„A kormányban néhányan Napóleont játszanak”

„Az unióban a küzdelmek nagyobbak lesznek, de nagyobbak a lehetőségek is” Somogyi Tibor felvételeiAz új Dzurinda-kormányban az MKP hatáskörébe került Szlovákia európai uniós integrációja is. Mi tette önt felkészültté arra, hogy az uniós csatlakozás témakörével foglalkozzon?

Hála az MKP nemzetközi kapcsolatainak, a kilencvenes évek eleje óta nagyon sok tanulmányúton, konferencián vettem részt. Tanultam a viselkedésmódot, a vitastílust és nem utolsósorban a nyelveket. Ez persze fontos, azonban az embernek vagy mozognak a belső iránytűi, és érzi, mit kell tennie, vagy sem. Politológiát, történelmet tanulhat az ember, de politikát nem. Ugyanígy nem lehet tanulni az európai integrációt sem. Nem statikus, hanem dinamikus folyamatról van ugyanis szó. Néhány héttel ezelőtt Brüsszelben tárgyalva értettem meg, mennyire fél a bővítéstől az Európai Bizottság is. Az, hogy az EU 15 tagországa még tízzel bővül, már minőségi változás lesz. Sokan tartanak is tőle, működnek-e majd a dolgok. Ez a folyamat nyilván kikényszeríti az unió belső reformjait is. Brüsszelben tartanak attól is, hogy viszonylag szegény országok csatlakoznak a tizenötökhöz. Az Európai Unió lakosságának száma nagyban nő, azonban a gazdasági teljesítőképesség nem annyira.

Sőt, a bruttó hazai össztermék uniós átlaga csökkenni fog az új tagok felvételével.

ĺgy van, ezért máris komoly feszültségek tapasztalhatók a jelenlegi uniós tagállamok között. Azonban nincs más lehetőség, meg kell tenni ezt a lépést.

Mennyire vannak tisztában Szlovákia állampolgárai, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár majd az ország uniós tagsága?

Az emberek nem kapnak elegendő információt. Úgy érzem, Szlovákiában ezen a téren is úgy viselkednek a polgárok, mint a futballszurkolók. Van egy csapat – vagy egy téma –, amelyiknek szurkolnak, de nem nagyon nézik meg az előnyeit és a hátrányait. Én a veszélyekről most nem szívesen beszélnék. Itt egy komoly lehetőségcsomag, amellyel élni kell, azonban vannak olyan kihívások, amelyek hátrányokká válhatnak, ha nem tud rá a társadalom felkészülni.

Milyen felvilágosító tevékenységet folytatott eddig a kormány, és milyen további – csúnya szóhasználattal élve – propagandát kell még kifejtenie az emberek tájékoztatása érdekében?

Szeretnénk növelni a lakosság információszintjét, elmondjuk, hogyan változik meg az állami alkalmazott élete, akinek ezentúl naponta figyelembe kell majd vennie az Európai Unió normáit is. Megváltoznak az önkormányzatok, az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a politikusok mindennapjai. Mikor ezekről a dolgokról beszéltem osztrák barátaimmal, elmondták, ők még a pékeknek is továbbképzést tartottak, hogy hogyan kell majd kiflit sütni az Európai Unió normáinak megfelelően. Tudom, ez egy pikáns példa, de valamit mutat abból, milyen hozzáállást kellene tanúsítani.Egyszóval megváltozik az életünk. Nekünk is meg kell változnunk?

