A gyermekorvosok többsége visszavonta felmondását

gyermekorvos k

A sürgősségi gyermekrendelőkben dolgozó orvosok többsége visszavonta felmondását. Az új kormánytól komplex megoldást várnak helyzetükre – közölte a Szlovák Orvosi Társaság Szlovák Gyermekalapellátási Társasága (SSPPS SLS), miután Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügy-miniszterrel tárgyaltak.

„A jelenlegi kormányon és a parlamentjén múlik, hogy teljesíti-e azt a kinyilvánított kötelezettségvállalást, hogy kezelni kívánja az ágazat személyzeti válságát, és így fenntartani a magas színvonalú gyermekellátást. A szlovákiai gyermekorvosok ugyanakkor emlékeztetnek, kapacitásaik kimerültek, a megoldások halogatása pedig növeli az összeomlás kockázatát” – nyilatkozta a SSPPS SLS.

A gyermekorvosok átfogó megoldást követelnek a gyermekek ellátásában. Sürgős intézkedéseket, valamint közép- és hosszú távú megoldásokat sürgetnek. 

A társaság ugyanakkor a korábbi parlamentet bírálta, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem nyitotta meg az ülést a gyermekgyógyászok ügyében. „A szakértői érvek és az illetékes partnerek egyetértése ellenére a törvénymódosításokkal kapcsolatban az előző parlament elutasított minden vitát, és teljes érdektelenséget mutatott a gyermekek egészsége iránt” – mondták.

Júniusban több mint 400 sürgősségi gyermekrendelőben dolgozó orvos mondott fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?