A magyarellenesség fő smeres csapásiránya

Amikor a kormány négy évvel ezelőtti megalakulásakor kiderült, hogy Marek Maďarič az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem a parlament elnöki posztján, hanem a kulturális minisztérium bársonyszékében landol, sejthető volt, hogy a „kultúra” négy évét nacionalista jellegű témák is uralni fogják. Ám valószínűleg még a hivatásos pesszimisták elvárásait is felülmúlta a tárca működése.

A kormányprogram – melynek 9 fejezete közül egy teljes egészében a kultúrával foglalkozott – elég feladatot adott a tárcának, ám Maďarič a valós problémák és a világosan megfogalmazott tennivalók helyett egészen más területen láttatta magát. Míg az oktatásügyi tárca az SNS propagandisztikus céljait volt hivatott teljesíteni, addig a kulturális minisztériumból a Smer lövöldözgette közvéleményt megosztó patronjait.

Sajtótörvény
A média, főként a nyomtatott sajtó régen szálka volt Robert Fico és a Smer politikusai nagy részének szemében. A kormányzat teljesítményét erőteljesen kritizáló médiát 2008-ban érte utol a megregulázás. A kulturális tárca ekkorra készítette el az új sajtótörvényt, mely eredeti formájában még komolyabb fegyver lett volna a politikusok kezében a sajtó ellehetetlenítésére. A törvény tervezetét a média és az ellenzék mellett az illetékes nemzetközi szervek is támadták, Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-biztosa többször is elmarasztalóan nyilatkozott róla, a tervezeten végül a nemzetközi nyomásnak köszönhetően enyhíteni kényszerült a kormánytöbbség. A jogszabállyal így is effektíven büntethetők a lapok – a politikusok pedig az elmúlt két évben bizonyították, hogy szólamaikkal ellentétben nem az egyszerű emberek miatt vezették be a válaszadás lehetőségét, ugyanis a szerkesztőségekbe szinte kizárólag tőlük érkeznek helyreigazítási és válaszadási kérelmek.

A tévéknek kedvezett a tárca
Nem minden médiával szemben viselkedett így a tárca. A kormányzat médiapolitikája igyekezett kedvezni a magántelevízióknak – ezek aztán a médiaelemzők szerint érezhetően kevésbé voltak kritikusak vele szemben, mint a nyomtatott és internetes sajtó.

A kormányzat egyrészt a digitális átállásról szóló döntéseinél hozta kedvező helyzetbe a magántévéket – gyakorlatilag bebetonozva pozíciójukat –, de például olyan „apróságoknál” is figyelembe vette üzleti érdekeiket, mint a köztévé képanyagainak felhasználása. Korábban ugyanis, amennyiben egy magántévé fel kívánta használni az STV adásának egy részletét – például egy focimérkőzés összefoglalóját –, ingyen ezt csak egyszer adhatta le, a további sugárzást meg kellett fizetnie. A kormánypártok által támogatott módosítások után viszont a magántársaságok akárhányszor vetíthetik az összefoglalókat, ingyen – ezzel gyakorlatilag pénzt vettek ki a forrásokban egyébként sem dúskáló STV zsebéből. A kulturális minisztérium indítványára szűkítették a köztévé reklámlehetőségeit is – az újítás óta kevesebb hirdetést adhat le a köztévé, mint korábban. A tévés reklámbevételek piacán így nagyobb szelet jut a magántársaságoknak.

Maďarič egyik nagy terve volt a közszolgálati médiák összevonása: elképzelései szerint az STV-t, a közrádiót és a TASR hírügynökséget egy igazgatás alá vonják és közös épületbe költöztetik. Elvileg ezzel költségeket lehetett volna megtakarítani, ám a közmédia centralizálása még több lehetőséget nyújtott volna a kormányzati beavatkozásokra. Emellett pedig egy új médiaközpont kiépítése újabb, több tízmillió eurós megrendelést jelenthetett volna bizonyos vállalkozói köröknek, mások pedig az eddig használatos, de az összevonás után fölöslegessé váló épületekből profitálhattak volna. A centralizáció végül a legkisebb koalíciós partner, a HZDS rosszallásán bukott meg, az ellenzék sem támogatta – végérvényesen pedig a gazdasági válság begyűrűzése tett pontot Maďarič álmainak végére.

