A kisiskolák megszüntetésével spórolna a minisztérium

Pozsony |

<p>260 olyan alapiskola van Szlovákában, amelyet kevesebb mint 20 gyerek látogat. Vagyis a tanulók elférnének egyetlen osztályban. Ezek közül 90 iskolában még a 12-t sem éri el a gyerekek összlétszáma.&nbsp;</p>

 

Ezeknek az iskoláknak a fenntartására (fűtés, világítás, konyha üzemeltetése) majdnem ugyanannyiba kerül, mint azoké, ahová a gyerekek százai járnak. A helyzet oka elsősorban a demográfiai adatokban keresendő. Míg 12 éve 650 ezer alapiskolás volt Szlovákiában, idén csak 435 ezer. A középiskolákban is érezhető a csökkenés: szeptemberben 11 olyan középiskolát jegyeztek, amelyekbe kevesebb mint 20 gyerek jár. „Félig üres iskolák kifűtésére és világítására megy el a fenntartásra szánt pénz nagy része” – mondta Michal Kaliňák, az oktatásügy szóvivője a Pravda napilapnak. A minisztérium szerint annak ellenére is összhangba kell hozni az iskolák és a diákok számát, hogy a következő években bizonyítottan emelkedni fog az iskolaköteles gyerekek száma. Ez a demográfusok szerint 2023-ig tarthat, és minden évben egy százalékpontos emelkedést hozhat a gyerekek számát illetően. Ha csökkenne a tanárok létszáma, az állam és a fenntartók könnyebben ki tudnák gazdálkodni a magasabb tanárbéreket, mutatott rá nemrég az Amerikai Kereskedelmi Kamara felmérése. Robert Fico kormányfő és Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter szintén azzal érveltek az elmúlt napokban, hogy Szlovákia az európai átlaghoz képest túl sok pedagógust foglalkoztat. Egy szlovákiai tanárra átlag 11,5 gyerek jut, míg az unióban átlag 16 – állítja Fico és Čaplovič. A nemzetközi statisztikák azonban mást mondanak. Az OECD adatai szerint ugyan a tagországokban 16 diák jut egy tanárra, de ugyanebben a felmérésben a szlovák tanárokra átlag 17 gyerek jut. Van továbbá több olyan ország is, ahol Szlovákiához hasonlóan kevés gyerek jut egy tanárra (ilyen Magyarország, Lengyelország, Ausztria vagy Spanyolország). A minisztérium eltérő adatainak egyik oka lehet, hogy más módszerekkel végezték a felmérést, állítja Lucia Kleštincová a gazdaságpolitikai intézetből. Beleszámolhatták például azokat a pedagógusokat is, akik nem teljes állásban dolgoznak. „Ami mindkét felmérésből nyilvánvaló, hogy az egy tanárra eső gyerekek száma csökken. Ezzel együtt ugyan a tanároké is, de sokkal lassabban” – jegyzi meg Kleštincová. Szlovákia a lehetőségeihez képest túl sok tanárt foglalkoztat – teszi hozzá. Szerinte ha iskolabuszokkal szállítanák a tanulókat a nagyobb iskolákba, az jóval olcsóbb lenne, mint fenntartani a sok kisiskolát.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?