A második nyugdíjpillér egyre jobban teljesít

Slosiarik
Pozsony |

Egyre többen ismerik fel, hogy ha a nyugdíjas éveikben meg szeretnének élni, már nem szabadna csak az első nyugdíjpillérre hagyatkozniuk. Az elkövetkező időszakban így tovább nőhet a második nyugdíjpillér szerepe, amely egyébként már most is jobban teljesít a korábbiakhoz képest.

A második nyugdíjpillér egyik legnagyobb problémája az elmúlt időszakban az volt, hogy sok megtakarítónak egy évtizeden át a teljes megtakarítása konzervatív kötvényalapokban hevert, amelyek hozama ugyan nem mutat nagy kilengéseket, épp ezért azonban nem is biztosít nagyobb megtérülést. Annak érdekében, hogy az indexalapok magasabb hozamát minél többen élvezhessék, tavaly megkezdődött a második pillérben található megtakarítások nagyarányú, jogszabályban előírt átcsoportosítása a kockázatosabb alapokba. Ezt a parlament még 2022 novemberében hagyta jóvá, és az átcsoportosítás 2023 júliusában indult el.

15 milliárd euró

„A megtakarítások átcsoportosítása jól halad, és kevesebb mint egy év elteltével a megtakarítók vagyonának már közel a 60 százaléka indexalapokban van. Ugyanakkor a pénzpiacok jó teljesítményének köszönhetően az indexalapokban lévő megtakarítások éves szinten két számjegyű értéknövekedést mutatnak. A második pillérben lévő megtakarítások volumene így meghaladja a 15 milliárd eurót”

 – mondta el Miroslav Kotov, a Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének (ADSS) az elnöke. Május végén több mint 1,9 milliónyian spóroltak nyugdíjas éveikre a második pillérben, akik közül több mint 700 ezren az alapértelmezett befektetési stratégiában takarékoskodtak. A figyelemre méltó növekedés a második pillérbe való automatikus belépésnek is köszönhető, amely kevesebb mint egy év alatt több mint 53 ezer új megtakarítót hozott.

A 2015 és 2023 között eltelt időszakban 305 millió eurónyi nyugdíjat fizettek ki a második pillérből, aminek több mint a 90 százaléka egyösszegű kifizetés volt. A kifizetett nyugdíjak volumene meredeken emelkedik, különösen a korkedvezményes nyugdíjak miatt. Míg 2023 egészében több mint 126 millió eurónyi nyugdíjat fizettek ki a második pillérből, ez az összeg idén már az év első öt hónapjában elérte a 102 millió eurót.

Bizonytalan 1. pillér

„Az idei évre azonban rányomja a bélyegét, hogy az év elejétől a második pillérbe fizetendő rendszeres havi hozzájárulás mértékét a korábbi 5,5 százalékról 4 százalékra csökkentették. Ez elsősorban a fiatalabb generációt érinti majd nagyobb mértékben, a második pillérből származó nyugdíjuk ugyanis csak emiatt a harmadával lesz alacsonyabb” – figyelmeztet Kotov, aki szerint az államnak jobban oda kellene figyelnie arra, hogy megérje a második pillérben takarékoskodni, a gazdaságilag aktív lakosság aránya ugyanis fokozatosan csökken, így az első pillérben képtelenség lesz fenntartani a mai bőkezűséget.

Lakossági aggályok

Hogy a lakosság legalább egy része tisztában van a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos problémákkal, azt a Focus ügynökség legújabb, kedden közzétett felmérése is alátámasztja. Eszerint a lakosság 42%-a aggódik amiatt, hogyan fog megélni a nyugdíjas éveiben, a válaszadók 77%-a szerint pedig már a jelenlegi nyugdíjasok is gyakran néznek szembe anyagi problémákkal. 

„A nyugdíjjal kapcsolatos aggodalmak viszonylag egyenletesen oszlanak meg minden korcsoportban. A megkérdezettek 31%-a egyáltalán nem gondol erre, és csupán a 21%-uk állítja azt, hogy örömmel várja a nyugdíjba vonulást”

 – mondta el Martin Slosiarik, a Focus ügynökség vezetője. A Focusnak nyilatkozók 60 százaléka állította azt, hogy a második pillérben is spórol, a válaszadók közel fele pedig más módon is takarékoskodik a nyugdíjas éveire. A harmadik pilléres megtakarításról a válaszadók 39%-a számolt be. A felmérés szerint a válaszadók több mint fele úgy véli, hogy Szlovákiában a jövőbeni nyugdíjak szintjét elsősorban a nyugdíjakkal kapcsolatos jogszabályok gyakori változása és a munkaképes korú népesség csökkenése veszélyezteti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?