A köztévé objektivitása a Fico-kormányzat alatt ismét mečiari mélységekbe zuhant, gazdálkodása katasztrofálissá vált. Annak ellenére, hogy az STV működését felügyelő tévétanácsban többségben voltak a kormánypárti jelöltek, az elmúlt négy évben sokszor kaotikussá vált a tanács működése és a tévé vezetéséhez fűződő viszonya. A 2006 végén megválasztott, Smerhez közeli Radim Hrehát visszahívták, az őt váltó, szintén Smer-közeli Štefan Nižňanskýt szintén le akarta váltani a Smer delegáltjai által uralt tanács. Maďaričék a tévédíjak beszedési gyakorlatának megváltoztatásával – az úgynevezett stekkertörvénnyel – kívántak javítani az STV gyászos pénzügyi mérlegén, ám a bevételi adatok ismeretében kijelenthető, hogy ez a számításuk sem jött be. A köztévé továbbra is veszteséges.

Magyarkártya
A Smer által felügyelt minisztériumok közül a kulturális tárca volt a magyarkártya fő kijátszója. Maďaričék tavaly a nyelvtörvény beterjesztésével járultak hozzá a szlovák–magyar kapcsolatok további romlásához. A jogszabály gyakorlatilag nem létező problémák egész sorára kívánt reagálni – a dél-szlovákiai szlovákok állítólagos diszkriminációját akarta megszüntetni –, paragrafusainak nagy része viszont a hosszú előkészítési folyamat ellenére is annyira általánosra és értelmezhetetlenre sikeredett, hogy a kormány az EBESZ kisebbségi főbiztosának nyomására végrehajtó rendelkezéseket kényszerült elfogadni a törvényhez. Mint később kiderült, ezek az állami alkalmazottakon kívül senkit sem köteleznek semmire. A törvény fő célja a kisebbség megfélemlítése és elbizonytalanítása mellett a nacionalista szlovák szavazóknak való tetszelgés volt.

A kisebbségi kultúra támogatásában a minisztérium tartotta magát a status quohoz – a rendszer nem változott, mint ahogy a támogatásokra osztandó összeg sem. A kisebbségi szervezetek többször is rámutattak, hogy a kultúra támogatásában önkormányzatiságot kellene adni a kisebbségeknek – minden közösségnek saját magának kellene eldöntenie, mit milyen arányban támogat, a szétosztandó összeget pedig a nemzeti össztermék egy bizonyos százalékában kellene meghatározni. Ebben a tekintetben a minisztérium egy jottányit sem lépett előre, ám tény, hogy ezt a kisebbségi szempontból fontos kérdést a nyolc évig kormányon lévő MKP-nak sem sikerült rendeznie.

Annak ellenére, hogy Maďarič viszonylag gyakran szerepelt a hírekben, az általa vezetett tárcának a kormányprogramban megadott feladatok nagy részét még csak megnyitnia sem sikerült. A tervek szerint több történelmi műemléket kellett volna felújítani, új alapokra helyezni a galériákkal, levéltárakkal kapcsolatos kultúrpolitikát, új szabályokat elfogadni a közmédiával kapcsolatban – csak néhány a kormányprogramban említett cél közül. Egyik sem valósult meg.

A minisztériumnak a kormányzat négy éve alatt néhány korrupciógyanús botránya is volt, ám a Smer mindig erőteljesen felsorakozott minisztere mögött. Nem véletlenül – Robert Kaliňák mellett ugyanis Marek Maďaričot tartják a Smer másik erős emberének.