A korszerű nemzettudat megformálása most a létkérdés

Az önerőből való építkezés jegyében sorakoznak különféle művelődési rendezvényeink, a hét végén e tekintetben mindenképpen egyik Tisza menti városunk, Kanizsa, valamint a tőle néhány kilométernyire fekvő Tóthfalu jeleskedett. Kanizsán október 20-án adták át a Művészetek Házát, a szép és korszerű új színházat, és emlékhelyet avattak az oromhegyesi Bergeldombon, a törökök felett 1686-ban aratott győzelem egyik helyszínén. Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte dr. Habsburg Ottó is, aki ez alkalommal többek között a következőket mondta: „Fönntartjuk magunkat, fönntartjuk nyelvünket, fönntartjuk jellegünket. Mert az a nemzet, amely nem adja föl, amely át tud élni viharokat, az a nemzet a jövőben is tovább fog élni”. Szintén ezen a napon Tóthfalu egy igen fontos kezdeményezést indított útjára: alakuló ülését tartotta a Széchenyi István nevét viselő Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet. Hétfőn a szabadkai városházán ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette az olvasás éve, az anyanyelvi közösséget megszólító és mozgósító akció kedden Zentán, szerdán pedig Újvidéken folytatódott.

A szélesebb kronológiából nem hagyható ki, hogy szeptember első napjaiban lezajlott a Kanizsai ĺrótábor, a vajdasági magyar írók hagyományos találkozója. Az idén Az idő mint a játék tere címmel újszerű próbálkozásokkal és multimediális bemutatókkal lepték meg a közönséget, új módszerekkel és megoldásokkal kísérletezve. Külön tanácskozáson foglalkoztak a fordításirodalommal, ennek más vonatkozásban az adott aktualitást, hogy most jegyeztük Csuka Zoltán születésének 100. évfordulóját. A magyarországi irodalomszervező és műfordító 1933 augusztusáig tíz éven át élt a Délvidéken, Szenteleky Kornél társaként újraindította irodalmunkat, majd érdi alkotóházában a délszláv irodalmakból száznál több kötetet ültetett át magyar nyelvre. Szeptember utolsó hetében a bánáti Versecen a város szülöttéről, Herczeg Ferencről emlékeztek meg, a tudományos tanácskozás a munkásságához kapcsolódó irodalmi, nyelvészeti és kultúrtörténeti témákat helyezte új megvilágításba. Közben Újvidéken, Kontra Ferenc győzelmével, első alkalommal szervezték meg a Vajdasági Magyar Drámaíróversenyt. Az irodalombarátok néhány nap múlva Kishegyesre látogathattak, mint minden évben, a rendkívüli tehetségű parasztíró, Csépe Imre ópuszát felelevenítve, majd október elején Szivácon rendezték meg a Szenteleky-napokat. Az író nevével fémjelzett díjat az idén Vukovics Géza, a Magyar Szó „nagy öregje”, a napilap egykori főszerkesztője vehette át, aki a 40 éve jelentkező Kilátó című irodalmi és művészeti melléklet elindítója volt. Az elismerés kapcsán nyilatkozva elmondta, az elvárások általában szükségszerűek voltak, attól függően, hogyan lazultak a kényszerű ideológiai béklyók, amelyeket főleg a felsorakozó iskolázott nemzedékek feszegettek rámenősen, egyre nagyobb területet hódítva meg a szabadabb megnyilatkozásnak, gondolatnak; ez olykor persze drasztikus következményekkel is járt.

A Kilátó évtizedeken át az értékek gyors közvetítésében vállalt elévülhetetlen szerepet, feladatát aztán megkönnyítette a mind népszerűbb Híd folyóirat, majd az új Symposion, később a Létünk és az Üzenet. Néhány hete pedig első számának bemutatóját tartotta új közéleti folyóiratunk, az Aracs, szerkesztőbizottságának tagjai: Bata János, Gubás Ágota, Gubás Jenő, Gyurkovics Hunor, Utasi Jenő és Vajda Gábor.

