó viszonyban vagyunk, még ha nekem ebből akár hátrányom is származhat.