Közélet

A közlekedési tárca szerint helyes döntés volt leállítani a felsővisnyói építkezést

Pozsony | A közlekedési minisztérium szerint helyes döntés volt leállítani a felsővisnyói (Višňové) alagút építését. Ezt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) hétfői razziája is alátámasztja – tájékoztatott Karolína Ducká szóvivő.
TASR

2019. december 16. 12:45

felsővisnyói (Višňové) alagút
- TASR-felvétel

Ducká szerint az építkezéssel kezdettől fogva problémák voltak. Hozzátette: a közlekedési minisztérium és a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) maximálisan együttműködik a bűnüldöző szervekkel. Amennyiben törvénysértésre került sor, a felelősöket meg kell büntetni, hangsúlyozta a szóvivő.

„Az ellenzék azt akarta, engedjük, hogy az olasz cég befejezhesse a felsővisnyói alagutat. Ez is mutatja az alkalmatlanságukat és a hozzáértés hiányát. Ha nem állítottuk volna le az építkezést, újabb évet veszítettünk volna”

– fejtette ki Ducká az olasz Salini Impregilo cégre utalva.

Az NDS folytatja az újabb versenypályázat előkészítését, hogy minél előbb megkezdődhessen az alagút építése, és hogy erre uniós támogatásokat is felhasználhassanak. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter szerint az a fontos, hogy az egyéni vállalkozókat, akiknek az olasz cég tartozott, kifizették. Kiemelte: az egyes építkezések ütemterv szerint haladnak, ezt bizonyítja az is, hogy hétfőn átadják a D1-es autópálya Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti szakaszát.

VIDEÓ: Három megyében razziázik a NAKA

2019. december 16. 10:00

VIDEÓ: Három megyében razziázik a NAKA

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) reggel óta razziázik Eperjes (Prešov), Zsolna (Žilina) és Pozsony (Bratislava) megyében. Az „Alagút” fedőnevű akció a D1-es autópálya építésével, konkrétan a Litvailló (Lietavská Lúčka) – Felsővisnyó (Višňové) szakasszal van összefüggésben. A rendőrség erről a közösségi hálón tájékoztatott hétfőn.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus - Megjelent a delta variáns Szlovákiában

Vladimír Lengvarský
Frissítve

Szerdától a körzeti orvosi rendelőkben is lehet regisztrálni a védőoltásra

koronavírus

Koronavírus: 35 új fertőzöttet találtak kedden, haláleset nem volt

Kassa

Folytatódik a kánikula, délen hőségriadót rendeltek el

Kassa

Kassán is beindult a strandszezon

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai: az elmúlt időszak nem volt egyszerű

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.