A két ország között fontos dolgok történnek

Somogyi Tibor felvételeRóbert Fico, a szlovákiai választások győztese a magyar média által is katasztrófakoalícióként emlegetett koalíció mellett döntött. Mi erről a véleménye?

Nagyon nehéz bármit is mondani az elején; egy tervezett koalícióról van szó, nem látjuk a három párt közös programját. A napokban több cikkben, interjúban megjelent, hogy magyar szempontból is a legrosszabb lehetséges változat jött létre, de ez arra az időszakra utal, amikor Vladimír Mečiar és Ján Slota legutóbb volt hatalmon. Magyarországnak elemi érdeke, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a szomszédos Szlovákiával – a visegrádi együttműködés és a magyar kisebbség helyzete miatt is. A leendő miniszterelnökkel készített interjúkból kitűnik, hogy az euroatlanti értékek tiszteletben tartása egyértelműen irányelv lesz a kormányprogramban, és a magyar kisebbségek jogai nem csorbulnak majd. Magyarország és Szlovákia egyaránt tagja az Európai Uniónak, ahol a kisebbségi jellegű értékek, elvárások, normák nyomatékosan fogalmazódnak meg.

Önt a Magyar Szocialista Párt delegálta a kormányba. Fico is szociáldemokratának tartja magát, tagja a szocialista internacionálénak. Az európai szocialisták már egyértelműen jelezték neki rosszallásukat a nacionalista párt részvétele miatt a kormányban. Milyen az MSZP és a Smer viszonya?

Magyarország szeretné, ha az első interjúkban megjelenő értékeket a kormányprogram és a tényleges lépések is tükröznék. Nehéz bármit mondani, mert egy legitim választás legitim nyertesének jogában áll koalíciós partnernek felkérni más, olyan pártokat, amelyek szintén egy legitim választáson értek el eredményeket. ĺgy tehát nehezményezheti az unió Fico választását, bírálhatja bárhogy is Slotát, nincs tényleges befolyása a történésekre.

Eredeti foglalkozása pszichiáter-pszichoterapeuta. Ha találkozik majd egy nacionalista szlovák politikussal, aki őszintén gyűlöli a magyarokat, orvosi tapasztalatai mennyire segíthetik?

A tárgyalásokon természetesen elsősorban nem pszichiáterként veszek részt, de ez a szakma egyébként is a toleranciáról, mások szempontjainak megértéséről szól. Fontos a konfliktusok olyan jellegű kezelése, hogy a felek kölcsönösen nyertesnek érezhessék magukat, hogy ténylegesen meg tudjanak felelni az érdekeknek. Magyarországnak az ott élő kisebbségei miatt nagyon világos érdekei vannak: jól működő szomszédsági kapcsolat, a kisebbség megfelelő helyzete stb.

Mit lehet kezdeni egy olyan szlovák külügyminiszterrel, aki pusztán érzelmi alapon közelíti meg a problémákat?

Még nem tudni, ki lesz a miniszter. Tárgyalási alap az, hogy Mečiar és Slota személyesen nem vesz részt a kormányban. Jó esélylyel nem egy olyan külügyminiszterrel tárgyalok majd, aki csak érzelmi alapon közelít. Az EU miniszteri tanácsüléseinek egyébként is van egy csoportnyomása, hogyan illik megnyilvánulni, hogyan illik viszonyulni az egyes kérdésekhez – van egy elfogadott viselkedésmód és értékrend, és Szlovákia sem térhet ettől el.

Európának már van egy pozitív tapasztalata: a lengyelországi koalíciót is hatalmas félelmek előzték meg az unióban, aztán mindenki meglepődött, amikor Lepper, a populista vezér az első európai tárgyalásokon civilizált és Európa-párti politikusként lépett fel.

Az uniónak erős szabályozó ereje van, megvannak a maga játékszabályai; a miniszter szemtől szembe ül huszonnégy kollégájával, tehát a mozgástere nem korlátlan.

Kezdő külügyminiszterként hogyan látja jelenleg a szlovák–magyar kapcsolatokat?

Működő kapcsolatok voltak ezek az előző időszakban is, annak ellenére, hogy más-más színű kormánykoalíciók voltak hatalmon, képesek voltak együttműködni az európai színtéren, illetve a kétoldalú kapcsolatokban is. Hasonló dolgokat képviseltünk a szlovák kollégámmal, hasonló véleményen voltunk Ukrajnával, a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban. Iveta Radičovával is nagyon jó kapcsolatot tartottunk fenn, noha egy jobbközép kormány tagja volt.

