A kisebbségek nyelvén is elérhetők a népszámlálásról tájékoztató röplapok

Bukovszky László

A 2021-es népszámlálás hivatalos weboldalán a szlovákiai kisebbségek nyelvén is elérhetők azok a röplapok, melyeket a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala készített a Szlovák Statisztikai Hivatallal együttműködve. „Javaslom, hogy az önkormányzatok és a kisebbségi szervezetek nyomtassák ki a röplapokat, és hívják fel a figyelmet a népszámlálás fontosságára” – közölte Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos.

A röplapok a szlovák verzió mellett az ország területén élő, hivatalosan elismert kisebbségek nyelvén – magyarul, csehül, roma és ruszin nyelven, ukránul, szerbül, horvátul, németül, lengyelül, oroszul és bolgárul - is elérhetők.

A röplapok arról tájékoztatnak, miért fontos a kisebbségek számára a népszámlálás, hangsúlyozva, hogy az így nyert adatok hatással vannak az olyan területekre is, mint a nemzetiségi oktatás, a kultúra és a nyelvi jogok. Óva intenek az álhírektől, és felhívják a figyelmet a második nemzetiség megadásának lehetőségére is.

Bukovszky korábban hangsúlyozta: a második nemzetiségre vonatkozó alkérdés célja nem az emberek identitásának megkérdőjelezése, és senkit sem akarnak általa arra kényszeríteni, hogy kettős nemzetiségűnek vallja magát. Szerinte olyan személyek számára lehet hasznos a valamelyik kisebbséghez való kötődés megjelölésének lehetősége, akik például nem tisztán kisebbségi környezetben élnek, asszimilálódtak, vagy nemzetiségi szempontból vegyes összetételű családok tagjai. A kormánybiztos felidézte, hogy a Szlovák Statisztikai Hivatal egy szakmai egyeztetést követően döntött az alkérdés beszúrása mellett. Ezen az egyeztetésen a kisebbségek képviselői is jelen voltak. Hozzátette: figyelembe vették az Európa Tanács ajánlásait is.

A lakosok elektronikus összeírása hivatalosan február 15-től március 31-ig tart. Az elektronikus népszámlálási kérdőív asszisztens segítségével történő kitöltésére a világjárvány miatt csak 2021. április 1. és október 31. között lesz lehetőség.

Szlovákia történetében 2021-ben kerül sor először ún. integrált népszámlálásra, vagyis olyan népszámlálásra, amelynek során a lakosoktól szerzett adatokat a közigazgatási forrásokból és nyilvántartásokból származó adatokkal fogják kiegészíteni. Az adminisztratív terhek csökkenése mellett a népszámlálás integrált formája lehetővé teszi a pontosabb adatgyűjtést is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?