Mindenképpen. Egyszer azt mondtam, hogy a szlovák polgárok több dolgot ingyen kaptak a történelem során. Kaptam is érte kritikát. Most is szeretném hangsúlyozni, hogy az európai uniós tagságot sem adják ingyen. Ez alatt akkor is és most is azt értem, hogy belül kell változnunk mindannyiunknak. Aki megérti, hogyan kell élni az uniós körülmények között, az nyerő lesz. Hibás felfogás, hogy a szerződés aláírásával és a belépéssel egy nyugodt öbölbe érkeztünk. Nem. A küzdelmek nagyobbak lesznek, de nagyobbak a lehetőségek is. Ne feledjük el, hogy ugyanannak az államszerkezetnek a polgárai leszünk, mint Párizs, Berlin vagy London polgárai. Itt, Közép-Kelet-Európában mi erről álmodtunk évszázadokon keresztül. Azonban a másik oldalon ugyanannak az erős konkurenciaközegnek leszünk kitéve egyénenként is, és a gazdasági szférában is. Könnyebb dolguk van az uniós tagállamok polgárainak: évtizedes tapasztalataik vannak, ebben éltek. Ahogy ez a közeg fejlődött, úgy fejlődtek ők is. Mi kívülről jövünk be. Minél később érkezik valaki, annál nehezebb beilleszkednie ebbe a közegbe. Ez rengeteg energiát igényel tőlünk. És még valami. Az európaiság azt is jelenti, hogy az európai civilizációs normákat, az emberi jogok tiszteletét a társadalomban és a politikában is elfogadjuk. Szerintem mindezek teszik az embereket európaivá a jövőben. Hozzáteszem, hogy ez az európaiság még Nyugat-Európában sem alakult ki teljesen, még ők is változnak. Biztos vagyok benne, hogy tíz év múlva ők is mások lesznek, mi is, és közelíteni fogunk egymáshoz. De ez nagyon nagy kihívás mindannyiunk számára. Ilyen értelemben válaszolnék tehát kérdésére, hogy milyen hátrányokkal kell számolnunk. Tőlünk függ, hogy lesznek-e. Egy példa. Az EU-ban Günter Verheugen bővítési biztos azt mondta nekem, hogy 340 fővel bővül az Unió apparátusa csak Szlovákia belépésének okán. Mi jelöljük a biztost, a vezérigazgatókat, a fontosabb igazgatókat azokra a posztokra, amelyeket felkínálnak nekünk. A maradék több száz funkcióra versenypályázat útján lehet majd jelentkezni. Ezen a szlovákiai fiataloknak meg versenyezniük a spanyolokkal, a franciákkal, a németekkel.

Nincsenek előnyben a szlovákok?

Nincs olyan kvóta, hogy valamilyen posztot szlovákiai állampolgárnak kellene betöltenie. Szlovákiai ügyeket fog intézni, de lehet, hogy francia lesz vagy spanyol, aki megnyeri a versenypályázatot. Nagy tehát az esély, de meg kell küzdeni azokkal, akik már ott vannak.

Az „ősuniós” Benelux államok és a skandináv országok közismerten jól profitálnak együttműködésükből. A visegrádi négyek együttműködése...

...legalábbis kevésbé közismert.

Mi legalább tudunk róla. De miért nem közismert Nyugat-Európában?

Mert 1994 és 1998 között nem működött a V4-ek közös politizálása, majd amikor működni kezdett, az elmúlt két évben belső zavarok támadtak. A visegrádi négyek még nem igazán tudták másokkal elhitetni, hogy ők őszintén akarnak együttműködni.

Nem lehet könnyű egységesíteni négy ország érdekeit, álláspontját, pozícióit. Nem kényszeredett egy kicsit ez az egész visegrádi együttműködés?

Bizonyára lehet egy ilyen értelmezése is a dolgoknak. Én viszont úgy látom, hogy nem volna szabad megkerülni. Azzal, hogy mi bekerülünk az EU-ba és a NATO-ba, nem oldódik meg minden problémánk. A küzdelmek folytatódnak más, jobb körülmények között. De ezzel Szlovákia még nem lesz nagyhatalom. Úgy gondolom, egy-két kollégám a szlovák kormányban ezt tudatosíthatná. A kis országoknak tehát össze kell fogniuk. A Belenux államok sem úgy kezdtek együttműködni, hogy mindegyik szólót akart volna játszani a közösen alakított együttesben. Rájöttek, hogy egymásra vannak utalva. Ugyanígy a visegrádi négyek is egymásra vannak utalva. Viszont Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország nincs egy súlycsoportban. Lengyelország például egy figyelemre méltó középhatalom. Ha azonban valóban érvényesíteni akarják érdekeiket, akkor a V4-eknek a jövőben – legalább mint lobbicsapatnak – együtt kellene működniük.

Esetleg intézményesített formában, ahogy a külügyminisztérium MKP-s államtitkára javasolta.

Igen, szerintem is errefelé lehetne mozdulni. Bár, miután ez MKP-s javaslat volt, néhány koalíciós partnerünknek ab ovo nem tetszik.

Csak ezért nem tetszik nekik? Valójában milyen érvek szólnak Berényi József felvetése ellen?

Nem tudom. Ezt a kérdést a másik oldalnak kellene feltenni.

