A könyveket tisztelni, csodálni, de főként olvasni kell

Létrával, porszívóval, porrongygyal felszerelve odaáll a könyvek elé, és nekilát a munkának. Majd néhány óra elteltével rádöbben, hogy ez bizony több napos tevékenység lesz, melynek során egyre jobban fáj a keze, lába, háta, nyaka a sok emelgetéstől, hajlongástól, nyújtózkodástól.

Ám érdekes módon a növekvő fáradsággal arányosan csökken a haragja. És rádöbben, hogy a könyvekre nem lehet haragudni, a könyveket szeretni kell. Tisztelni kell a bennük felhalmozott tudást, csodálni szépségüket, elismerni az alkotók bátorságát. De főleg olvasni kell őket, mert olvasni jó. Különösképpen ilyenkor, nyáron, amikor későn sötétedik és korán virrad, amikor ki lehet ülni a parkban egy padra, a lakás erkélyére, a folyóparton a fűre vagy a tengerparton egy sziklára (tetszés szerint behelyettesítendő), és lehet olvasni, olvasni, olvasni…

Hogy mit? Mindent.

Lehet-e, szabad-e könyveket olvasásra ajánlani?

A kínálat óriási, és bármivel el lehet kezdeni. Gyermekkorban például a népmesékkel (bár Illyés Gyula 77 magyar népmeséjét a felnőtteknek is merem ajánlani!), de akár a Harry Potterrel is. Ne maradjanak ki a gyermekek életéből a ma már kicsit divatjamúlt indián kalandregények, mert megmozgatják fantáziájukat, fejlesztik igazságérzetüket – és némi földrajzi, antropológiai stb. ismeretet is nyújtanak. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy bizonyára szívesebben is olvasnák csemetéink ezeket a könyveket, mint az iskolában lejegyzett kötelező vagy ajánlott könyveket.)

Hogy ki mit akar és szeret olvasni, azt műveltsége, tapasztalata, irodalmi tájékozottsága dönti el. A kérdéssel, vagyis hogy lehet-e, szabad-e könyveket olvasásra ajánlani, sokan foglalkoztak már. „Az író számára legérdekesebb könyv a saját készülő munkája” – írja Könyvről könyvre című művében Babits Mihály. Aki e kötet egy másik írásában a könyvek sorsáért aggódik: „Hova lesz ez a rengeteg könyv? Ki olvassa? Micsoda varázslat folytán hajtanak ki egyik napról a másikra, mint a gombák, a legrosszabb időben? Ma, mikor sem kiadó, sem közönség, hogyan lehet, hogy mégis több a könyv, mint valaha?” Aggodalomra semmi ok, nyugtathatnánk meg a neves poeta doctust kissé cinikusan, hiszen hetven évvel ezelőtt írt sorai mit sem veszítettek időszerűségükből.

S lám, az irodalom mégis él: írók és művek születnek, díjakat alapítanak és adományoznak, és az olvasás fontosságáról cikkeznek a lapok (?). De térjünk vissza alapkérdésünkhöz: mit olvasni, hogyan tájékozódni az irodalom rengetegében? Az olvasók iránt felelősséget érző írástudók bizonyára gyakran felteszik ezt a kérdést, s kitartóan keresik rá a választ.

A Cselényi-lista

Cselényi László költő is összeállította a szerinte nélkülözhetetlen száz könyv listáját. Az ihletet talán Hamvas Béla A száz könyv című esszéjéből merítette, melynek néhány gondolatát idézi is: „A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani” – írja Hamvas. Akinek valószínűleg éppúgy komoly gondot okoz e száz mű kiválasztása a sok százezerből, mint Cselényinek. Utóbbi ezért tartja fontosnak saját válogatását megindokolva leszögezni: „Az irodalmat (…) többféle osztályozásnak vethetjük alá – kronológiai, műfaji, nemzeti szempontok szerint skatulyázhatjuk, minthogy minden relatív.” És ezért Cselényi a világirodalom remekeivel párhuzamosan a magyar irodalom, majd a huszadik századi szerzők általa legjobbnak, illetve legfontosabbnak tartott műveit ajánlja elolvasásra.

A teljesség igénye nélkül, íme, néhány cím a kiválasztottak közül: Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, József Attila és Weöres Sándor összes verse, Eötvös, Kemény, Mikszáth, Krúdy, Móricz, Babits, Kosztolányi, Kassák, Füst Milán, Németh László, Illyés Gyula egy-egy konkrét regénye. Természetesen Az ember tragédiája és az úgynevezett Jókai-kérdés is ott a jegyzékben. Utóbbi nyilván választási lehetőséget kínálva az olvasónak a hatalmas életműből.

A világirodalom keresztmetszetét adó művek sora – Cselényi László ajánlásában – a Bibliával kezdődik és Gabriel García Márquez Száz év magányával fejeződik be. Valószínűleg kevés olyan felnőtt olvasó van, aki legalábbis ne hallott volna erről a méltán világhírű alkotásról. Számomra azonban külön öröm, hogy a huszadik század legjelentősebb alkotásai között helyet kapott Ottlik Géza Iskola a határon című, talán kevésbé ismert könyve.

Ottlik nagyszerű regényét először a hetvenes években olvastam el, mert magyar szakos egyetemi hallgatóként ezt a könyvet illett ismerni. S ettől kicsit kötelezőolvasmány-élményként maradt meg bennem. Később azonban rájöttem, hogy a remekművet az ember élete során többször is elolvashatja, de legalább kétszer javallott (hogy nagy tudású egyetemi tanárunk, Zeman László szavaival éljek, aki Ottlikot felfedezte számunkra). Hiszen Ottliknak ez a regénye a huszadik századi modern magyar próza egyik alapműve.

