A kirívóan magas energiaárak miatt rákényszerülünk a takarékosságra

energiatakarékosság
Pozsony |

Az emelkedő energiaárak arra kényszerítik a szlovákiai családokat, hogy az eddiginél is jobban odafigyeljenek a fogyasztásukra. A legfrissebb felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada szeretné csökkenteni az energiafogyasztását, egynegyedük jelentős mértékben.

Hónapok óta a fűtés, a villamos energia és a gáz lakossági ára az egyik legjobban figyelt téma nemcsak Szlovákiában, hanem az egész világon. A történelmi csúcsokat döntögető energiaárakra rendkívül érzékenyen reagálunk, hiszen közvetlenül a pénztárcánkról van szó. Hogy mindez hogyan hat a fogyasztói és takarékossági szokásainkra, azt az áruhiteleiről ismert Home Credit megbízásából a Stem/Mark piackutató társaság vizsgálta meg.

Ellenőrzött fogyasztás

„Annak ellenére, hogy lassan a csapból is az folyik, hogy a magas energiaárak miatt idén jóval nagyobb kiadásokra számíthatunk, a megkérdezettek nagyjából negyede szerint csak rendkívül felületesen vagy egyáltalán nem figyel oda a rezsiköltségeire, és arra, hogy mennyi energiát is használ el. Ők azonban már kisebbségben vannak, az emberek több mint fele ugyanis azt állítja, hogy legalább alapvető áttekintése van a fogyasztásáról, az ötödük pedig részletekbe menően tájékozódott ebben a témában” – mondta el lapunknak Miroslav Zborovský, a Home Credit ügyfeleinek az ombudsmanja. A felmérés szerint leginkább a 30 és 44 év közötti korosztály figyel oda a fogyasztására, míg a legkevésbé a legfiatalabbak, vagyis a 18 és 29 év közöttiek.

Az eleve szűkös költségvetéssel rendelkező családoknak egyre nagyobb terhet jelentenek a növekvő energiaárak, így kénytelenek ott spórolni, ahol csak tudnak. Ez alól pedig az otthonuk energiafogyasztása sem kivétel.

„Az általunk megkérdezettek több mint 40 százaléka jelezte, hogy kénytelen lesz legalább részben visszafogni az energiafogyasztását, további 24 százalékuk pedig azt állítja, hogy drasztikus fogyasztáscsökkentésre kényszerül”

– tette hozzá Zborovský. Azok aránya, akik a drágulás ellenére is úgy gondolják, hogy idén a tavalyinál is több energiát fogyasztanak majd, mára 2-3 százalékra zsugorodott, vagyis gyakorlatilag a statisztikai hibahatár körül mozog.

Energiatakarékosság

Az energiafogyasztás vagy -megtakarítás természetesen azzal is összefügg, hogy a háztartások milyen energiaigényes készülékeket használnak. Hogyan terveztük meg háztartásunk energiafogyasztását az idei fűtési szezonra?

„A felmérés szerint a válaszadók 27 százaléka nemrég cserélte le egy régebbi készülékét kevésbé energiaigényesre, további 35 százalékuk pedig már fontolgat egy ilyen cserét. Az emberek több mint fele erre 200 és 600 euró közötti összeget szánna, több mint a tizedük azonban 800 euró feletti kiadással számol”

– állítja a Home Credit ügyfélombudsmanja. Szerinte az elmúlt időszakban nőtt például a hőszivattyúkra és az energiahatékonyabb készülékekre folyósított hitelek száma.

Új mosógép, mosogatógép, hűtő vagy fagyasztó vásárlásakor általában olyan készüléket érdemes választani, amely kevésbé energiaigényes, és használatakor áramot vagy vizet takarít meg. „Ha például van egy tizenöt éves hűtőszekrényünk, akkor az új hűtőszekrény vásárlása – az erre felvett esetleges hitel törlesztőrészleteivel együtt – az alacsonyabb fogyasztásnak köszönhetően néhány év alatt megtérül” – figyelmeztet Miroslav Zborovský.

Óvatosan a hitellel

Akik energiahatékonyabb készülékek vásárlását tervezik, azok a most közzétett felmérés szerint ezt egyébként leggyakrabban a korábbi megtakarításaikból (a megkérdezettek 57%-a) vagy a fizetésükből (38%) finanszírozzák. Egyesek fontolóra veszik azonban a részletfizetést (14%) vagy a hitelre történő vásárlást (6%) is. „Ha tartós fogyasztási cikkről van szó, a megvételére hitelt is felvehetünk. Fontos azonban szem előtt tartani azt az alapszabályt, hogy a visszafizetési időszaknak rövidebbnek kell lennie, mint a vásárolt termék élettartama” – teszi hozzá az ügyfélombudsman.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?