Az ön irodája készíti elő azt a kampányt, amely az Európai Unióval kapcsolatos tudnivalókkal ismerteti meg az állampolgárokat. Milyen stádiumban van ez a folyamat?

Két kampányt koordinálunk. Az egyik a népszavazás előtti, ahol korrekt módon elmondjuk az embereknek, hogy miről szól az Európai Unió, és hogy miért kell határozott igent mondani a belépésre.

És a másik kampány?

Több mint 300 posztot szeretnénk betölteni a hazai minisztériumokban, az integrációval kapcsolatos munkakörökbe keresünk megfelelő embereket. Behozunk egy angol módszert, tömeges meghallgatások lesznek. Szeretném felgyorsítani ezt a folyamatot, eddig ugyanis csak beszéltünk arról, hogy nem vagyunk felkészülve, most már ezt nem lehet tovább tolerálni.

Az idei év – egyebek mellett – a diszkriminációellenes törvény körüli huzavonáról is szólt. Az emberi jogok napja alkalmából ön kiadott egy állásfoglalást, melyben egyebek mellett ismét hangsúlyozta: törekedni fognak ennek a jogszabálynak az elfogadására. Mi a gond ezzel a törvénytervezettel? Kinek és mi nem tetszik benne?

A törvénytervezet első változatát javaslatomra ez év júniusában a kormány elfogadta, és beterjesztettük az utolsó parlamenti ülésre. A törvényhozásban az MKP-s kollégák három kísérletet tettek, hogy napirendre kerüljön. Sikertelenül. A kereszténydemokraták megakadályozták a törvénytervezet megvitatását, mégpedig egyetlen dolog, a homoszexuálisok helyzetét szabályozó cikkely miatt. Szlovákiának szüksége van egy ilyen törvényre, ez egy multietnikus társadalom, nem helytállók azok a megjegyzések, hogy egyéb törvények már tartalmaznak antidiszkriminációs elemeket. Pontosabban ez így igaz, azonban a rendszer nem működik hatékonyan. Ezért kell egy törvény, amelyik összefoglalja a jogokat, és egy hivatal, amely még a bírósági folyamat előtt megítéli a jogsértéseket. Tudatosítanunk kell, hogy ebben az országban az etnikai kisebbségek mellett vannak más kisebbségek is, amelyeknek a jogait védeni kell. Most megint arra utalnék, hogy a mentális Európát mindannyiunknak fel kell építeni a fejünkben.

Nagyon nehéz az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni, hiszen még a hivatásos politikusok, kormánybeli partnereik hozzáállását sem tudják pozitív irányban befolyásolni.

ĺgy van, ez az, amiről beszélek. Volt lord Dahrendorfnak 1989-ben egy bántóan igaz mondata. Szerinte a politikai változásokhoz elég hat hónap. A politikai, gazdasági változásokhoz elég hat év. A gondolkodás átalakításához azonban hatvan évre van szükség. Én azért ennél optimistább vagyok, ám egy generációnak el kell felejtenie azt, ami volt, a következő generációnak viszont fel kell építeniük a fejükben azt, aminek lennie kell.

„Ebben a kormánykoalícióban a tejfölt az SDKÚ akarja leszedni” Szóba került a KDH. A kereszténydemokraták legutóbb akkor hallattak magukról, amikor a parlamentben megakadályozták a közalkalmazottakról szóló törvény elfogadását. Mennyire elvi alapúak az ellentétek köztük és a kormánykoalíció többi pártja között, és mennyire a sértődöttség dominál az ő viselkedésükben?

Hiba lenne, ha én kezdeném értékelni a koalíciós partnerek indokait, én nem mondhatom meg, hogy mit miért tesznek. Minden pártnak és politikusnak van egy társadalmi-történelmi háttere, választóinak rétegződése és irányultsága is meghatározza. A KDH gondolkodásmódjának is vannak előzményei az elmúlt évtizedek történelmében. Mindannyiunkat meghatároz a stílus, az a helyzet, azok a módszerek, amelyek az új kormánykoalícióban kialakultak. Meglepetésemre ez a helyzet sokkal rosszabb, mint 1998-ban volt. Akkor majdnem egy évig tartottak a „mézeshetek”, mindenki komoly gesztusokat tett a többiekkel szemben. Most azt látom, hogy néhányan Napóleont akarnak játszani, holott meg kellene vizsgálniuk képességeiket és hátterüket is, hogy lehet-e, szabad-e ezt tenniük. Nem mondhatom, hogy ez a kormánykoalíció az európaiság felé vezető úton az európai stílust, a pozitív hozzáállást alkalmazza.