Két könyv a saját listámról

Örülök Márquez megjelenésének is Cselényi nélkülözhetetlenjei között. A Száz év magány ugyanis valóban nem csupán szerzőjét tette halhatatlanná, hanem Dél-Amerika sajátos szellemvilágát is elhozta Európába. A Nobel-díjas kolumbiai író minden művére érdemes odafigyelni, ezért egy másik regényét is ajánlanám elolvasásra. A Szerelem a kolera idején helyszíne szintén Dél-Amerika, s a színek, szagok, hangulatok kavalkádja ugyanúgy megragadja és nem engedi el az olvasót, mint a másik nagy regény atmoszférája – meg természetesen a történet, amely erotikusan szerelmi, naturalistán természetes és mélyen emberi.

És most kanyarodjunk el a világsikerű könyvektől a talán kevésbé ismertekhez. Egy másik, szintén régi-új kedvencemet ajánlanám az olvasók szíves figyelmébe: Lengyel József Igézőjét. Az alig ötven oldalas novellát a minap mint az író legjelentősebb művét méltatták valahol. És mivel bennem nem hagyott annak idején ilyen mély nyomot, vagy talán csak a rárakódott sok élmény csökkentette jelentőségét, újból kezembe vettem a kötetet. Most megdöbbentett a benne rejlő szépség: az emberi sorsok és jellemek tömörsége, a kegyetlenül nehéz emberi élet szinte jelszavakban történő megjelenítése és az ember önmagába vetett hitének meggyőző ábrázolása. Az Igéző egy-két órányi szívszorító olvasmány. Jó érzés utána visszatérni a napsütéses nyárba.

A Nagy Könyv eddigi tanulságai

A magyar közszolgálati televízió egy nagy kísérletbe kezdett: le akarja győzni a valóságshow-k szörnyét, és rá akarja ébreszteni az embereket az olvasás örömére. Ezért – nem kevés pénzt: 500 millió forintot áldozva az ügyre! – megvette a BBC-től az ott Nagy Olvasás – The Big Read – néven sugárzott vetélkedő licencjogát, s ezt március elsején műsorra tűzte.

A sajtóból már ismert az úgynevezett százas, sőt a tizenkettes lista is. Utóbbi nagy vitát váltott ki a szakemberek körében, hiszen magyarázatot kell találni a kilenc ifjúsági regény rendkívül jó helyezésére. Egyes vélemények szerint erre nem nagyon lehetünk büszkék. Az eredmény ugyanis azt mutatja, hogy az emberek egy jelentős része az általános iskola elvégzése után szakít a rendszeres olvasással. Ezért a gyermekkori olvasásélmények ivódnak be legmélyebben emlékezetükbe, és szükség esetén ezeket tudják a legegyszerűbben előhívni.

Más vélemények szerint a szavazás végeredményét a könyvtárak és az iskolák döntötték el, sikeresen mozgósítva a diákokat, és bevonva őket a nagy, össznépi játékba. Ami talán nem is olyan nagy baj.

Az olvasási szokásokkal foglalkozó szakemberek a képet azzal a kissé szkeptikus véleménnyel egészítették ki, hogy a megfilmesített klasszikusokra leadott szavazatok – öt ilyen regény jutott be a tizenkét legolvasottabb közé – eltorzítják az eredményt. Hiszen a könyvet talán kézbe sem vevők is szavazhattak az irodalmi alkotásra.

A pszichológusok meg azt a tanulságot vonták le a végeredményből, hogy a magyar lélek vágyik a mesére, amelyben a jó legyőzi a rosszat, és amelyben nem ritka a csoda. Ezért került be a legjobbak közé Bulgakov Mester és Margaritája éppúgy, mint a Száz év magány vagy Orwell 1984-e.

Egy szó mint száz, valóban elgondolkodtató a tizenkettes lista. És érdekes lesz a folytatás is, amely októberben kezdődik és december 3-ig tart. Sms-ben és földi vonalon lehet ezalatt a pár hét alatt szavazni a kedvencre. A végső összecsapásra pár nappal karácsony előtt, a televízió képernyőjén kerül sor. Ám hogy a verseny valóban megmozgathatja a fiatalokat, azt már csak a nagyszámú kísérőrendezvény is igen valószínűvé teszi.

Például olvasókörök alakultak, és fórumokon számolhatnak be az emberek olvasmányélményeikről. Az iskolákban meghirdették A Nagy Bagoly nevű vetélkedőt, amelybe szakdolgozatokkal nevezhetnek be az általános és középiskolások. Szeptember elsején indult az iskolai válogató, majd megyei és országos fordulók következnek. A legjobb szakmai munkával jelentkező diákok pedig a televízió nyilvánossága előtt kapnak szereplési lehetőséget nem sokkal a telefonos vetélkedő végeredményének kihirdetése előtt. Komoly jutalomban részesülnek a legjobban szereplő csoportok és egyének – külföldi utazás, digitális kamera, Magyar Nagylexikon stb. –, de minden bizonnyal egyetemi belépőnek sem rossz egy bármilyen szintű szereplés ebben az országos műveltségi versenyben.

Érdemes lesz tehát továbbra is figyelemmel kísérni A Nagy Könyv útját. Amely számítógépes világunkban talán nem is a könyvespolctól indult el, de nagy valószínűség szerint oda fog vezetni.