A két ország miniszterelnöke már nagyon régen nem találkozott egymással, pedig a kétoldalú kapcsolatoknak szimbolikus jelentősége van. Terveznek a közeljövőben bilaterális találkozót?

Meg kell várnunk a szlovák kormány megalakulását, és miután ez már megtörtént, tehetünk csak konkrét lépéseket a találkozó érdekében. Az elmúlt időszak egyébként is „sűrű” volt, hiszen nem sokkal a szlovákiai előrehozott parlamenti választások előtt Magyarországon is országgyűlési választásokat tartottak, és mindent a kampány töltött ki.

Miért sikerült mégis megvalósítani a találkozót a román miniszterelnökkel? Ismeretes, hogy a két ország kapcsolata hagyományosan nem felhőtlen.Sok közös ügyünk volt, a tárgyalásoknak kiemelt jelentőséget adott, hogy Románia Magyarországra mintaként tekint a csatlakozási tárgyalások szempontjából. Ez nyilvánvalóan nagyban hozzájárult a találkozó létrejöttéhez.

Szlovákia és Magyarország viszonyában van néhány fájó pont, le nem zárt ügy; a Bős–Nagymaros-vízlépcső ügye is ezek közé tartozik. Az álláspontok évek óta nem közelednek. Lát kiutat a kialakult patthelyzetből?

Muszáj valamit tenni, de az ügyet nem lehet egy-két hónap alatt elrendezni – ehhez hosszabb idő kell. A választási időszakokban egyébként is kiéleződnek az ehhez hasonló kérdések. Most viszont, hogy nagyjából azonos időben alakult meg mindkét kormány, remélhetőleg lesz elég időnk a szükséges tárgyalásokra. Kérdés azonban, miként leszünk képesek együttműködni.

Egyelőre úgy tűnik, az ügy megint egy döntőbíróság elé kerül. A két ország sajnos még abban sem tud megegyezni, hogy miről döntött korábban a bíróság.

A legjobbnak azt tartom, ha a két ország maga dolgoz ki egy megoldási javaslatot. Nehéz megjósolni, miként alakulnak a dolgok, most mégis úgy tűnik, el lehet kezdeni valamit.

Az egyik múltbeli Dzurinda–Gyurcsány-találkozó azért maradt el, mert az akkori magyar államtitkár kijelentette, hogy Magyarország még mindig nyitott kérdésként kezeli a Beneš-dekrétumok ügyét. Mit jelent ez?

Egy új kormány alakult, de az alapprobléma a régi. Nagyon lényeges viszont, hogy a magyar érdekek mentén és elsődlegesen ezeknek megfelelően legyenek olyan kapcsolataink, amelyek mindezeket biztosítják. Az országnak vannak belpolitikai érdekei, amelyek gazdasági kapcsolatokra, munkahelyteremtésre épülnek; a nagy károkat okozó elszigeteltség feloldódott, a teljes körű csatlakozással egyre inkább légiessé válnak a határok, a fejlődés az emberek számára egzisztenciális biztonságot teremt. Fontos továbbá Magyarországnak, hogy az ott élő kisebbségeinek az oktatáshoz, kultúrához fűződő jogai biztosítottak legyenek.

Mindez a konkrét kérdésekben milyen megoldásokat jelent? A kisebbségek fájó pontjairól a szlovák és a cseh külpolitikai elit hallani sem akar. Önnek konkrét tapasztalatai vannak a mediáció és a konfliktuskezelés terén. Mit lehet tenni ez ellen?

A mediáció is éppen arról szól, hogy nem azokhoz a kérdésekhez kell a leghamarabb hozzányúlni, amelyek a legfájóbbak és a legtávolabb vannak egymástól. A bizalomépítést olyan területeken kell elkezdeni, ahol az álláspontok közelebb állnak egymáshoz, el lehet indulni közös gazdasági érdekekből – kérdés persze, hogy meddig juthatunk el a kormány lépéseitől, programjától függően.

Tíz-tizenöt éve ugyanazok a válaszok érkeznek, a problémákat továbbra sem oldják meg. Korábban azt mondták, majd az unió feloldja, majd a gazdasági együttműködés, majd a nyitott határok vagy a civil szervezetek, a válaszok ugyanazok, a probléma mégis állandóan felmerül.

A kérdések maradnak a levegőben, amikor pedig felmerülnek, felizzanak az indulatok. Közben azonban Szlovákia és Magyarország között fontos dolgok történnek: az unióban együtt képviseljük a térséget annak érdekében, hogy Ukrajna európai perspektívája nyitott legyen – ebben nincs probléma köztünk. Szépen csendesen üzleti, kisebbségi, civil, tudományos kapcsolatok épülnek – ezeken a területeken sokat változott a helyzet. Valóban vannak fájó, neuralgikus, elmérgesedett területek, de közben rejtve sok minden történik. Az embereket jobban érdekli, hogy van-e munkájuk, mint például a Beneš-dekrétumok kérdése.