Igazi bensőséges ünnepünket azonban dr. Szeli István akadémikus, irodalomtörténész 80. születésnapja jelentette. 1962-től nyugdíjba vonulásáig az újvidéki Magyar Tanszék tanára volt, megalapítója a Hungarológiai Intézetnek, első elnöke a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesületnek. A vajdasági magyar művelődési közélet szellemi atyjaként generációkat nevelt fel, a peremvidék nem mindenkor kedvező körülményei közepette. – A nyelvünktől, a történelmünktől, a kulturális emlékeink gondja, ápolása, fejlesztése a mi vállunkra nehezedik – mondta a jeles alkalomból a Kilátó számára adott interjúba –, ezt nekünk kell csinálni. – A saját múltunk feltárása annyira a mi feladatunk, hogy jóformán még segítséget sem várhatunk senkitől.

A járt utat érdemes követni. A komáromi Selye Kollégium ikerpárjaként tartományunkban létrejött a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium. A „láthatatlan” intézményt az újvidéki Módszertani Központ hívta életre, az kezdetben Újvidékhez, Szabadkához, Zomborhoz és Nagybecskerekhez kötődne, később más városokhoz is. A kitűzött feladat azonos: fiataljaink tudományos továbbképzése, illetve értelmiségünk utánpótlása. Az alaphelyzet is hasonló: a vajdasági felsőoktatási intézményekben mindössze 6-8% a magyar hallgatók aránya, pedig a lakosság 15-18%-át képezi nemzeti közösségünk. A Vajdasági Láthatatlan Kollégiumot 15 tagú kuratórium irányítja majd, elnökéül dr. Csányi Erzsébet egyetemi rendkívüli tanárt választották. E napokban bonyolítják le a pályázatot a hallgatók és a programvezetők felvételére, novemberben pedig beindulhatnak a képzési programok. Dr. Csányi egy nyilatkozatában a vajdaságiak nagy lemaradására, most pedig a felzárkózás esélyére utalt, mondván, szeretnék kihasználni a meglévő pozitív tapasztalatokat.

Végezetül térjünk vissza a tóthfalusi értekezlethez, a Délvidéki Magyar Szellemi Műhely indulásához, amely dr. Hódi Sándor pszichológus nevéhez kötődik. Az utóbbi tíz évben aktív közéleti teendőket vállaló Hódi (alapító tagja és egyik alelnöke a történelmi VMDK-nak, az első autonómia-koncepció megfogalmazója, később a Magyarok Világszövetsége vajdasági tagozatának elnöke) indoklásában arra figyelmeztet, hogy a határon túli magyarság a 19. századbeli lelki alkattal élte végig a 20. századot, és ezzel a lelki alkattal lépett be a 21. századba. Ennek a megkésettségnek a legfőbb oka az, hogy az elcsatolt területekre került magyarság szellemi műhelyek és nemzeti értelmiség nélkül maradt. „Olyan intézetet, szellemi műhelyt kívánunk létrehozni – folytatja fejtegetését –, amely megfelel az ezredfordulót követő kihívásoknak; a térség, amelyben élünk, most szabadul ki a diktatúrából és a dezinformációs társadalomból”. A Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet egyik fontos feladata lesz, hogy a kisebbségpolitika terén is új megoldásokat keressen, ellensúlyozva a téves felméréseken alapuló ötletszerűséget. Céljai megvalósítása érdekében az Intézet előadásokat, vitafórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, szemináriumokat szervez, társadalomtudományi vizsgálatokat és közvéleménykutatásokat végez, valamint oktatói és kiadói tevékenységgel is foglalkozik. Ezek mellett irodákat működtet majd a különféle szolgáltatások végzésére: pályaválasztás, párválasztás, családi és nevelési tanácsadás, vállalkozásfejlesztés, segítségnyújtás pályázatok, továbbá vagyon visszaszármaztatása ügyében. Végül: az Intézet külön gondot kíván fordítani a közösségi lelki-egészségügyi gondozására, a hitélet ápolására, a nemzeti önismeret elmélyítésére, az ifjúság nevelésére, a család erősítésére és az interetnikai kapcsolatok megszilárdítására. Ha egy mondatban próbálnánk megfogalmazni: a korszerű nemzettudat megformálása most a létkérdés.