Decemberben kiderült, hogy nem lehet tagja annak a – máskülönben 28 főből álló – küldöttségnek, amely a koppenhágai EU-csúcson Szlovákiát képviselte. ĺgy utólag hogyan tekint a történtekre?

Mint az európai ügyek kisajátítására tett igyekezetre. Azt látom, hogy ebben a kormánykoalícióban a tejfölt az SDKÚ akarja leszedni. Azt még én is lenyeltem, hogy a prágai NATO-csúcsra egyetlen magyart sem vittek el, ám akkor már az asztalra csaptam, amikor láttam, hogy az EU-csúcsra sem akarnak egyetlen MKP-s kormánytagot sem elvinni. Nem azért, mert nekem kellene ott lennem...

Már megbocsásson, de ki másnak kellett volna jelen lennie a bővítési csúcson, mint az európai integrációért felelős kormánytagnak?

Ezt ennél az asztalnál is ön mondta. Én is logikusnak tartottam, és jelképes jelentősége is lett volna. A koalíciós viszonyokról, a kormánykoalíció és a delegációt összeállítók intelligenciájáról azért sokat elárulnak a történtek. Végül valóban furcsa módon kellett megküzdeni azért, hogy legalább egy magyar, Simon Zsolt földművelésügyi miniszter ott lehessen a bővítési csúcson. Én ezt nem akarom minősíteni, de azért egy kicsit szégyenletes történetnek tartom. Nem szabad erőpolitikát alkalmazni egy olyan kormánykoalícióban, amelynek a parlamentben csupán háromfős többsége van. Azt hiszem, hogy a miniszterelnök úrnak ez egy nagy tévedése.

Elég gyorsan elmúlt a kormányalakítás után érzett eufória, és nagyon hamar kiéleződtek az ellentétek.

Korán jöttek a gondok, és veszélyesek is. És már megint az európaiságnál vagyunk. Feltehetnénk a kérdést, európai-e a szlovák politikai elit? Ez a kis történet is bizonyítja, hogy erre a kérdésre nem tudunk százszázalékos igent mondani.

A végére hagytam azt a témát, amelyikről az utóbbi hetekben nem szívesen nyilatkozott. A kormányalakítás után rengeteg zűrzavart okozott a kérdés, hogy ki feleljen a romák ügyéért. Amikor önt erről a témáról kérdezték, általában „No comment” volt a válasza...

Természetesen. Én nem azért mentem a politikába, és a Magyar Koalíció Pártja sem azért alakult, hogy csak a romakérdéseket oldogassa. Mi ebben részfelelősséget vállalhatunk, de hiba volna ezt a kérdést csak a magyarokra hárítani. Ez az, amit az újságírók némelyikének is meg kellene értenie. Mi vállaljuk a felelősség ránk eső részét. Azt azonban senki ne mondja nekünk a szlovák kormánypolitikában, hogy bevesszük a magyarokat a kormányba, mi majd megmondjuk, hogy milyen zűrös területeket oldjanak meg, és ha problémák lesznek, akkor majd ők viszik el a balhét. Nekem most legalább öt olyan terület van a nyakamon, amibe bele lehet bukni. Az embernek néha kezd elege lenni abból, hogy egyesek a viccbeli nyúl pozíciójába akarják szorítani: ha van rajta sapka, azért, ha nincs, azért kap kritikát. A Magyar Koalíció Pártjának és a magyaroknak ez az ország rengeteget köszönhet. Az elmúlt 12 évben nagyon sokszor stabilizáltuk a demokratikus fejlődést. Köszönhetik nekünk azt, hogy bekerültünk az Európai Unióba és a NATO-ba, mert nélkülünk nem tudtak volna demokratikus kormányokat alakítani, sem 1998-ban, sem 2002-ben. A minimális korrektséget elvárjuk magunkkal szemben. Én magam is és a párt is. Amennyire éreztem belül azt a biztonságot, hogy az elmúlt kormány kibírja négy évig, annyira nem érzem most. Én ebből a székből bármikor hajlandó vagyok felállni. Én dolgozni jöttem a politikába, és valamit ígértem a választóimnak. Oda akarok állni eléjük, és a szemükbe akarok nézni 2006-ban is.