A szlovákiai reformokról szólt a szlovákiai, de még a csehországi választási kampány is; a magyarországi kampányban is előkerültek pozitív vagy negatív értelemben, Gyurcsány Ferencnek is volt néhány, a reformokat érintő kiszólása, amely feltűnést keltett.

A két ország versenytársa egymásnak, nagyjából ugyanabban a fázisban tartunk. Sokat teszünk azért, hogy a képzett munkaerő, a hozzáadottérték szempontjából legyünk versenyképesek. Mindegyik uniós országnak fájdalmas döntéseket kell hoznia: milyen mértékben invesztáljon a gazdaság fejlődésébe, mennyire vegye figyelembe a jelen lévő szociális problémákat? A rendszerváltó országoknak nagy számban vannak vesztesei. Az országok próbálnak egyensúlyt találni, de mindennek ára van. A szlovákiai reformokat szociális miniszterként követtem figyelemmel. Szlovákia ugyan versenyképesebbé válik, de ennek óriási ára van: a nagy gazdasági fejlődés nem garancia arra, hogy a legalsó rétegek is hasznot húznak a fellendülésből. Ehhez kemény állami beavatkozás kell. Nálunk a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány is világos értékrendet követett, azt mondta, nem hagyhatja a szociális hálón kihullani az elesetteket. Szlovákia egy másik utat követett, és bizony én is szorongva néztem az éhséglázadást, szomorúan vettem tudomásul az országban tapasztalható, jelentős mértékű szegénységet. Magyarországon talán nem lehetett volna bevezetni ezeket az intézkedéseket. Itt létrejött egy erős érdekképviselettel rendelkező, civil szervezetként működő szegénységvédelmi hálózat, amely a társadalom kettészakítottsága szempontjából veszélyt jelentő intézkedéseket azonnal szóvá teszi.

A kisebbségi pártok viszonya a Gyurcsány-kormányhoz már a választások előtt is nagyon hűvös volt. Bugár Béla korábban nem vett át egy állami kitüntetést, az RMDSZ is nagyon kritizálta a magyar kormányt. Mire lesz képes a helyzet javítása érdekében a kabinet? Tesz-e valamit például a kettős állampolgárság ügyében?

Nehéz kérdés; a kettős állampolgárságról kiírt népszavazás alkalmával feltett kérdés ismeretes megfogalmazása számos további, főleg érzelmi vonatkozású kérdést vetett fel, melyek alaposan megterhelték a magyar–magyar viszonyokat. Más időszakban vagyunk, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt, akár a kisebbségi pártok vonatkozásában is. A szomszédos országok magyar kisebbségei korábban nagyon hasonló helyzetben voltak. Ma azonban már egészen más a helyzetük az egyes országokban, a perspektíva is más. Szerbiának több, Ukrajnának kevesebb esélye van az európai uniós csatlakozásra. Az érdekek sokfélék, különbözőképpen jelennek meg; erőfeszítéseket teszünk azért, hogy az adódó lehetőségeket kihasználjuk. Tudatos törekvésünk, hogy határon átnyúló fejlesztéseket támogatunk, és nem közvetlenül támogatjuk az egyes csoportokat, a vezetők viszonylag szűk körét. Meg kell próbálnunk diverzifikálni az ügyeket.

A határon túli kisebbségek a Gyurcsány-kormány szemére vetik, hogy az csökkenti az országból érkező támogatásokat, itt viszont azt róják fel a kormánynak, hogy az átláthatatlan pénzelosztás módján semmit nem változtatott az elmúlt négy évben.

Az elosztott pénz valóban csökkent, és az uniós források lehívásakor Magyarország mozgástere is beszűkült. Az uniós, átlátható csatornákat olyan irányba kell terelni, hogy azok a határon átnyúló kapcsolattartást szolgáló programokat támogassanak. Az unióban nincs átláthatatlanság. A Határon Túli Magyarok Hivatala is bekerül a miniszterelnöki hivatalba, a kapcsolattartás szorosan összefügg majd a fejlesztés- és az uniós politikával, nemcsak a magyar kormány és a kisebbségi pártok közötti kapcsolatként merül majd fel, hanem szélesebb körben értelmeződik: érinti a civileket, a vállalkozói szférát, a tudományos életet. Iszonyú nagy a nyomás, és ez főleg nem Szlovákiából érezhető. Kárpátalján és a Vajdaságban sokkal nagyobb a kiszolgáltatottság.