A lakosság harmada még nem tudja, kit válasszon elnöknek

Öt héttel a közelgő elnökválasztás előtt a megszólított választók 33 százaléka úgy nyilatkozott, hogy még módosíthatja a döntését, vagyis hogy melyik jelöltre adja le a szavazatát. 

Mindez az AKO ügynökség aktuális felméréséből derül ki, melyet február 8. és 12. között végeztek ezer válaszadó bevonásával.

A felmérés szerint a megkérdezettek 29,6 százaléka még megváltoztathatja a döntését. További 3,9 százaléknyi válaszadó mutat hajlandóságot az átszavazásra.

A megkérdezettek 38,5%-a, tehát csaknem két ötöde határozottan kiállt a jelöltje mellett. A válaszadók több mint negyede (26,4%) úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg nem fogja megváltoztatni a döntését. 1,6 százaléknyian nem akartak vagy nem tudtak válaszolni.

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét. Szavazni 7 és 22 óra között lehet majd.

Ábécé sorrendben a következő jelöltek indulnak az államfőválasztáson: Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, Menyhárt József, František Mikloško, Robert Mistrík, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?